Manapság a mammográfia tekinthető a mellrák megelőzés elsődleges eszközének. 

Sok szakember úgy gondolja, hogy a mammográfia kifejezetten veszélyes vizsgálat, mivel az eszköz által használt ionizáló sugárzás erősen rákkeltő. Egy egyszerű mammográfia során alkalmazott sugárdózis 1000 mellkasröntgennek felel meg, ezért, ha évente megismételjük a vizsgálatot, akkor az majdnem olyan, mintha naponta 3 mellkas röntgent végeznének rajtunk. 

A 40 év feletti nőknek azt javasolják, hogy 1-2 évente csináltassák meg a vizsgálatot annak érdekében, hogy az esetlegesen kialakuló rákos daganatot minél előbb felfedezzék. Azonban fontos tisztában lenni azzal, hogy a mammográfia nem gyógyítja a mellrákot, csupán a diagnózis egyik módszere, ráadásul a vizsgálat nem teljesen veszélytelen.

Dr. Samuel Epstein rákkutató szerint a mell, főleg idősebb korban nagyon érzékeny a sugárzásra, 1 rad sugárzás kb. 1%-kal növeli a mellrák kialakulásának kockázatát, ami egy évtized alatt így akár 10%-ra is növekedhet. 

A mammográfia rákmegelőző képességéről is megoszlik a szakemberek véleménye, egy 2010-es kutatás szerint 10 000 nő esetében átlagosan 4 fővel csökken a mellrákból eredő halálozás azok körében, akik rendszeresen részt vesznek a vizsgálatokon. Ez nagyon szerény eredmény.

Ami azonban a legfontosabb, hogy ma már létezik a mammográfia egy teljesen biztonságos alternatívája, a termográfiás vizsgálat, mely a szövetek hőmérsékletét vizsgálja és detektálja a gyulladásokat, esetleges rosszindulatú elváltozásokat. 

Dr. Phlip Getson, aki 1982-óta alkalmazza az eljárást, azt állítja, hogy a vizsgálat jóval korábban képes előre jelezni az elváltozásokat, mint bármely más, ma ismert vizsgálat. 

Korábbi kutatások szerint ugyanis amikor egy rákos daganat már kimutathatóvá válik (fizikai vizsgálat, mammográfia), akkor már átlagosan 7 éve növekszik és túl vannak a sejtjei 25 osztódáson. 

Ha azt feltételezzük, hogy a daganat egyetlen ráksejtből indul ki, és a ráksejtek 90 naponta osztódnak, akkor az egyetlen sejtből 5 év alatt kb. 1 millió sejt keletkezik, ami még mindig kimutathatatlan mammográfia segítségével.   

A mammográfia eredményeinek ráadásul 6%-a ún. fals pozitív, tehát tévesen mutat pozitív eredményt. 

A világ legtöbb országában a termográfiás vizsgálatot még nem támogatja a TB, a vizsgálat pedig relatív drága, kb. 50-70 000 Ft. Az eredmények azonban magukért beszélnek. A termográfia során nem használunk ionizáló sugárzást, következésképpen a vizsgálat teljesen veszélytelen és korlátlan számban ismételhető, ha a vizsgálat eredménye kétesnek tűnik.

 

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!