Május 8 a petefészekrák világnapja. Ebből az alkalomból nézzük meg, mit érdemes feltétlenül tudni erről a súlyos betegségről.

Sajnos a petefészekrákot a legtöbb esetben (az esetek 62%-ában) már előrehaladott fázisában diagnosztizálják, akkor, amikor már áttéteket képzett. Pedig a korai felismerés különösen fontos ennél a ráktípusnál, hiszen ha a kezdeti szakaszában születik meg a diagnózis, akkor az 5 éves túlélés 93% fölött van.

Amit minden nőnek tudnia kell a petefészekrákról

1, A petefészekrák bármelyik nőnél kialakulhat

Évente kb. 225.000 nőt diagnosztizálnak petefészekrákkal világszerte, s a betegség 140.000 halálos áldozatot követel. A legtöbb rákféléhez hasonlóan ez a betegség sem válogat bőrszínre, származásra való tekintettel, ezért fontos, hogy időben felismerje a tüneteit és tisztában legyen azzal, hogy a családban korábban fordult-e már elő ilyen megbetegedés. Tudni kell, hogy a petefészekrák halálozási rátája jelentősen magasabb a mellrák vagy a méhnyakrák halálozási rátájánál.

2, A petefészekrák tüneteinek ismerete, lehetővé teheti a nők számára a korai felismerést, amikor a betegség még könnyebben kezelhető.

Ha az alábbi tünetek közül akár egyet vagy többet tapasztal, forduljon szakemberhez:

  • állandó puffadás (nem csak olykorolykor jelentkező felfúvódás)
  • evési zavar, könnyen kialakuló teltség érzet
  • hasi vagy kismedencei fájdalom
  • hirtelen vagy gyakori vizelési inger

Ezek a tünetek a legtöbb esetben más, banális állapotok jelei, azonban nem árt óvatosnak lenni, ha gyakran jelentkeznek. Jobb, ha ilyenkor orvoshoz fordul, egy átfogó ellenőrzés nem fog ártani.

3, A korai diagnózis jelentősen megnöveli a túlélést.

Korai stádiumban még igen jó a betegség prognózisa, az éves túlélés 90% felett van.

4, A petefészekrákot gyakran előrehaladott stádiumban diagnosztizálják.   

A nők jelentős része elköveti azt a hibát, hogy tüneteit bagatellizálja, így a betegség felismerésére csak akkor kerül sor, amikor az már előrehaladott fázisban van.

5, Sok nő úgy gondolja – teljesen hibásan, hogy a Pap-teszt segíthet a petefészekrák felismerésében.

Pedig ez nem igaz. A teszt csak a méhnyakrák felismerésében nyújt segítséget, mely egyébként egy sikeresebben kezelhető ráktípus.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!