A legegyszerűbb, ha megismeri, melyik ételekkel érheti el célját. Az alábbi ételeket a savasodás veszélye nélkül fogyaszthatja, ám azt tartsa észben, hogy némelyik étel erősebben lúgosító, mint a többi.

Mandula és mandulatej    

A mandulát minden egészséges ételeket felsoroló listán megtalálhatja, nem meglepő tehát, hogy emellé lúgosító hatású is. Emellett az izomnövelést is segítik, csökkentik a koleszterinszintet, és segítik a fogyást. Remek hatásai kihasználása érdekében nem kell sokat enni belőlük, remek rágcsálnivaló az étkezések között, és bárhova könnyedén magával viheti.

Szervezete pH szintjének lúgosításához nem kizárólag lúgosító ételeket kell fogyasztania, bizonyos százalékuk lehet savas is, de azok közül leginkább természetes és magas tápanyagtartalmú ételeket válasszon, mint a zöldségek és a gyümölcsök.

Főbb tápanyagok: 

Kalcium, Vas, Fehérje

Amaranth

Kevesen ismerik ezt a gabonafajtát, amely remek hozzávalója a lúgosító étrendeknek. A gabonafélék közül igen magas fehérjetartalommal rendelkezik, és egész szervezetének szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz. 

Főbb tápanyagok: 

Kalcium, Vas, Fehérje – 14g (100g)

Articsóka

Salátákban vagy mártogatókban gyakran megtalálható alapanyag, ám ennél gyakrabban is fogyaszthatja. Lúgosító hatása mellett antioxidánsokban gazdag, segíti a máj tisztulását, és gyorsítja az emésztést. Zöldsalátái tetejére mindenképp tegyen nagyobb mennyiséget ebből a csodálatos zöldségből. 

Főbb tápanyagok: 

C-vitamin, K-vitamin, Folsav

Borsmustár

Ezt a zöldlevelű salátafélét gyakran fogyasztják méregtelenítő kúrák során. Magas A-vitamin tartalma mellett annyi kalciumot tartalmaz, mint bármelyik emiatt fogyasztott tejtermék. Legközelebbi vásárlásakor ne felejtse el kosarába tenni.  

Főbb tápanyagok: 

Kalcium, A-vitamin, Vas

Spárga

Az egyik legerősebb lúgosító étel, emellett rengeteg antioxidánst és tápanyagot tartalmaz. Erős méregtelenítő, és öregedésgátló hatásai is ismertek. 

Főbb tápanyagok: 

A-vitamin, C-vitamin, Vas

Avokádó és avokádóolaj

Egyfajta szuperétel, lenyűgöző tápanyagtartalommal. Magas káliumtartalma mellett rengeteg egészséges zsírsavat tartalmaz. Az avokádóolajat egyéb olajak ízesítőjeként használhatja, amelyek önmagukban semlegesek, vagy savasítóak lennének.

Főbb tápanyagok: 

C-vitamin, A-vitamin, Élelmi rost

Bazsalikom

Nem biztos, hogy belegondolt már abba, hogy az ön által használt fűszernövények is befolyásolják szervezete pH szintjét. Pedig vannak jó és rossz fűszerek, amelyek közül a bazsalikom a jók csoportját erősíti. Lúgosító hatása mellett flavonoidokat tartalmaz, amelyek segítik a szervezet gyógyulását. 

