A népes influenza vírus család, az RNS vírusok csoportjához tartozik. Mivel valódi gazdája nem az ember (bár igen jól érzi magát bennünk), a fertőzést követően megbetegedést okoz. A lappangási idő rövid, alig 1-3 nap!

Kb. 100 ezer vírus egyidejű támadása kell ahhoz, hogy egy egészséges egyén megfertőződjön. Egy bő tüsszentés ennek a mennyiségnek a százszorosát tartalmazza. Egészségére, mondjuk ilyenkor és gondoljunk arra a százra, akit éppen most fertőzött meg. Ebből következik, hogy a legfontosabb a normális zsebkendő (papír) használata, a gyakori kézmosás. Ha ez nem lehetséges, akkor kaphatóak a patikákban azok a fertőtlenítő tartalmú gélek, amik a kézbe dörzsölve pár másodperc alatt felszívódnak, és kb. egy órán át hatékonyan védenek a vírussal szemben is.

Az influenza nem nátha, az influenza súlyos fertőző betegség. Sokan hencegnek azzal, hogy ők lábon szokták ezt a betegséget egy-két nap alatt kihordani egy kis hőemelkedéssel. Ők tévednek. A náthát és társbetegségeit vélték influenzának, ezeket hordták ki lábon, nem az influenzát. Ne higgyünk nekik.

A beteg ember kerülje az egészségeseket, mert őket fogja majd megfertőzni.

A napi 2000 IU D3 vitamin fogyasztása ilyenkor szinte elengedhetetlen (D vitamin raktáraink már régen kiürültek, napfény pedig sehol nincs!). Sokkal fontosabb, mint a C vitamin, noha abból sem árt ilyenkor napi 1000 mg. A teázás kiváló, főleg, ha napi 1,5-2l teát iszunk, ami csipke teával, rooibos teával könnyen megvalósítható. A hagyományos teák is jók, de azokból csak napi 2-3 csészényi ajánlott, mert a koffein tartalmuk nyugtalanságot, szívritmus zavarokat, rossz alvást okozhat.

Az orrnyálkahártya védelmét ilyenkor jól szolgálja napi 2000 IU A vitamin elfogyasztása is.

Az alkoholos italok nem fertőtlenítenek, nem védenek meg a vírussal szemben. A dohányzás felfüggesztése is nagyon hasznos lehet, hogy a légutak természetes tisztulását ne bénítsuk meg a nikotin nevű méreggel. Sokat kell szellőztetni a lakásban.

Senki ne gondolja egy pillanatig sem, hogy a vírus azért terjed, mert az enyhe idő jó neki. A vírus kiválóan elvan -160 C fokon is időtlen ideig, de 60 C fok felett elpusztul. Az enyhülő idő és a járvány azért esik egybe, mert ilyenkor már a D vitamin készleteink vészes mértékben elapadtak, valamint a jó időben az emberek sokat találkoznak egymással, sokat mozognak (szemben a zimankós hideggel), így egy beteg könnyen csinál száz beteget.

Aki beteg, az haladéktalanul feküdjön ágyba és ne higgye el egy másodpercig sem, hogy a TV-ben látható csoda italok az influenza vírusára a legkisebb mértékben is hatnak (max. a lázat csillapíthatják, de azt sem hatékonyan). 

Az igazi influenza mindig magas lázzal jár, lehet akár 40 C fok is! A jól végrehajtott hűtőfürdő (36 C fokos vízben ül a beteg és abban üldögél, ami fokozatosan lehűl 33 C fokra, ekkor kiszáll a kádból és jól szárazra törülközik, majd haladéktalanul lefekszik) a legjobb lázcsillapító. Ha nincs szövődmény, a gyógyulás 7-10 nap.

 

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!