Tüneteik komolysága miatt a krónikus betegségben szenvedők végül a gyógyszertárakban kapható orrcseppektől várják az orrdugulás elleni megváltást. A betegek nagy százaléka jelenti ki később, hogy a gyógyszertári orrcseppek függője lett. Az orvosokat nem csak ez a tény rémíti meg, hanem az is, hogy az orrcseppek használata és a krónikus tünetek rosszabbodása között párhuzam fedezhető fel. 

A jól ismert és népszerű termékek mindegyike ugyanazokat a kémiailag aktív anyagokat teszik termékeikbe. Ezek a fenilefrin, a xylometazolin, és leggyakrabban az oximetazolin. Ezek az anyagok nem csupán károsítják a szervezetet, de függőséghez és a tünetek visszatéréséhez valamint rosszabbodásához is vezethetnek. Rendszeres használatuk roncsolja az orrüreg érzékeny membránjait, amely gyakori, krónikus orrvérzéseket okozhat. 

Nem csak a légzést teszi kellemetlenné és nehézzé, de fejfájást is okozhat, nehéz a pihentető alvás, és csökkenti a szervezet ellenállását a homloküregi gyulladásokkal szemben.

“Forgóajtó-szerűen függőséghez vezet” - állítja Wayne Perry, a SiCap elnöke és alapítója, cégének köszönhetőek az első nagyközönség számára is elérhető csípőspaprikás orrcseppek. 
Az orrnyálkahártyát segítő fűszeres gyógyhatású Sinus Buster nevű készítményt orvosok ezrei és szinte ötvenezer természetes személy támogatja. A terméket hivatalosan 2004-ben hozták piaci forgalomba, és igen hamar az egyik leginkább tárgyalt termék lett. Nem csak a fejfájás és homloküregi problémák leghatékonyabb természetes gyógyszereként tartják számon, orvosok százai is ajánlják a gyógyszertárakban kapható orrcseppek helyettesítőjeként.

“Egész életemben függtem a különféle orrcseppektől. Elsőre hatékonyak, majd egyre többre van szükségem belőle a hatás eléréséhez, míg végül rendszeres orrvérzéseket éltem át és az orvosom azt javasolta, hogy azonnal hagyjam abba használatukat. Sóoldatos orcseppeket ajánlott, ami az orrvérzéseim megszüntetését segítette, de a homloküregi problémáim ellen semmit sem használt. Majdnem visszatértem a gyógyszertári termékekre, de olvastam egy cikket a Sinus Busterről, és annak jótékony hatásairól. Az első használattól sokat segített problémámon és sosem éreztem magam ilyen jól a bőrömben.” - mondta a termékről az ohio-i Robin Burgensen.  

“Többszáz orvos vallotta be, hogy a gyógyszertári orrcseppektől függő betegeiknek Sinus Buster ajánlásával segítenek, amelyet biztonsággal használhatnak bármikor, és pár nap alatt megtisztítják a szervezetet a mesterséges orrcseppekben található kémiai anyagoktól. Ezután a termék rendszeres használata szükséges az orrdugulás és egyéb panaszok megszüntetésére, ám pár hónap elteltével csak néhány alkalommal szükséges használni. A legtöbb esetben minél többet alkalmazza orrnyálkahártyáján a kapszaicint, annál ritkábban lesz rá szüksége. Könnyedén leszoktathatja önmagát a kemikáliákat tartalmazó orrcseppekről, miközben megszabadítja szervezetét a homloküregi problémáktól, és használata épp olyan biztonságos, mint a sóoldatos orrcseppeké. Természetes anyagokat tartalmaz, és terhes nők is nyugodtan használhatják. Ezzel szemben a kemikáliákat tartalmazó orrcseppeket egyre gyakrabban kell alkalmaznia a hatás fenntartása érdekében. Végül olyan problémákat okoznak, amelyek miatt a betegek elsősorban az orrcsepphez fordultak.” - tette hozzá Perry.    

Úgy tűnhet, hogy egyik függőséget egy másikra váltjuk, ám a természetes paprikaspray biztonságos, míg a kemikáliákat tartalmazó orrcseppek nagyon veszélyesek a szervezetre. A kapszaicin tartalmú Sinus Buster az orrdugulás, gyulladás, és fájdalom gyökerét próbálja megtalálni és gyógyítani, míg a gyógyszertári orrcseppek csupán elfedik a problémát. A bennük található aktív gyógyszerek az apró vérerek összehúzódását okozzák, amely időszakosan javítja a problémákat, ám amint elmúlik az orrcseppek hatása, a probléma is visszatér. Minél gyakrabban alkalmaz fenilefrin, xylometazolin, és oximetazolin tartalmú készítményeket, annál rosszabbak lesznek krónikus tünetei, míg végül függője lesz az orrcseppeknek. 

A természetes orrcseppekkel szemben a kemikáliákat tartalmazó sprayk két-három nap használat után különféle problémákat okozhatnak, míg végül visszatérő orrdugulást és fejfájást tapasztal. Nem csak függőséget okoz használatuk, az orr érzékeny belső nyálkahártyáját is roncsolja, valamint hosszú távú használata károsíthatja a májat és egyéb létfontosságú szerveket is. 

Bár köztudott tény, hogy a kemikáliákat tartalmazó orrcseppek ugyanolyan komoly függőséget okozhatnak mint a morfium, nagymértékű kutatást még nem végeztek a témában. Orvosok bevallásai alapján az Egyesült Államokban nagyjából tízmillió függőt számolhatunk. 

“Tudjuk, hogy nagyjából ötvenmillió amerikai szenved visszatérő, krónikus orrnyálkahártya problémától, és orvosok tapasztalatai szerint közülük minden negyedik személy függ a gyógyszertári orrcseppek valamelyikétől.” - magyarázta Perry. 

Perry bevallása szerint a népszerű orrcseppeket gyártó cégek tisztában vannak a gyógyszereik okozta komplikációkkal, sőt, Perry szerint számolnak is a termék addiktív jellegével, csak úgy, mint a cigarettagyártó cégek, akik így biztosítják az eladásokat. 

Perry nincs egyedül az orrcseppgyártó cégek iránt érzett ellenszenvvel, a világ orvosai általában a természetes termékeket ajánlják a mesterségessel szemben, amelyek közül a paprikát tartalmazó bizonyult a leghatékonyabbnak. 

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!