Főbb tápanyagok:

A-vitamin, K-vitamin, Kalcium

Retek

A retek mostanában egyre több figyelmet kap, amelyet nem csak lúgosító hatásának köszönhet. A retekben található meg egyedül a betalain nevű fitotápanyag, amely erős rákmegelőző anyag. Köretként elkészítve, vagy saláták részeként is fogyaszthatja. Friss retket vásároljon, majd gőzölve készítse el, mert a konzervként árusított fajtának alacsonyabb a tápanyagtartalma. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, K-vitamin, Folsav

Brokkoli

Az a zöldségfajta, amelyből minél többet eszik, annál egészségesebb lesz. Néhányan naponta fogyasztják, egészségük fenntartása érdekében. Erre nem feltétlenül van szüség, de hetente 3-4 alkalommal ajánlott fogyasztani. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, A-vitamin, Kalcium

Kelbimbó

Gyerekként valószínűleg érintetlenül hagyta tányérján ezt a zöldséget, ám most itt az ideje túllépni ezen és megszeretni ezt az egészséges ételt. Segíti a savas ételek okozta pH szint növelését, ilyen módon lúgosítja szervezetét. Emellett rengeteg vitamint, ásványi anyagot, és élelmi rostot tartalmaz. Remek köret bármilyen étel mellé, a legjobb, ha friss zöldséget vásárol és otthon megpárolva fogyasztja. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, A-vitamin, Vas

Hajdina

Búzát nem tartalmazó gabonaféle, amelyből gluténmentesen tud sokféle ételt készíteni. Remek fehérje forrás, valamint vasat is tartalmaz. 

Főbb tápanyagok:

Vas, Kalcium, Fehérje – 13.3 g (100g-ban)

Káposzta

Ha nem szereti a káposzta ízét, ne csüggedjen, könnyen lehet, hogy csak nem találta meg a megfelelő receptet, nagyon könnyen el lehet készíteni rosszul ezt a csodás zöldséget, ne tegye tehát tiltólistára fogyasztását. Lúgosító hatása mellett rákmegelőző és rákgyógyító hatású. Emellett magas élelmi rost tartalma és alacsony kalóriatartalma is elég ok arra, hogy rendszeresen fogyassza. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, A-vitamin, Kalcium

Répa

A szem egészségéért felelős, emellett pedig lúgosító hatású. Nyersen és párolva is ízletes. Vitamin, élelmi rost, kálium tartalma magas, fogyassza tehát rendszeresen. 

Főbb tápanyagok:

A-vitamin, C-vitamin, Kalcium

Karfiol

A brokkoli és a kelbimbó családjába tartozó zöldség sok jótékony hatása egyezik a családtagjaiéval. Sok élelmi rostot tartalmaz, és rengeteg C-vitamint. Nagyon könnyen elkészíthető étel, ám lúgosító tulajdonságainak megőrzése érdekében nyersen fogyassza saláták részeként, vagy párolja meg. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, Kalcium, Vas

Zeller

Lúgosító, alacsony kalóriatartalmú zöldség. Ha nem szeretné nyersen ropogtatni, készítsen felhasználásával zöldségekből készült smoothie-t. A gyümölcsös smoothie-kat is feldobja, enyhe csípős ízt ad neki, a gyümölcsös ízek elnyomása nélkül. 

Főbb tápanyagok:

A-vitamin, C-vitamin, Kalcium

Chia

Ezek az apró magok rengeteg tápanyaggal látják el a szervezetet. Nagyjából bármire rászórhatja őket, zöldséglevesek tetejére vagy smoothiekba is keverheti. Legyen kreatív. 

Főbb tápanyagok:

Vas, Kalcium, A-vitamin

Metélőhagyma

Itt az ideje, hogy több metélőhagymát fogyasszon. Ízletessé varázsol sokféle ételt, főképp újburgonyával remek. 

Főbb tápanyagok:

A-vitamin, C-vitamin

Koriander

Remekül ízesíthet vele sokféle ételt, nem csak lúgosító hatásúak, de a koleszterinszintet is csökkentik, gyógyítják a vérszegénységet, és segítik az emésztést. Könnyedén bevezetheti étrendjébe, akár otthon is termesztheti a fűszernövényt. Kombinálja a listán található egyéb ételekkel. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, Kalcium, Vas

Kókusz

Összes része egészséges, a kókusztej, a kókuszvíz, és a kókusz húsa is fogyasztható. Kerülje az előre csomagolt reszelt kókuszt, ám előnyben részesítheti a kókuszolajat és a friss kókuszdarabokat. 

