A harcosok diétáját Ori Hofmekler találta ki (született 1952-ben), az Izraeli Védelmi Erők (IDF) korábbi tagja, egy művész, aki többek között 17 évig részt vett a Penthouse című magazin szerkesztésében is.

1. oldal:

Ebben a magazinban 1998-2000-ig az egészséggel kapcsolatos cikkek szerkesztője volt. Hofmekler a harcosok diétáját saját, az izraeli hadseregben szerzett tapasztalatai alapján alkotta meg, valamint felhasználta az ókori római légionáriusok étkezéséről és edzéséről szóló elméleteit is. Egy interjúban így nyilatkozott: „Igazából akkor merült fel bennem először a diéta ötlete, mikor még az Izraeli Speciális Erőknél szolgáltam. Rájöttem, hogy néhány barátom és én sokkal jobban teljesítünk, ha kevesebbet eszünk nap közben, vagyis az aktívan eltöltött órák alatt, és inkább akkor eszünk, amikor pihenni is tudunk. Észrevettem, hogyha naponta 6-7 alkalommal eszem (ahogy az a hadseregben szokás) és még rágcsálnivalókat is fogyasztok, sokkal jobban kimerülök, mint máskor. Energiahiányosnak éreztem magam, és az agyam sem tudott úgy koncentrálni és éber lenni, mint ahogy szerettem volna. … Hatalmas különbség volt ehhez képest, mikor drasztikusan lecsökkentettem az elfogyasztott étel mennyiségét nap közben. Később, amikor egyetemre mentem és művészként kezdtem dolgozni, észrevettem, hogyha minimalizálom az evést nap közben, és csak egyszer eszem, sokkal kreatívabb vagyok, sokkal éberebb. … Egy kis kutatás után rájöttem, hogy a múltban a harcosok is így éltek. Nagyon izgatott lettem ettől a ténytől.”

A diéta leírása

Táplálkozás

Hofmekler a diétát a napi túlevés/éhezés mintájára alkotta meg, ami szerinte nem a szabályozástól függ, hanem inkább ösztönös. Sokszor kritizált más diétákat azért, mert szerinte azok „valamilyen szabályozáson alapuló cél miatt jöttek létre. … A legtöbb diéta, ha belegondolunk, a szabályozásról szól. A harcosok diétája azonban azon a feltételezésen alapszik, hogy a szervezet képes ösztönösen szabályozni és manipulálni magát, mégpedig igen jól.” Az alapvető emberi ösztön, Homekler szerint, a túlélés.

Ezt az emberi túlélési ösztönt szolgálta az evési és az edzési minta a paleotikumi (kőkori) ember esetében. Hofmekler úgy gondolja, hogy „Az elhízáz, cukorbetegség és impotencia jelenlegi terjedése a bizonyíték rá, hogy az emberek nem a biológiájuknak megfelelően élnek.” Fenntartja azon véleményét, miszerint négy oka van annak, hogy a modern emberek „alapvetően képtelenek egészségesek maradni”. Túl sokszor étkeznek nap közben; akkor is esznek, ha nem éhesek; gyenge minőségű ételeket esznek, és nem képesek fenntartani az ideális egyensúlyt a fizikai aktivitás és a pihenés között.

Hofmekler feltevése szerint a diétázónak nem szabad sokat ennie 10-18 órán át, csak egy kis nyers gyümölcsöt, zöldséget, vagy könnyű, proteintartalmú táplálékot (például joghurtot) fogyaszthat el. Ilyenkor sportolhat vagy tornázhat a diétázó, majd este rendesen megehet egy nagy adag ételt, amely Hofmekler szerint felébreszti az alapvető emberi túlélési ösztönt. Az evolúció az oka annak, hogy az embereknek akkor kell a fizikai testedzést csinálniuk, amikor kevesebbet esznek – ez az időtartam az éjszakai étkezést követő negyedik órában kezdődik.

