A cukorbetegségtől szenvedők vérében túlzott mennyiségű glükóz és túl kevés/vagy részben hatástalan inzulin kering, melyek megnehezítik, vagy teljesen lehetetlenné teszik a test sejtjei számára az elfogyasztott cukor feldolgozását. Két olyan szervünk van, aminek a sejtjei képesek a cukrot a vérből felvenni az inzulin nélkül is: az egyik az agyunk, a másik a vörös vérsejtjeink. A finomított és feldolgozott szénhidráttartalmú ételek drámaian megemelik a vércukorszintet, így a cukorbetegek számára mindenképp kerülendők!

Milánói kutatók egy csoportja a Diabetologia nevű folyóiratban közölte kutatásának eredményeit, melyek szerint a szénhidrátban alacsony étrend segít megelőzni a 2-es típusú diabétesz kialakulását. 

A szénhidrátfogyasztás közvetlenül befolyásolja a vércukorszintet és a cukorbetegség kialakulását.

A kutatók több mint 22 ezer embert vontak be a kutatásba, melyben 11 éven keresztül követték nyomon a résztvevők egészségügyi állapotát. Ez alatt az idő alatt 2330 új cukorbetegség alakult ki a résztvevők körében. A résztvevőknek részletes kérdőívet kellett kitölteniük étkezési szokásaikról, melyben fontos tényező volt a szénhidrátfogyasztás.

Az eredmények szerint azon résztvevők esetében, akik a legtöbb szénhidrátot fogyasztották, 20%-kal nagyobb arányban alakult ki diabétesz, mint a szénhidrátban alacsony étrenddel rendelkezők körében. Egyértelmű összefüggést mutatott tehát ki a kutatás a szénhidrát dús étrend és a cukorbetegség kialakulása között. Ennek fényében kerüljük a feldolgozott, sok esetben rejtett szénhidrátokat, melyek a vércukorszint ingadozásáért felelnek, inkább válasszuk a természetben előforduló, feldolgozatlan és főként nyers ételeket, zöldségeket és gyümölcsöket, melyek ellátják szervezetünket a létfontosságú vitaminokkal és a megfelelő  összetett szénhidrátokkal (pl. keményítők, élelmi rostok, stb.).

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!