Főbb tápanyagok:

Vas, C-vitamin, Kalcium

Kelkáposzta

A brokkoli, a káposzta, és a fodros kel rokona. Az egyik legjobb rákellenes étel, emellett A-vitamint és rengeteg egyéb vitamint és tápanyagot tartalmazó zöldséget semmiképpen ne hagyja tányérján. 

Főbb tápanyagok:

A-vitamin, C-vitamin, Kalcium

Uborka

Tartson belőle néhány darabot állandóan hűtőjében. Lúgosító, hidratáló zöldség, amelyet a legjobb hatás érdekében ne hámozzon meg. Fogyassza nyersen. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, A-vitamin, Kalcium

Kömény

Az a fajta fűszer, amelyet vagy mindig megtalálni otthonában, vagy soha. Ha eleve gyakran használja ételei készítéséhez, csak így tovább. Amennyiben pedig nem szokta használni, legközelebbi bevásárlásakor mindenképp szerezzen be egy keveset. Ez a fűszer ugyanis segíti a savas ételek semlegesítését, lúgos ételekkel együtt fogyasztva pedig felerősíti azok lúgosító hatását. 

Főbb tápanyagok:

Vas, Kalcium, A-vitamin

Pitypang

Az általában a kertekben található gyomként kezelt növény virágja és hagymája is igen tápláló. Elsőre nehéz bevezetni az étkezésbe, de megéri. Lúgosító hatása mellett méregtelenítő, és vérnyomáscsökkentő is. 

Főbb tápanyagok:

A-vitamin, C-vitamin, Kalcium

Padlizsán 

Sokféleképp felhasználható zöldség, amelyből annyit fogyaszthat, amennyihez csak kedve van. Alacsony kalóriatartalmú, amely mégis hosszú időre jóllakatja szervezetét. Könnyedén kiegyensúlyozhatja fogyasztásával a savasító ételeket, elkészítési módjainak pedig csak a képzelet szabhat határt. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, Kalcium, Vas

Endívia

Általában a salátafélékkel együtt említett endívia önmagában is fogyasztandó, hiszen lúgosító ereje nagyon magas. Néhányan nem szeretik erős és keserű ízét, mások viszont épp ezért szeretik, mert feldobja az átlagos saláták ízét. Akár salátaként akár egy zöld smoothie-ként fogyasztja, rengeteg jót tesz szervezetének. 

Főbb tápanyagok:

A-vitamin, C-vitamin, Kalcium

Lenolaj és lenmag

Rengeteg jótékony hatással bír, mind magként mind olajként fogyasztva. Lúgosító hatása mindkét formában érvényesül, a magokat nagyjából bármilyen ételre szórhatja, önmagában nincs sok íze, nem befolyásolja azt, vagy smoothie-ba is keverheti. Az olajjal pedig főzhet, a tápláló zöldségeket még táplálóbbá teheti. 

Főbb tápanyagok:

Vas, Kalcium, C-vitamin

Fokhagyma

Régóta ismert tisztító és ételízesítő ereje, ám emellett lúgosító is. Rákmegelőző hatású, csökkenti a vérnyomást, és segíti a szervezet méregtelenítését. Legközelebb készítse lúgosító párolt zöldségkeverékét néhány fej fokhagymával. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin

Gyömbér

Jótékony hatásai felfedezésével napról napra népszerűbbé válik. Méregtelenítő étel, amely emellett lúgosít is. Sokféle ételben felhasználhatja. 

Főbb tápanyagok:

Kálium

Gluténmentes kenyér 

A gluténmentes őrülettel egyre könnyebben lehet gluténmentes termékeket vásárolni. Próbálja ki a gluténmentes kenyeret, amely íze és állaga ugyanolyan, mint a fehér kenyéré, ám nem savasítja szervezetét. Nem tartalmaz ugyan annyi lúgot, mint az uborka vagy a spenót, de enyhén mégis lúgosító hatásúak. Észreveheti, hogy a listán található lúgosító ételek mind gluténmentesek. 