Hofmekler szerint mind a kőkori, mind az ókori kultúrák nap közben végeztek fizikai aktivitást, egészen keveset ettek estig, ezért jobban tudtak koncentrálni, valamint jobb fizikai állapotban is voltak. „Az éhség az élet része, és ők elfogadták ezt a tényt. Néhány ókori kultúrában, például a görögöknél és rómaiaknál a gyerekeket úgy eddzették, hogy képesek legyenek elviselni az éhséget. Fontosnak tartották, hogy ezt a gyerekek is megtanulják kezelni. Amikor a hadseregben szolgáltam, akkor is azt mondták nekem, meg kell tanulnom, hogyan kezeljem az éhséget. A szervezet számára létfontosságú, hogy naponta legalább egyszer éhséget érezzen mind fizikai, érzelmi és mentális szempontból. Ezért csinálták végig a nap nagy részét az emberek evés nélkül, esetleg egy kis gyümölcsöt vagy zöldséget ettek csak. Aztán este elfogyasztottak egy jó nagy adag főtt ételt, amely általában társasági eseménynek számított. Annyit ettek, amennyit csak akartak, mindenféle táplálék-csoportból, és mégis jó formában voltak. Ez így történt és ezt a harcosok így csinálták.”

A túlevés úgy befolyásolja a paraszimpatikus idegrendszert (PSNS – ami az autonóm idegrendszer másik fő része), hogy az átvegye az irányítást és szabályozza az emésztést, kiválasztást és más anyagcsere folyamatokat, amelyek lelassítják az embert és előkészítik az alvásra. Hofmekler úgy gondolja, hogy az embernek nincs szüksége arra, hogy a kalóriákat számlálja az éjszakai étkezésnél, mivel inkább az ösztönök súgják meg, mennyit kell az embernek ennie. „A harcosok diétájával kapcsolatos kérdések megválaszolása” című cikkében ezt írja: „A harcosok elvei nagyon egyszerűek: egy étkezés naponta, méghozzá este. A harcosok diétája az ösztönökön nyugszik, ami azt jelenti, nincs meghatározva, mikor kell enni, nem kell a kalóriákat számolni vagy megvonni a szervezettől a makrotápanyagokat.” Egy 1999-ben készült interjú során ezt mondta a riporternek: „A szervezet … pontosan elmondja, mire van szüksége [a proteinnel kapcsolatban]. … Ez nem ketogén diéta, vagy olyan, amely a szenvedésen és az órák számlálásán alapszik. A harcosok diétájával minden nap jól végződik.”

Másrészről Hofmekler nem bízik teljesen az emberek ösztöneiben. A diétában ugyanis elég hosszan leírja, mi a megengedett és mi nem a diétázó számára:

•    Kerülje el a feldolgozott táplálékokat.
•    Fogyasszon bio termékeket, mivel az átlagos szupermarketben található termékek és a tejtermékek ösztrogént tartalmaznak.
•    Csak szűrt vizet igyon, és csak szűrt vizet használjon a főzéshez.
•    Amennyire lehet, csökkentse az olyan táplálékok fogyasztását, amelyeket műanyag csomagolásban árulnak. Otthon ne műanyag edényekben tárolja az ételt. A műanyag rostok ugyanis „ösztrogénes vegyületeket tartalmaznak, amelyek veszélyesek lehetnek az egészségre.”
•    Amennyire lehet, csökkentse az alkohol fogyasztását, mivel az alkohol rontja a máj működését, így az kevésbé tud megszabadulni az ösztrogéntől.
•    A szénhidrátokat az esti étkezés utolsó táplálékaként fogyassza el azért, hogy stabilizálja a vérben lévő inzulin szintet.
•    Egyik nap fogyasszon sok zsírt, másik nap pedig sok szénhidrátot azért (majd ezeket a napokat váltogassa), hogy maximalizálni tudja a szervezet zsírégetését a testedzés során.

A cikk még nem ért véget, kérjük lapozzon! következő oldal 1. oldal 1. oldal: Harcosok diétája 2. oldal: Testedzés
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!