Talán az egyik legmegdöbbentőbb érv amellett, hogy komolyan vegyük a megelőzést, hogy a rák gyakran már a diagnosztizálás előtt akár 20 évvel is elkezdhet kifejlődni. Ez két dolgot jelent: először, hogy életmódbeli szokásaink sokkal „mérgezőbbek”, mint azt alapjáraton gondolnánk, másodszor pedig, hogy sokkal több időnk van tenni a probléma elhatalmasodása ellen, amikor még kicsi a baj és kezelhető.

Az első dolog, amin változtatni tudunk, az étrendünk. Kerüljük a túlzott mennyiségű hús- és tejtermékfogyasztást, helyette részesítsük előnyben a zöldségeket, gyümölcsöket és olajos magvakat, melyeket nagy arányban fogyasszunk nyersen, és hőkezelés esetén válasszuk az alacsonyabb hőmérsékleten történő beavatkozásokat, így a gőzölést, párolást, szárítást, melegítést, vagy az aszalást. 

Ma már tudjuk, hogy a rákos betegségek egy igen nagy hányada megelőzhető lenne megfelelő életmóddal, étrenddel, rendszeres testmozgással.

Ez azért fontos, mert a magas hőmérsékleten történő hőkezeléssel az ételekben karcinogének keletkeznek, melyek köztudottan rákkeltő hatásúak. 

Ezen kívül kerüljük a finomított és feldolgozott termékeket, amennyire csak lehetséges, mivel a finomított termékek kevesebb tápanyagot tartalmaznak, mint  teljes kiőrlésű társaik és testünk nem fokozatosan dolgozza fel őket, így megnehezítve immunrendszerünk hosszú távú stabil működését; a feldolgozott termékek pedig bővelkednek a hozzáadott mesterséges tartósítószerekben, melyek szintén köztudottan erősen rákkeltőek.

A brokkoli, zöldleveles zöldségek, gyökérzöldségek, káposztafélék és citrusfélék gyakori fogyasztása kitűnő módja a megelőzésnek, hiszen egyre több kutatás számol be arról, hogy ezen növények számos fitotápanyaggal csökkentik a daganatok kialakulásának kockázatát, illetve veszik fel a harcot a ráksejtekkel és segítik elő azok programozott sejthalálát. A manapság sajnos nagy arányban génmódosított termények – például a szója, vagy a kukorica – kerülése szintén hasznos.

Egyre több helyen olvasható a fejlett világ lakosságának egyre kórosabbá váló D-vitaminhiánya, mely sajnos együtt jár a test alapvető funkcióinak, például az immunrendszer működésének legyengülésével, ami pedig utat enged a daganatok kifejlődésének. Amennyire csak lehetséges, töltsünk több időt napfényben az ajánlott napszakokban, hogy testünkben elegendő D-vitamin keletkezhessen.

A cukorban, szénhidrátban és feldolgozott összetevőkben gazdag étrenden kívül sajnos a levegőn, vízen és a háztartásban minket körülvevő anyagokon keresztül is rengeteg vegyszer szivárog be testünkbe, melyet a helyes étrenddel, és az időnkénti méregtelenítő kúrákkal tudunk kitisztítani.

Ehhez fogyasszunk minél több tisztított vizet, organikus gyümölcsökből és zöldségekből készítsünk turmixokat, vegyünk magunkhoz olyan kínai gyógygombákat, mint a maitake, vagy a reishi, és ha kell, szedjünk étrend-kiegészítőket, de ügyeljünk rá, hogy kizárólag természetes eredetű, növényekből kinyert kivonat formájában jussunk hozzá ezekhez.

Végül pedig cseréljük erősen mérgező és szennyező hatású háztartási tisztítószereinket bio, természetes, és kíméletes változatra, melyekből manapság egyre több boltban szerezhetünk be megbízható termékeket, vagy egyszerűen csak alkalmazzunk olyan rég bevált anyagokat tisztításra, mint az ecet, a szódabikarbóna, vagy a citromsavpor.

 

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!