Főbb tápanyagok:

Termékenként különböző. 

Kecsketej

A lista egyetlen tejterméke. Különbözik a tehéntejtől, sokak szervezete könnyebben feldolgozza. Míg a tehéntej savasító, a kecsketej erősen lúgosító hatású, tehát nyugodtan fogyaszthatja. 

Főbb tápanyagok:

Kalcium, A-vitamin, C-vitamin

Grépfrút

Szuperétel, amely segíti a fogyást, gyorsítja az anyagcserét, és az egyik legegészségesebb étel a Földön. Tehát mi más lehetne, mint lúgosító? Alacsony cukortartalma miatt nagy mennyiségben fogyaszthatja, és bár savanyú íze miatt savasító hatásúnak hiheti, valójában lúgosít. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, Kalcium, Vas

Zöldbab

Az egyik legnépszerűbb zöldség, amelyet leggyakrabban köretként fogyasztanak. Lúgosító hatású, élelmi rost tartalma magas, emellett sok C-vitamint és káliumot tartalmaz. Vas és kalcium tartalma is említésre méltó, tehát rengeteg oka van fogyasztásának. Könnyen elkészíthető étel. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, Vas, Kalcium

Gyógyteák

Ha szeretné lúgosítani szervezetét, vagy egyszerűen csak nem szeretne fekete teát inni, válassza a gyógyteákat. A fekete tea, a kávéhoz hasonlóan, savasítja a szervezetet, tehát fogyasztásukat kerülje. Igyon inkább gyömbérteát vagy kamillateát. Meglepő módon a zöldteát is kerülje, mert annak koffeintartalma savasító hatású, bár antioxidáns tartalma és rákmegelőző hatása miatt ajánlatos lenne fogyasztása. 

Főbb tápanyagok:

Típusonként és márkánként változó.

Fodros kel

Egészségügyi hatásai miatt mindenképp fogyassza, rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. A- és C-vitamin tartalma nagyon magas, emellett kalciumot, és élelmi rostot is tartalmaz, valamint rákmegelőző hatású. 

Főbb tápanyagok:

A-vitamin, C-vitamin, Kalcium

Horaszán búza

Egy gabonaféle, amely ráadásul glutént is tartalmaz. Azonban máshogy emészti meg a szervezet, mint a többi gabonafélét, és nem is ugyanolyan savasító hatással bír. Ezen felül pedig több vasat és fehérjét tartalmaz, mint az átlagos gabonafélék, és enyhén lúgosító hatású. 

Főbb tápanyagok:

Vas, Fehérje

Póréhagyma

Levesek és egyéb receptek alapját adja, enyhe hagyma ízt biztosít, amely sosem túlzott. Lúgosító és tápláló étel, használja tehát minél gyakrabban. Magas C-vitamin tartalmú, erősíti az immunrendszert és segíti az egészséget. Önmagában nem túl izgalmas étel, de egyéb zöldségekkel megpárolva tökéletes. 

Főbb tápanyagok:

A-vitamin, C-vitamin, Vas

Citrom

Meglepő lehet a listán látni, hiszen savanyú íze és savas érzete miatt mindenképp azt hinné, savasító hatású gyümölcs. A citrom azonban lúgosító hatású, emellett nagyon alacsony cukortartalmú. Tisztítja az emésztőrendszert, és rengeteg C-vitamint tartalmaz. Fogyassza naponta. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, Kalcium, Vas

Lencse

Az általában semmibe vett étel mostanában egyre több figyelmet kap. A szervezet lassan emészti meg, rengeteg élelmi rostot tartalmaz, lúgosító hatású, és vitamin- és ásványi anyag tartalma is magas. A legjobban akkor jár, ha frissen vásárolja és megfőzi. 

