Furcsa, hogy ennyi év után sem tudjuk a válaszokat megfogalmazni pontosan, ha azt a kérdést tesszük fel, hogy mi is az az öregedés.

A statisztikusok már rég kiszámolták, hogy az ember harminc év feletti halálozásának a valószínűsége nyolc évenként megduplázódik.

Nem igaz az a hiedelem, miszerint az evolúció szempontjából a hosszú élet másodlagos, vagyis a reproduktív kor után a faj számára az egyén már „értéktelen”.

Számtalan elmélet próbálja megmagyarázni az öregedés okát, ami már magában is bizonyítja a tudás hiányát, hiszen ha valóban ismernénk az okokat, akkor egy elmélet bőven elegendő lenne.

Ma egyre több kutató gondolja úgy, hogy az emberi életkor legfelső határa valahol 120 év környékén van, de ha meg is éri valaki ezt a magas kort, akkor is öregen fog meghalni.

Vagyis a test minden sejtjében megfigyelhető funkció károsodások együttesen a fizikai és a mentális állapot leromlását eredményezik, és ezzel párhuzamosan a faj számára fontos szaporodási teljesítmény is lenullázódik.

Csakhogy ma az emberek túlnyomó többsége nem az öregedés következtében hal meg, hanem valami olyan betegségnek lesz az áldozata, ami bármely életkorban előfordulhat többnyire, de idősebb korban a valószínűségük ezeknek a betegségeknek megnövekszik. 

Az oxidatív stressz elmélete szerint, ha létezésünk okán lélegzünk, azzal nem csak pillanatnyi létünket biztosítjuk, de nem mellékesen a szervezetünkben sejtkárosító reaktív oxigén gyökök is megjelennek, amit a szervezetünk megpróbál közömbösíteni antioxidáns kapacitása révén.

Antioxidánsokat nem a csak a szervezetünk képes előállítani, hanem azokat táplálékkal is magunkhoz vehetünk.

Ott, ahol a táplálék antioxidánsokban gazdagabb (mediterrán régiók, óceáni szigetek, stb.), a várható élettartam is magasabb, mint ahol ez nem így van.

Az antioxidánsok révén tehát lassíthatjuk az öregedést, és a zöldségeink, gyümölcseink, bőven tartalmaznak antioxidánsokat. Minél frissebbek, annál több van bennük.

Az antioxidánsok nem csak vitaminok lehetnek, pl. C vitamin,  B komplex, A vitamin, E vitamin,  hanem ide tartozik több ezer flavonoid és más hasonló vegyületek.

A módjával végzett fizikai terhelés hasznos, de az erős fizikai túlterhelés (pl. iron man, iron lady, maratoni futás, stb.) hatalmas oxidatív stresszt jelent a szervezet számára, és nem védi az egészséget, sőt, az öregedés folyamatát ezzel felgyorsíthatjuk. Ha ez nem így lenne, az élsportolók élnének a legtovább, de az adatok erről egészen mást mondanak. Az élsportolók átlagos élettartama rövidebb, mint az átlagember várható élettartama.

A megevett táplálékot elégetjük (oxidáljuk) és valóban igaz, hogy akik kövérek, hamarabb halnak meg, mint soványabb társaik. A mohamedán vallás szerint Allah mindenkinek a születésekor előírta azt az étel mennyiséget, amennyit elfogyaszthat. Ha hamarabb eszi meg, akkor hamarabb is fog meghalni, ha beosztással él, hosszabb lesz az élete. Tökéletesen igaz, és a több száz öregedéssel kapcsolatos elmélet közül messze ez tűnik a legjobbnak.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!