A 2-es típusú cukorbetegség az étkezőasztalnál keletkezik, és már rég tudjuk, hogy nem csak a felnőtteket sújtja, hanem gyermekkorban is riasztóan növekszik a megbetegedések száma.

A 2-es típusú cukorbetegségre való hajlam öröklődik, egy szülő esetében 40%, míg két szülő érintettsége esetén ez a szám meghaladja a 70%-ot.

A 2-es típusú cukorbetegek döntő többsége elhízott, gyermekek esetén ez az arány a 100%-hoz közelít.

A cukorbetegséget megelőző állapotok cukorterheléssel kiszűrhetők részben, de nem teljesen mivel, ez a teszt már meglehetősen előrehaladott állapotokat vesz csak észre, tehát nem túl szenzitív.

De van egy nagyon fontos kapaszkodó, amibe érdemes megfogódzkodni. Ez pedig a metabolikus memória!

Arról van szó, hogy ha megtörténik még a relatív korai szakban az étrend megváltoztatása mellett az életmód váltás is (több mozgás, sport, kocogás, séták, úszás), akkor a betegség előrehaladása határozottan megállítható, sőt, ha pár év elteltével visszatérnek a betegek régi rossz szokásaikhoz, akkor is még hosszú évekig ezt az előnyt a nem megfelelő életmódot folytató társaikhoz képest megmarad. Ugyan úgy visszahíznak, de a cukorbetegség szemszövődményei a felére esnek, és a cukorbetegség más szövődményei is sokkal ritkábban alakulnak ki.

A metabolikusan egészséges kövér ember ritka, mint a fehér holló, de nyugodtan kijelenthetjük, előbb-utóbb minden elhízott ember cukorbeteg lesz. Az igazán nagy baj az, hogy a szív- és érrendszeri halálozás már akkor is jelentősen megnő, ha a betegek csak a pre-diabétesz (diabéteszt megelőző állapotban vannak). Ebben a vonatkozásban kijelenthetjük, hogy nincsen enyhe cukorbetegség.

Ma már több mint hetven olyan gén elváltozást ismerünk, amik a 2-es típusú cukorbetegségre hajlamosítanak. Véleményem szerint ez zsákutca. Még ezzel a több mint 70 génnel is csak a betegségek alig 1/6-a magyarázható meg.

Egész egyszerűen arról van szó, hogy az evolúció során kialakult emberi szervezet nem tud mit kezdeni a direkt cukorkákkal, sütikkel, csokikkal, fagyikkal és más rafinált ételek sokaságával, kövér sajtjainkkal, felnőttkori tejfogyasztásunkkal (akár feldolgozott, akár nyers formában). Mondhatjuk, a hasnyálmirigy béta sejtjei nem erre vannak tervezve, ezért amíg ezeken a rossz szokásainkon nem változtatunk, remény sincs arra, hogy az állapot jobbra forduljon.

A gyógyszerekkel, inzulinnal kezelt 2-es típusú cukorbetegek hasnyálmirigye már alig-alig termel inzulint, azt sem szabályosan és egyenletesen teszi, ahogy az étkezési ritmusok diktálnák.

Sok kutató magát az epekövességet is cukorbetegség megelőző állapotnak tartja, még akkor is, ha egyébként az illetőnél még a betegséget nem is mutatták ki.

A cukorbetegek 85% szív- és érrendszeri betegségek következtében hal meg, majdnem 17 évvel korábban, mint ha nem lennének cukrosok.
Ma  hazánkban 2500 lábat amputálnak évente, melynek többsége mögött a cukorbetegség és a dohányzás áll.

Kb. hatezer ember veszti el a látását, melynek második leggyakoribb oka a cukorbetegség (az első az AMD, ami viszont jól lassítható bizonyos resveratrol, C-vitamin, flavon, A-vitamin tartalmú étrend-kiegészítőkkel).

Jól hangzik és nagyon poénos, hogy „100kg alatt a férfi nem férfi, csak karácsonyfadísz”. 

Sovány vigasz ez, a szívinfarktus, a stroke, a látásvesztés, a végtag amputációk rideg tényeihez képest. A hölgyek vonatkozásában ilyen poént nem ismerek, de a betegség őket legalább olyan mértékben sújtja, mint a férfiakat.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!