Főbb tápanyagok:

Vas, C-vitamin, Kalcium

Fejes saláta

Sokan állítják, hogy az átlagos saláta nem tartalmaz túl sok tápanyagot, ám emellett erősen lúgosít, tehát nem teljesen haszontalan fogyasztása. Ha lehetősége van rá, válassza a római salátát, amely szintén lúgosító, és emellett tápanyagtartalma is magas. Az alapötlet az, hogy salátafélék fogyasztásával fito-tápanyagokat juttat szervezetébe, amelyek segítik szervezete lúgosítását. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, Kalcium, Vas

Limabab

Magas vastartalma miatt vegánok és vegetáriánusok is előszeretettel fogyasztják. Emellett rengeteg C-vitamint is tartalmaz, a napi szükséglet felét fedezi, nem szükséges csak citromot és narancsot fogyasztania ilyen céllal. Elfogyasztás után lúgosító hatásúak, kiegyensúlyozzák tehát az egyéb elfogyasztott savasító ételt. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, Vas, Kalcium

Lime

Csakúgy, mint a citromot, a lime-ot íze miatt mindenki savasítónak hiszi, ám valójában elfogyasztva lúgosító hatású. Ételei ízesítésére vagy egy pohár víz ízét feldobva is fogyaszthatja. Nem kellemes olyan módon fogyasztani, mint a narancsot, inkább ételek ízesítésére használja vagy főzze együtt más alapanyagokkal. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, Kalcium, Vas

Köles

Gluténmentes gabonaféle, amellyel könnyedén pótolhatja a búzát bármilyen búzát igénylő receptben. Egyszerűen készíthet belőle kenyeret. A búzával ellentétben természetes vasforrás és fehérjetartalma is magas. 

Főbb tápanyagok:

Vas, Kalcium, Fehérje

Menta

A friss menta jellegzetes ízt ad az ételeknek és emellett tápanyagtartalma sem elhanyagolható, ráadásul lúgosító hatású. A különféle gyógy- és fűszernövények között válogatva mindig olyat próbáljon találni, amely lúgosító hatású. A smoothiek-ba adjon egy-két mentalevelet a különleges íz élményért, amely ráadásul leheletét is frissíti. 

Főbb tápanyagok:

A-vitamin, C-vitamin, Kalcium

Mung bab

Csökkenti a koleszterinszintet, rákmegelőző hatású, és a cukorbetegséget is megelőzi, illetve kordában tartja. Lúgosítja a szervezetet, könnyedén fogyaszthatja heti rendszerességgel ételek alapanyagaként. Nagy mennyiségű antioxidánst és C-vitamint tartalmaz, amely az immunrendszert segíti. A vegetáriánusok természetes vasforrásként is hasznosíthatják. 

Főbb tápanyagok:

Fehérje, Élelmi rost

Mustárlevél

A lista rengeteg zöldlevelű salátafélét tartalmaz, ám a mustárlevél valószínűleg az egyik, amelyet sosem kóstolt még. Mindenképpen pótolja a mulasztást, hiszen rengeteg antioxidánst és rákmegelőző hatású anyagot tartalmaz. Segíti a szervezet méregtelenítését, és a szív egészségét is fenntartja. A benne található élelmi rostok pedig a testsúly csökkentését segítik elő. 

Főbb tápanyagok:

A-vitamin, C-vitamin, Vas 

Fehérbab

Könnyedén felhasználja a szervezet, rengeteg vasat és élelmi rostot tartalmaz, glikémiás indexe pedig alacsony, tehát megakadályozza a vércukorszint ingadozásait. Sokszínű étel, amelyet sok étel köreteként vagy egy vegetáriánus étel alapjaként fogyaszthat. 

Főbb tápanyagok:

Vas, Kalcium, Fehérje

Újburgonya

Amennyiben nem szokott újburgonyát vásárolni, szüntesse meg ezt a rossz szokást. Egy picit drágább, mint az átlagos burgonya, de lúgosító hatása miatt megéri kifizetni a különbséget. A teljes érés előtt szedik össze, így jobb íze mellett lúgosító hatása is megmarad. A még jobb hatásért az elkészült ételt fogyassza metélőhagymával összekeverve.

