A diéta eredete:

1. oldal:

Greene egy olyan személyi edző, aki oktatói és professzionális hitelesítő adatokkal rendelkezik testnevelésből és testmozgás fiziológiából. Azt mondja magáról, az érdeklődése az egészség és fitnesz iránt hét évesen kezdődött, amikor kiderült számára, hogy dédnagymamája azért ágyhoz kötött, mert túlsúlyos. Azt is megfigyelte, hogy a rokonai közül sokan túlsúlyosak, ezért táplálkozásról szóló cikkeket kezdett olvasni a napilapokban.

A gimnázium után Greene testnevelést tanult a Delaware Egyetemen, majd a felsőfokú képesítését testmozgás fiziológiából szerezte az Arizonai Egyetemen. Először vezető testmozgás fiziológusként dolgozott egy orvosi vállalatnak, illetve a menedzsere és trénere volt a fitnesz személyzetnek a Teluride-ban (Colorado) található egészségügyi gyógyfürdőben.
Mind a GWTP!, mind a Best Life programot megelőzte Greene első könyvének kiadása, amelynek címe „Make the Connection: 10 Steps to a Better Body—And a Better Life”, amelyet a beszélgetős műsorairól híres Oprah Winfrey-vel együtt írt meg és adott ki 1996-ban.Winfrey-vel még akkor találkozott, amikor Telluride-ban dolgozott, majd később Chicago-ba költözött, hogy kialakítsa a saját edzésmódszerét és sokszor a tévében is szerepelhessen.

A diéta leírása:

Haladj a programmal! (Get with the program!)

A GWTP! egy olyan négy részből álló program, amely arra koncentrál, hogy a diétázó lassan és folyamatosan alakítsa ki az új étkezési és testmozgási szokásait. Az emberek ezáltal a saját ütemükben haladnak keresztül a diéta lépésein. Ez a program továbbá nagy hangsúlyt fektet a szervezettség fontosságára a személyes fogyás érdekében.

Első rész: Az igazság, elköteleződés és önuralom

Az első rész mögött álló teória szerint az egyén egészségesebben fog élni, ha jobban érdekli a saját jóléte. A résztvevők a program elején szerződést köthetnek magukkal, amelyben elkötelezik magukat az egészségesebb életmódnak. A résztvevőnek érdemes valahova kitennie ezt a szerződést, ahol minden nap láthatja, így emlékezteti magát az elköteleződésére. Ennek a résznek a fizikai testgyakorlatai közé tartoznak a hajlékonysági, nyújtó és mindenféle testrészt megmozgató gyakorlatok. Az első részt elvileg három hét alatt kellene a résztvevőnek befejeznie. Ha az első rész ellenőrző listáján mindent elvégzett az ember, akkor készen áll arra, hogy elkezdje a következő szakaszt is.

Második rész: Az anyagcsere felpörgetése

Sok résztvevő azt a hibát követi el, hogy túl gyorsan próbálja meg csökkenteni a bevitt kalóriák mennyiségét, ahelyett, hogy növelné a fizikai aktivitás mértékét. A második szakasz bevezeti a résztvevőket a fizikai fitnesz programba, amely növeli a szervezet anyagcseréjének hatékonyságát. A testmozgás köztudottan kalória-égető: a szervezet magasabb arányban kezdi a kalóriákat égetni órákkal a testmozgás befejezését követően, nem csak a testmozgás alatt. Ezenkívül a diéta megerősíti a résztvevő elköteleződését az egészségesebb étkezés irányába, mivel a fizikai változások elég gyorsan láthatóvá válnak. Ebben a szakaszban a résztvevő heti 50-75 percet tölt a szív- és érrendszeri testmozgásokkal és gyakorlatokkal. 1-3 hónap elteltével áll készen az ember arra, hogy a harmadik részt is elkezdhesse.

Harmadik rész: Az érzelmi evésről

A harmadik rész elsődleges tényezője az, hogy az ember felismerje az érzelmi evési szokásokat. Ez rendkívüli jellegzetessége a Greene általi egészséges táplálkozás és fitnesz megközelítésének. A résztvevőnek meg kell érteni a fizikai éhség és az érzelmi evés (például unalom, egyedüllét, munkához köthető stressz vagy általános szorongás) közti különbséget.

Hogy megtanulja, hogyan kell különbséget tenni, a résztvevőnek ki kell választania egy speciális napot, amikor órákkal később eszik, mint ahogy megszokta, ezáltal megtapasztalhatja az igazi fizikai éhséget. (A cukorbetegeknek érdemes az orvosukkal konzultálniuk, mielőtt ezt megtennék.) Miután már újra felismerik a fizikai éhséget, a résztvevőknek érdemes egy naplót vezetniük arról, milyen esemény vagy inger (tévéreklám, házon kívüli evés, egy közeli étterem felől áradó illatok, munkába vagy iskolába szükséges leadási határidők, stb.) idézi elő az érzelmi evést. Idővel az ember képes felismerni a nemkívánatos viselkedési mintákat és szokásokat, amelyeket korábban észre sem vettek, ezáltal lépéseket tehetnek annak érdekében, hogy ez a viselkedésmód megváltozzon. Egy ilyen típusú viselkedésváltoztatás például az, ha valamilyen más cselekvéssel helyettesítik az evést. Ilyen például az olvasás, tanulás, kézműveskedés vagy egy egyszerű hobbi, amit az ember szeret, illetve a séta. Ebben a harmadik részben a testmozgás mennyisége 100-125 percre csökken hetente. Ez a harmadik szakasz általában 1-3 hónap időtartamig tart.

Negyedik rész: Az egészséges élet és az érzelmi jólét biztosítása

A negyedik rész arra koncentrál, hogy növelje az aktivitásszintben a változásokat, valamint a tudatos táplálék-kiválasztást. A negyedik szakaszban a résztvevők testedzés programjához már a súlyzós gyakorlatok is hozzátartoznak, ezért további tanácsokra van szükség az egészséges étkezési szokások folytatásához. Az ellenőrző lista igazolja, hogy a résztvevő elérte a program főbb céljait. Ehhez a szakaszhoz nem tartozik speciális időtartam, mivel ez egy életen át tartó súlyszabályozás azoknak a dolgoknak a segítségével, amelyeket az ember a program során elsajátított.

A GWTP! mind a négy részben körülbelül ugyanazokra a dolgokra helyezi a hangsúlyt. A résztvevőket folyamatosan arra buzdítja, hogy növeljék az aktivitási szintjüket, igyanak sok vizet, figyeljenek arra, mi idézi elő az éhséget, és egyenek okosan. Minden szakaszhoz elérhetőek a testmozgáshoz szükséges irányelvek. Ezen kívül a tápanyagokról és egészséges ételek kiválasztásáról is kapnak információt a diétázók. Greene úgy gondolja, sokan túleszik magukat, mivel véletlenszerűen esznek, semmilyen tervezés nélkül, és ez a struktúra nélküliség elősegíti a szegényes tápanyagbevitelt és a mozgáshiányt. Szerinte érdemes naponta ötször étkezni (3 fő- és 2 kisebb étkezés), lefekvés előtt két órával pedig nem szabadna már enni semmit sem.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!