Ugyan már - gondolhatnánk, ezt mindenki tud. Valóban?

A Hatha jóga mesterei légzésünket szánalmas kapkodásnak tartják csak és mosolyognak rajtunk. Vajon igazuk van? Nézzük meg a kérdést közelebbről.

A tüdőben lévő léghólyagocskák felszínén zajlik a gázcsere folyamatosan.

A testhelyzet alapvetően befolyásolja a légzés hatékonyságát. Álló helyzetben a tüdő felső harmadának az léghólyagocskái szinte mindig nyitva vannak, míg az a tüdő alsó harmadában a léghólyagok egy része nem vesz részt a gázcserében. Háton fekve a tüdő mellkas felőli részén van több léghólyagocska nyitva, míg a hátul elhelyezkedő régióban a léghólyagokban a gázcsere kevésbé hatékony.

Oldalfekvéskor mindig a felül lévő tüdőrészben zajlik intenzívebb gázcsere. Ahogy a régi orvosok mondták: „a beteg mindig a beteg oldalán fekszik”, mert az ép oldal légzését így tudja a legjobban kihasználni.

A légzésnek három fázisa van:

1, Belégzés
2, Kilégzés
3, Kilégzés végi szünet

Ha a levegőt az orron keresztül szívjuk be, akkor a belélegzett levegő egyre melegebb és párásabb lesz. Mire leér a tüdőbe, a hőmérséklete 37 C fora melegszik és a relatív páratartalom 100% lesz (ez kb. 47 Hgmm vízgőz nyomást jelent, csak emlékeztetőül a légnyomás kb. 760 Hgmm).

A légzés energiaigényes folyamat. Csak a melegítés és a párásítás során naponta 350 Kcal energiát használunk fel.

Ezért a jógik a szájon keresztül történő légzés helyett az orron át történő légzést tartják normálisnak.

Nyugalomban üldögélve a tüdő alsó harmada nem túl intenzíven vesz részt a légzésben, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy  változatlan véráramlás mellett itt a léghólyagocskák a vért kevésbé telítik oxigénnel, mint a felső, középső harmadban elhelyezkedő léghólyagocskákban.

Jól lélegezni Jól lélegezni

Ez a vér tehát mintegy megkerüli az oxigén felvételt és úgy hagyja el a tüdőt, hogy nem töltődik fel oxigénnel.

Csakhogy a tüdőnk légző felülete sokkal nagyobb, mint amire nyugalomban szükségünk van, tehát nem mindig és nem minden léghólyagocska vesz részt a légzésben. De ha sportolunk, mozgunk, akkor ezen régiók is kellően átszellőznek, mert ekkor az oxigén igény akár tízszeresére is nőhet a nyugalmi értékhez képest.

Nem is sportolhatunk állandóan. A jógik által kialakított évezredes rendszer a pranajama éppen arra törekszik, hogy  ne legyen olyan rejtett zug a tüdőben, amit egy nap legalább kétszer nem szellőztetünk át megfelelően. Ezek a kontrollált légző gyakorlatok nem egyszerűek, és nem is  mindenki tanítható meg rá. De egy fajta légzést könnyen elsajátíthatunk. Próbáljunk meg naponta öt percig fekve, majd ülve vagy állva úgy lélegezni szépen és nyugodtan, hogy mind a belégzés, mind a kilégzés tejesen észrevétlen legyen.

Ezzel az egyszerű gyakorlattal nagyon sokat segíthetünk légzésünk hatékonyságán. Ahogy idősödünk tüdőnk „rugalmassága” egyre csökken. Ezt a folyamatot meggyorsíthatjuk dohányzással, szennyezett levegő, por rendszeres belégzésével.

Ez a légzési tartalék csökkenésével jár, ami abban nyilvánul meg, hogy egyre rövidebb ideig képes az ember lélegzetét visszatartani. Fiatalokban fél perc nyugalomban könnyedén megy, de ha mély légvételeket vesz, akkor akár percekig is vissza tudja tartani a lélegzetét. A negyedik X után ez a “tudásunk” jelentős mértékben megkopik, de sokat tehetünk ez ellen, ha jó technikával lélegzünk, sportolunk, nem hízunk el és kerüljük a dohányzás minden formáját.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!