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, Vas, Kalcium

Okra

Egyedi vitamin és ásványi anyag tartalma miatt sokat beszélnek róla az egészségügyi körökben. Az a fajta lúgosító étel, amennyiből bármennyit fogyaszthat. Minél többet eszik belőle, annál jobbat tesz szervezetének. Ismerkedjen meg elkészítési módjaival és élvezze jótékony hatását. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, A-vitamin, Kalcium

Olívaolaj

Az egyik legegészségesebb olaj, amit fogyaszthat, amely ráadásul lúgosít is. Lúgosító zöldségekből készített salátáját is leöntheti vele, de főzéshez is használhatja. Segíti a fogyást, és méregteleníti a szervezetet. A zöldségekből készített smoothie-k állagát sűrűsíti és gazdagabbá teszi. Remek olaj, amelyet sokféleképp használhat. 

Főbb tápanyagok:

Telítetlen zsírsavak, Egyszeresen telítetlen zsírsavak, Polifenol tartalma is nagyon magas. Kiváló antioxidáns.

Vöröshagyma

Lehetséges, hogy már rendszeresen fogyasztja, ám arra figyeljen oda ezentúl, hogy lúgosító ételekkel együtt fogyassza, ne hamburgerek és hotdogok részeként. Olívaolajban megpárolva növelheti a lúgosító hatást, csak arra figyeljen oda, ne főzze túl, valamint mindig friss hagymát használjon. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, Kalcium, Vas

Petrezselyem

Egy újabb módszer a tányérján található ételek díszítésére és szervezete lúgosítására. Ez az apró, zöld gyógynövény leggyakrabban steak-ek mellett található, de zöldséges ételekben is használhatja. Smoothie-kba keverve frissebb eredményt kap, amely ráadásul több vitamint és ásványi anyagot is tartalmaz. Extra könnyedség, hogy otthon is könnyedén termesztheti. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, A-vitamin, Vas

Borsó

Évente az emberek a legtöbbször borsót esznek köretként. Önmagában is ízletes, nem igényel speciális ízesítőket. Igyekezzen vaj nélkül elkészíteni, mert az növeli savasságát. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, A-vitamin, Vas

Paprika

Mindegy, milyen színűt választ, segíti vele szervezete lúgosítását. A sárga, zöld, és piros paprika is nagyon egészséges, könnyen beleilleszthető a legtöbb ételbe, friss ízt ad. Vöröshagymával és fokhagymával egy kevés olívaolajon párolva remek köret. Több jótékony hatása van, remek C- és A-vitamin forrás. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, A-vitamin, Vas 

Gránátalma

A legújabb divat a gránátalma lé ivás, amelyről kiderült, lúgosítja a szervezetet. Káliumtartalma igen magas, emellett remek C-vitamin forrás. Smoothie-ban is felhasználhatja, menet közben is fogyaszthatja. Amennyiben gránátalma levet fogyaszt, ügyeljen rá, hogy hozzáadott cukrokat ne tartalmazzon, valamint ha gyümölcskeverék részeként fogyasztja, a többi gyümölcs se legyen magas cukortartalmú, mert akkor elvesztheti lúgosító hatását. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, Vas, Kálium

Sütőtök és tökmag

Ne csak Halloweenkor használja ezt a remek zöldséget, egész évben élvezheti jótékony hatásait. Nem csak a zöldség húsa, magjai is lúgosító hatásúak, ráadásul remek rágcsálnivaló. Emellett meglepően sok A-vitamint tartalmaz. 

Főbb tápanyagok:

A-vitamin, C-vitamin, Vas

Quinoa

Az egyik legegészségesebb étel, amit valószínűleg nem fogyaszt. Sokféleképp és egyszerűen felhasználható, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag gabonaféle, amely ráadásul gluténmentes is. Nem túlzottan lúgosító hatású, ám cserébe nem is savasít. 

