COPD & Nehéz légzés

A légszomj egy orvosi kifejezés, amely súlyos légzéselégtelenséget jelöl. A légszomj a COPD során következik be, mivel a betegség a tüdőt támadja és így “megvédi” a működéstől, amire alapjáraton szolgálna.

A krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) egy tüdőbetegség, amely során a betegeknél légszomj, kimerültség, nehéz légzés jelentkezik. Ha Ön COPD-vel rendelkezik, valószínűleg a séták vagy edzés után nehezen tud levegőt venni, de ezek a tünetek akár ülés vagy pihenés közben is előfordulhatnak.

Mi is az a COPD?

A COPD a tüdőbetegségek egy csoporortja. Ide tartozik a tüdőtágulás illetve a krónikus hörghurut. A legtöbb beteg általában mindkét betegség tüneteit egyszerre tapasztalja, így együttesen COPD-nek nevezték el.

A COPD egy progresszív rendellenesség . Ez azt jelenti, hogy az idő előrehaladtával egyre rosszabb lesz. A COPD által okozott károkat nem lehet visszafordítani. Még kezeléssel sem lehet gyógyítani vagy megállítani ezt a betegséget, ellenben le lehet lassítani a folyamaton, ezáltal megelőzni a tüdők további károsodását.

A korai stádiumban lévő COPD tüneteket gyakran összetévesztik a kimerültséggel vagy egyszerűen azt hiszik, hogy épp “nincsenek jó passzban”, egészen a betegség előrehaladtáig, mikor már a tünetetk egyértelművé válnak.

A leggyakoribb COPD tünetek:

•    légszomj
•    mellkasi szorítás és a fájdalom
•    köhögés
•    szédülés
•    nyáktöbblet a tüdőben, melyet gyakran felköhög
•    gyakran fáradtnak és kimerültnek érzi magát
•    gyakori légúti fertőzések
•    köpet , ha köhög
•    hirtelen fogyás
•    zihálás

A COPD hogyan károsítja a tüdőt?

A tüdőtágulás és krónikus hörghurut különbözőképpen támadják meg a tüdőt. A tüdőtágulás a tüdőzsák falait roncsolja. A zsákok túl nagyra tágulnak, a falai roncsolódnak és ezáltal gátolja a fontos gázcsere folyamatot – oxigént juttat a szövetekhez és elvonja a szén-dioxidot.

Sérült légzsákokkal a tüdő nem tud annyi levegőt felvenni és hasznosítani, mint amennyit kellene.  Előbb-utóbb nem lesz elegendő tüdőkapacitása a hétköznapi dolgok elvégzéséhez sem. Hamarosan észreveszi majd, hogy fáradékonnyabbá vált és gyorsan légszomj jelentkezhet.

A hörghurut irritálja és gyulladásban tartja a légutakat. Az idő előrehaladtával kórnikus hörghurut miatt a légutak belseje vastaggá és rugalmatlanná válik. A feleslegessé vált nyák gondot okoz, mert a légutak nem tudnak megfelelően kitisztulni. Előfordulhat, hogy az Ön légútjai olyannyira merevvé és eltömődötté válnak a nyák által, hogy nehézkessé válik a légzés is. Észreveheti, hogy sokkal gyorsabban légzi ki a levegőt, mint általában, valamint fáradékonyabbá válhat.

A légszomj fokozatai

A légszomj vizsgálatára többfajta módszer is létezik. Egy tanulmány szerint a különböző skálák mérsékelten bár, de összekapcsolódnak. 

A skála segítségével egyet választhat az öt állítás közül, amivel meg tudja állapítani az önnél fennáló légszomj súlyosságát:

1. "Megerőltető testmozgás során fulladok ki "
2. "Akkor fulladok, ha sietek, vagy egy enyhe emelkedőn sétálok felfelé "
3. " Lassabban sétálok, mint a többi ember a korosztályomban, mert elfogy a levegőm vagy meg kell állnom levegőt venni, mikor a saját tempómban haladok"
4. "Nem kapok levegőt úgy 100 m megtétele után vagy pár perc séta után "
5. "Nincs elég levegőm, hogy elhagyjam a házat" vagy “Már öltözködés során is kifulladok” 

Az ön által adott válasz alapján az orvosok meg tudják állapítani az ön számára legmegfelelőbb kezelési módot, meg tudják becsülni a túlélés esélyeit és egy bizonyos tüdőhasználati tesz (FEV1) eredményei alapján fel tudják állítani a diagnózist.

A COPD nem gyógyítható. Gyógyszerekkel és kezeléssel lassítható a folyamat, megelőzhető a károsodás, de nem lehet gyógyítani. A kezelés nem tudja visszafordítani a már meglévő tüdő- és légúti károsodást, azonban képes lesz fenntartani a már meglévő, rendszeres tevékenységeit, csupán néhány új, ötletes stratégiával kell felszerelnie magát annak érdekében, hogy meg tudjon bírkózni a légszomjjal és a kimerültséggel.

Gyakorlatok

A fizikai aktivitás miatt légszomj állhat be. Ennek elkerülése érdekében, néhány gyakorlatot kerülnie kell. Vagy mégsem? 

A testmozgás segíti a tüdőket erősödni, ami által nő az állóképesség és csökken a légszomj gyakorisága. Érdemes odafigyelni azonban, nehogy túlzásba vigye a gyakorlatok végzését. Konzultáljon háziorvosával hogy megtalálják az Ön számára megfelelő és biztonságos edzésprogramot, amely javítja és nem rontja az állapotát.

Ha COPD-ben szenved, az orvosai valószínűleg elküldték egy légzésterapeutához, aki kulcsfontosságú szerephez jut a betegség kezelésében. Egy légzésterapeuta meg tudja tanítani, hogyan kell a levegőt tartalékolni mikor fizikailag aktívvá válik, továbbá különböző gyakorlatokat mutat, hogyan lehet gyorsan és egyszerűen visszanyerni a levegőt, mikor légszomja támad.

Leszokóban

A COPD fő oka a dohányzás. Ha Ön dohányzik, a leszokás nagyban segítheti a COPD tüneteinek enyhülését. Még akkor is, a korábbiakban már próbált leszokni a dohányzásról de kudarcba fulladt, újra kell próbálnia! A háziorvosa segíthet a megfelelő, személyre szabott leszokást biztosító terv kidolgozásában. Sok dohányos nem jár sikerrel az első pár alkalommal a leszokást illetően, de ne hagyja, hogy Önt ez bármiben is hátráltassa. Hosszabb és egészségesebb élete lesz, ha leteszi a cigarettát.

Szívjon jobb levegőt!

A cigarettafüst mellet még más szennyeződések is súlyosbíthatják a tüdő állapotát és légszomjat okozhatnak. Próbálja meg kerülni a kipufogógázt, a festékszagot és a tisztítószerek szagának belégzését is!

A tüdőfunkciók megőrzése

Bár a COPD nem gyógyítható, de Ön képes lesz a légszomj kordában tartására. Fontos, hogy orvosának minden tünetéről számoljon be annak érdekében, hogy az Ön számára megfelelő kezelést kaphassa. Használja a fent említett tanácsokat a légszomj elkerülése, a COPD előrehaladásának lassítása végett, valamint őrizze meg helyes légzésfunkcióit a kényelmesebb, aktív élet mellett!

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!