Minden egyes emberi sejtre tíz bélbaktérium jut. Születésünk után nagyon hamar kolonizálják a bélrendszert (főleg a vastagbelet) és életünk során békésen együtt élnek velünk, de ha szervezetünk védekező rendszere bármilyen ok miatt meginog, abban a pillanatban kíméletlenül fölénk kerekednek és akár el is pusztítanak minket, még a későbbi saját pusztulásuk árán is.
Ősünk több min tíz millió évvel ezelőtt a fák lombkoronájának a szintjén élt. Itt rengeteg gyümölcsöt, rostot, levelet, madárfészket, tojást, virágot, rovart fogyasztott, mert a lombkoronában lévő ökoszisztéma ilyen táplálkozásra nyújt lehetőséget.
A földre szállás után egy egészen más ökoszisztémába került az ős, ahol már a gyümölcsök és rügyek, friss hajtások, levelek, tojások, rovarok közel sem álltak olyan bőséggel rendelkezésére, mint fenn a fán.
Más "rokonaink" (csimpánz, gorilla, orángután) nem hajtották végre ezt az életmódváltást. Jól megfigyelhető, hogy minél lejjebb lakik valaki a lombkorona világától, annak az étrendje annál rostszegényebb.
Ennek megfelelően az emberi vastagbél hossza jelentős mértékben megrövidült, és míg a gorillákban és a csimpánzokban a vastagbél 60%-át teszi ki a bélrendszerüknek, addig ez az arány nálunk már csak 17%. A bélrendszerünk általában is megrövidült. A rostokból mi kevés kalóriát tudunk kinyerni, max. 7%-nyit, míg a gorillák és a csimpánzok a rostokból tízszer annyi kalóriát tudnak kinyerni a bélbaktériumaik révén.
A bélbaktériumok a rostokból képesek rövid szénláncú zsírsavakat gyártani, amiket azután a szerevetünkben lévő enzimek hosszabb szénláncú zsírsavakká fonhatnak össze, de ezek mindig csak telített zsírsavak lehetnek.
Bár az evolúció során bélrendszerünk közel 80%-át elvesztettük, de azért annak a másfél kg bélbaktériumnak nagyon nagy szüksége van az élelmi rostokra, melynek napi bevitele el kell, hogy érje a 40-50g-ot.
Ha nem eszünk elegendő rostot, bélbaktériumaink majd a táplálék szénhidrátját vagy fehérjéit, zsírjait hasznosítják, amiből könnyen túlesszük magunkat. Ha az étrend szénhidrát túlsúlyos, akkor a vastagbélben az erjedéses diszpepszia következményeivel kell számolnunk, ha pedig a fehérjékben gazdag az étrendünk, akkor rothadásos diszpepszia a következmény.
Mindkét esetben jellemző a rendkívül bűzös, rossz konzisztenciájú széklet. Ha a zsírokból esszük túl magunkat, a széklet is zsíros lesz, ami nehezen tisztítható, kenőcsös székürítéssel jár.
Ezért naponta el kell fogyasztanunk ideális esetben kb. 40-50 g élelmi rostot.
De hogy a dolog még bonyolultabb legyen, meg kell barátkoznunk a hasznos rostok és a káros rostok fogalmával is, mivel nem minden rost kívánatos.
A káros rostok nem tartalmaznak elegendő pektint, nem tudják a bélbaktériumok jótékony vajsavvá bontani és felhasználni, kóros fehérjéket tartalmaznak (pl. glutén, gliadin), vagyis az állandóan hangoztatott teljes kiőrlésű gabonák egyáltalán nem egészségesek! A kukorica sem az. A burgonya, a gyümölcsök minden formája jó rostokat tartalmaz, ami bélbaktériumaink számára rendkívül hasznos (ide sorolható még a rizs is).
A glutén, a gliadin kibírja az őrlést, a dagasztást, a tüzes kemencét, rendkívül ellenálló fehérje féleségek. Azért valamit szelídülnek a sok procedúra során, hiszen ki ne tudná, hogy a gyermekkorban elcsent nyers süti tészta egy-két óra múltán milyen bosszút áll. Van, akiben súlyos tüneteket vált ki (coeliákia), de a bélfalon átjutva a vérbe kerülve olyan kóros immunválaszt indíthatnak be, ami pl. dr. Shonefeld szerint az esetek 8%-ában a sclerosis multiplex kialakulásáért is felelős lehet. A megőrölt mag bosszúja ez. Mert a természet a magvakat úgy alkotta meg, hogy azokat az állatok egészben nyeljék le, majd a széklettel bántatlanul távozzanak, és ezzel egyben rögtön ideális tápanyagban dús környezetben kezdhetik meg csírázásukat. De ha a magot szétrágjuk, a növény büntet: pl. cián van az almamagban, meggymagban, cseresznye magban, a keserű mandulában, glutén és gliadin a gabonákban, stb., ami nagyon is érthető, mert a mag szétrágása a növény végleges pusztulásával jár. A magokhoz egyébként is nehéz hozzájutni, vastag páncél védi őket, pl. cseresznye, meggy, őszibarack, sárgabarack, mandula, dió, stb. De ne feledjük, a mandula és a dió is intenzív nemesítés következtében vált ehető és egészséges maggá (gondoljunk csak a keserű mandulára).
Bélbaktériumaink szeretik az egészséges rostokat, de bélrendszerünk ezekből is csak napi maximum 50g-ot képes feldolgozni. Jelenlegi étrendünk azonban kétségbe ejtően rostszegény, és az is legalább ekkora baj, hogy ezt felismerve olyan rostok elfogyasztását propagálják, amik kifejezetten károsak.