Főbb tápanyagok:

Vas, Kalcium, Fehérje

Retek

Nem nyúlhat mellé, ha a retket választja, rákmegelőző hatású, emésztéssegítő, és a szív egészségéért is felelős. Méregteleníti a szervezetet, egyensúlyban tartja a vérnyomást és a vércukorszintet is. Jellegzetes íze sokakat hátráltat fogyasztásában, ám gondoljon bele, milyen könnyedén felhasználhatja egyéb ételekben.

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, Kalcium, Vas

Vörösbab

Legtöbbször vesebabot talál az üzletekben, de az összes vörösbab fajta lúgosító hatású, helyet érdemel tehát tányérján. Magas vastartalma mellett kalciumot és C-vitamint is tartalmaz. Emellett élelmi rost szintje is magas, amely segíti az emésztést és a fogyást is. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, Kalcium, Vas

Rebarbara

Lehet, hogy nehezen barátkozik meg vele, hiszen zöldségnek tűnik, ám valójában gyümölcs. Egyike a kevés lúgosító gyümölcsnek ez a zellerre hasonlító, jellegzetes ízű növény. A megfelelő recepttel remek ételeket készíthet belőle, kalcium és antioxidáns tartalma miatt megéri megismerni. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, A-vitamin, Kalcium (figyeljünk a mag oxálsav tartalmára és a főzőlevét öntsük ki)

Szezámmag

Ne a hamburgerzsemle tetejét díszítő szezámmagokat fogyassza, hiszen annyira nem lúgosító hatású, hogy ellensúlyozni tudja a vele együtt elfogyasztott savas ételeket. Lúgosító saláták tetejére szórva, vagy zöld smoothie-k részeként azonban ideális választás, hiszen rengeteg vasat és fehérjét tartalmaz. 

Főbb tápanyagok:

Vas, Kalcium, Fehérje

Szójabab

Elgondolkozott már azon, miért is olyan egészséges a szójabab? Egyrészt lúgosító hatású, másrészt a vegetáriánusok számára a legjobb vas- és fehérje forrás, emellett pedig ha nem szeretne tejtermékeket fogyasztani, biztosítsa szervezete kalcium szükségletét szójababbal.

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, Kalcium, Vas

Spenót

Ez a zöldleveles növény egészségügyi hatásairól híres. Mindegy, milyen formában eszi, segíti majd szervezete lúgosítását. Ajánlani tudjuk a bébispenótot salátaalapként. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, A-vitamin, Vas

Babcsíra

Önmagában, de köretként is nehezen fogyasztható, ám egyéb zöldségekkel összekeverve már remek étel. Bármilyen párolt zöldséghez illik, és könnyedén turmixolható. Lúgosító hatása mellett tápanyagokat, enzimeket, és fehérjét is nagy mennyiségben tartalmaz. Nagyjából bárhol könnyedén megvásárolhatja, ne hagyja tehát a polcokon.

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, Kalcium, Vas

Tök

Fajtája válogatja a benne található tápanyagok mennyiségét és a nekik köszönhető jótékony hatásokat. Közös tulajdonságuk, hogy lúgosító hatásúak, remekül elkészíthetőek köretnek, vagy akár önállóan is fogyaszthatóak. A-vitamin és C-vitamin tartalma lenyűgöző. 

Főbb tápanyagok:

A-vitamin, C-vitamin, Kalcium

Napraforgómag

Vásárláskor ne a szárazon pörkölt, sózott variációt válassza. A hozzáadott adalékanyagok nélkül ugyanis kevesebb sót és zsírt visz be szervezetébe, cserébe ellátja szervezetét egészséges zsírokkal, fehérjével, és vassal is, amely különösen fontos, ha kevesebb savasító húst szeretne fogyasztani.

