Élete hosszát nem befolyásolja az intenzív 1-es típusú cukorbetegséget kezelő terápia

A pittsburgh-i egyetem kutatói átlagosan 27 éven át követték az 1-es típusú cukorbetegek életét. A vizsgált betegek közül azok, akik intenzív kezelést kaptak a vércukorszint nem-diabetikus szintre való csökkentése érdekében, kisebb elhalálozási rátát mutattak, mint azok, akik az általánosan bevált kezelést kapták. 
 
Míg az intenzív terápia és a halálozási ráta közötti összefüggéseket nem állapították meg az 1-es típusú cukorbetegek körében, korábbi kutatások szerint a vércukorszint csökkentése a nem-diabetikus tartományba nem feltétlenül jelenti a halálozási ráta változását a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők körében. 
 
Az 1-es típusú cukorbetegség során a szervezet nem termel inzulint, amely a cukrok és keményítők energiává alakításáért felelős. A 2-es típusú cukorbetegség során a szervezet nem használja fel megfelelően a termelt inzulint, ezt a betegséget inzulin rezisztenciának is nevezik. 
 
Az Amerikai Cukorbetegek Szövetsége felmérései szerint 29.1 millió amerikai, azaz a lakosság 9.3%-a szenvedett cukorbetegségben a 2012-es évben. Ez az érték növekedést jelent a 2010-ben mért 25.8 millió főhöz, azaz a lakosság 8.3%-ához képest. A cukorbetegség az Egyesült Államokban a hetedik legtöbb halált követelő betegség. 
 
Egy másik kutatás szerint az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedők rövidebb ideig élnek, mint az átlagpopuláció tagjai. Egy friss skót kutatás szerint ez években mérve átlagosan 11 évvel rövidebb életet jelent. Az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő nők az átlagosnál 13 évvel rövidebb életre számíthatnak.

Intenzív terápia vs. Hagyományos terápia
 
A kutatócsoport tagjai megjegyezték, hogy egyéb európai és egyesült államokbeli kutatások szerint a korábbi halál veszélye csökkent az 1-es típusú cukorbetegek körében. Szakemberek szerint ez az intenzív vércukorszint csökkentő terápiának tudható be, amely a veseelégtelenség és a keringési rendellenességek kialakulásának veszélyét is csökkenti, ezek a betegségek pedig a korai halál fő okai. 
 
Dr. Trevor Orchard és kollégái összevetették azoknak a betegeknek az elhalálozási rátáit, akik intenzív terápiában részesültek azokéval, akik a hagyományos terápia előírásait követték. A megfigyelést hosszú távú vizsgálatokkal a Cukorbeteg Kontroll és Komplikációs Kísérlet (DCCT) tagjai között végezték. 
 
A DCCT 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő tagjai 1983 és 1993 között random kiválasztással kerültek az intenzív terápiát igénylő és a hagyományos terápiát követő csoportokba. A résztvevők 13 és 39 év közötti, egyébként egészséges emberek voltak. 
 
Összesen 711-en részesültek az intenzív terápiában, amelynek célja a vércukor olyan szintre visszaállítása volt, amely a lehető legközelebb áll a nem-diabetikus személyek vércukorszintjéhez. A többi 730 beteg a hagyományos terápiában részesült, amelynek célja az abnormálisan alacsony és az abnormálisan magas vércukorszint elkerülése. 
 
A DCCT kutatás végezte után átlagosan 6.5 évvel a résztvevőknek megtanították az intenzív terápia lépéseit és javasolták is alkalmazását, majd kezelésüket visszaadták háziorvosaik kezébe. Ezután egészen 2012-ig folyamatosan figyelték és nyomon követték egészségi állapotukat. 
 
A kutatók 1429 főt, a csoport 99,2%-át figyelték. Közülük 107-en haltak meg a kutatás végét követő időszakban, 43-an voltak az intenzív csoport tagjai (a csoport 6%-a) és 65-en a hagyományos csoport tagjai (a csoport 8.8%-a). 
 
A nagy mennyiségű hemoglobinA1C és a túlzott mennyiségű fehérje a vizeletben a halál nagyobb esélyét jelentette. Az elhalálozás leggyakoribb okai a keringési rendellenességek (22.4%), a rák (19.6%), az akut cukorbetegséggel járó komplikációk (17.8%) és balesetek vagy öngyilkosság (16.8%).
 
Az intenzív terápia „nem okozza a nagyobb halálozási esélyt”
 
„Az eredmények megnyugtatóak, hiszen 6.5 évnyi intenzív 1-es típusú cukorbetegség terápia nem okoz nagyobb halálozási esélyt.” - írták a kutatók. 
 
A bostoni Joslin Cukorbetegség központ szakemberei szerint a kutatás a lakosság kis százalékát érintette csak, és így az aránylag kis számú halálesetek nem jelentik biztosan azt, hogy azt az intenzív terápia okozta. 
 
Egy, a kutatáshoz kapcsolódó tanulmányban a Joslin központ munkatársai, Dr. Michelle Katz és Dr. Lori Laffel azt nyilatkozták, hogy „ezáltal komoly bizonyítékokat kaptunk a 21. századi megnövekedett túlélési esélyekre.” Emellett azonban azt is kijelentették, hogy ennél is sokkal többet kell tenni az 1-es típusú cukorbetegek túlélési esélyeinek növeléséért. 
 
„A genetikai összetevők és biológiai jellemzők felderítését, amelyek a cukorbetegség komplikációit és a cukorbetegeknél jellemző veseelégtelenséget okozzák, különösen hamar fel kell deríteni. Egyelőre még nem léteznek az előrehaladott cukorbetegség gyógyítására alkalmas módszerek, ahogy az erre vonatkozó oktatást, az egészségügyi dolgozók hozzáállását, és a családtagok általi támogatást is javítani kell.