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, Vas, Fehérje

Édesburgonya

Sokan azt hiszik, a keményítő tartalmú ételek savasító hatásúak. Meglepően tapasztalhatja, hogy a burgonya és az újburgonya is a lista része. Ezt annak köszönheti, hogy az ételek savasító vagy lúgosító hatását nem önmagában, hanem elfogyasztás után mérik. Az édesburgonya kellemes íze mellett élelmi rostokat, A-vitamint, és antioxidánsokat is tartalmaz. 

Főbb tápanyagok:

A-vitamin, C-vitamin, Kalcium, Vas

Mángold

Nagyjából az összes zöld leveles zöldséghez hasonlóan a mángold is lúgosító hatású. Gyakran találja zöldségkeverékekben, saláták alapjaként. Jellegzetesen keserű íze elsőre nem feltétlenül csábító, de többszöri próbálkozás után könnyedén megszerethető. Remekül kiegészíti a spenótot vagy a kelkáposztát. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, Vas, Kalcium

Kakukkfű

Csodálatos, sokféleképp használható fűszernövény, amely ráadásul lúgosító hatású is. Emellett segíti a légző rendszer egészségének fenntartását, és méretéhez képest elképesztő mennyiségű tápanyagot és antioxidánst tartalmaz. 

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, A-vitamin, Vas

Tofu

A vegetáriánusok hosszú évek óta fogyasztják a hús pótlására, azt pedig valószínűleg nem tudták, hogy emellett szervezetük lúgosításáért is tesznek. Nem kell áttérnie a vegetáriánus életmódra pozitív tulajdonságai élvezete céljából, hiszen a legtöbb lúgosító diéta engedélyez bizonyos mennyiségű savas ételt. 

Főbb tápanyagok:

Kalcium, Vas, Fehérje

Paradicsom

Mire is jó a paradicsom? Rengeteg likopint és antioxidánst tartalmaz, segíti a szívműködést, és elősegíti a hosszú és boldog életet. Emellett pedig még lúgosító hatású is. Savasítónak hiheti, mert csakúgy, mint a citrom, a savanyúságot érző ízlelőbimbókat ingerli, ám szervezetében mégis lúgosító hatású.

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, Kalcium, Vas

Vizitorma

Egy újabb zöld leveles növény, amely lúgosítja szervezetét. Emellett rengeteg vitamint is tartalmaz. Jellegzetes ízét jobban kedvelheti a többi zöld leveles zöldségénél. DNS-károsodás gyógyító hatását is kimutatták, amely nagy segítség a rák gyógyításában.

Főbb tápanyagok:

A-vitamin, C-vitamin, Kalcium

Búzafű

Az elmúlt években a zöld smoothie-k elterjedésével egyre közkedveltebb lett, ám az egészséges életmód követői sokkal korábban is fogyasztották már. Erősen lúgosítja a szervezetet, egyszerűen megvásárolhatja étrend-kiegészítőként és vízbe keverve megihatja. Az elegendő lúgosításhoz csupán igyon meg naponta egy pohárnyi búzafű levet. 

Főbb tápanyagok:

Vas, A-vitamin, C-vitamin

Cukkíni

Bármelyik élelmiszerboltban megvásárolhatja, könnyedén beépítheti étkezéseibe. Sokféle receptet találhat, a legjobb azonban, ha megpárolja és önmagában fogyasztja. Csökkenti a koleszterinszintet, és a prosztatarák kialakulásának kockázatát is.

Főbb tápanyagok:

C-vitamin, A-vitamin, Vas

Ne feledje, nem kötelező csak ezeket az ételeket fogyasztania, ám remek alapot adnak egy lúgosító diéta kialakításához. Minél többet fogyaszt belőlük, annál inkább érezni fogja a jótékony lúgosító hatásokat. A legfontosabb a megfelelő egyensúly megtalálása, az egyéb, vitaminokat és tápanyagokat tartalmazó ételeket se zárja ki. Egyen minél sokszínűbben, és építse be étrendjébe a listán található lúgosító alapanyagokat is.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!