Az anyagcsere-folyamatok során a szervezet a táplálékot energiává alakítja át. A szervezet alapanyagcsere-értéke (BMR) befolyásolja a szervezet alapvető funkcióinak működését a pihenés során, így például a sejtmegújulást és sejthelyreállítást, a vérkeringést, a légzést és a hormonális egyensúly fenntartását.

2. oldal: További anyagcsere fokozó ételek

5. Alma

Habár köztudott, hogy az alma nagyon egészséges, kevesen tudják, hogy felgyorsítja az anyagcserét, ezáltal pedig segíti a fogyást is.

Az almában kevés a kalória, viszont sok a vízben oldódó rost, emiatt kiválóan hat az anyagcserére. A benne található rost pedig segíti az emésztést és a bélmozgásokat is,
valamint megakadályozza, hogy a sejtek felszívják a zsírt, viszont elősegíti a víz felszívódását. Ezáltal segít megszabadulni a felesleges zsírtól, és közben biztosítja, hogy az anyagcsere aktivitása megfelelő maradjon.

Ezen kívül tovább érzi majd magát eltelítve tőle, ezáltal megakadályozza a hirtelen éhséget, ami akár falásrohamokhoz is vezethet.

2009-ben, az Appetite-ban megjelent tanulmány szerint, ha étkezés előtt megeszünk egy almát, azzal étkezési rostot juttatunk a szervezetünkbe, emiatt pedig kevesebbet eszünk majd, mivel a rost hatékonyan eltelíti a gyomrot.

Továbbá az almában B-vitaminok, K-vitamin, kálium, magnézium és mangán található, amelyek együttesen működve a zsírokat, a szénhidrátokat és a fehérjéket a nap során energiává alakítják. Végezetül pedig a zöldalmával kifejezetten jól felgyorsítható az anyagcsere.

6. Gyömbér

A konyhában gyakran találunk gyömbért is - és mily' meglepő, ez is kifejezetten jó hatással van az anyagcserére! Melegítő hatása miatt a fogyasztásától kissé megemelkedik a testhőmérséklet, a testhőmérséklet növekedés pedig felgyorsítja az anyagcserét.

Mivel értágító hatású, ezért megnöveli a kisebb erek átmérőjét és javítja a vérkeringést. Ha javul a vérkeringés, akkor köztudottan nő a testhőmérséklet is, ezáltal pedig gyorsul az anyagcsere, és a szervezet több kalóriát tud elégetni.

Ezen kívül pedig a gyömbér eléggé eltelít, ami azt jelenti, hogy az ember kevesebbet eszik, viszont gyorsabban égeti a kalóriákat.

2009-ben, a Life Sciences folyóiratban publikált tanulmány szerint a gyömbér jó hatással van a zsír anyagcseréjére, valamint csökkenti a belső szervek elzsírosodását. A gyömbér rendszeres fogyasztása még azt is megakadályozza, hogy a koleszterindús étrend kárt tegyen a szervezetben és problémákat okozzon.

2012-ben, a Metabolism című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a gyömbér fogyasztása által okozott testhőmérsékletnövekedés és az éhségérzet hiánya miatt a gyömbérrel rendkívül jól felgyorsítható a folyás folyamata. További tudományos vizsgálatok szükségesek azonban ahhoz, hogy ezek a megállapítások valóban megbízhatónak minősülhessenek.

7. Fekete kávé

A kávé azért van pozitív hatással az anyagcserére, mert koffeint tartalmaz, egy olyan pszichoaktív, a központi idegrendszerre ható stimuláns vegyületet, amely (többek között) felgyorsítja az anyagcserét is.

A koffein blokkolja a gátló neurotranszmitter adenozint, és növeli az olyan neurotranszmitterek termelését, mint a dopamin és a norepinefrin. Ezek az utóbbi neurotranszmitterek serkentik az anyagcserét és felszabadítják a zsírt a szervezetben.

Egy 1980-as tanulmány szerint, ami az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban jelent meg, az étkezés után fogyasztott kávé azonnal hatni kezd az anyagcserére, különösen a zsír oxidációjára.

Ugyanebben a folyóiratban 2004-ben jelent meg egy másik tanulmány, amely szerint, ha átszámítjuk a testsúlyt fontba, akkor fontonként 4,5 mg koffeintől az anyagcsere 13 százalékkal nő.

2006-ban egy újabb tanulmányt publikált a folyóirat, amelyben azt állapították meg a kutatók, hogy a koffein megemelheti a testhőmérskéletet, részben a zsír oxidációja miatt.

2010-ben aztán a Food Science and Biotechnology-ban jelent meg egy tanulmány, amely szerint a koffein azért tudja lebontani a zsírt, mert stimulálja az idegrendszert. Az idegrendszer pedig jelez a zsírsejteknek, hogy azok kezdjék el lebontani a zsírt.

2011-ben, kutatók 6 olyan tanulmány vizsgáltak meg, amelyek a koffein hatásával foglakoztak, és arra az eredményre jutottak, hogy koffein fogyasztásával 24 órára megnövelhető a szervezet energiafelhasználásának szintje.

Mivel a túl sok koffein azonban nincs jó hatással a szervezetre, ezért a kutatók azt tanácsolják, hogy naponta maximum 2-3 csésze kávét fogyasszunk el.

8. Fahéj

A fahéj nem csak egy finom fűszer - képes ugyanis felgyorsítani az anyagcserét és a fogyást is.

Habár kevés kalóriát tartalmaz, a fahéj gazdag antioxidánsokban és fitovegyületekben, amelyek serkentik az anyagcserét.

Ebben a természetes vércukor stabilizátorban A-típusú procianidin található, amely egy olyan flavonoid, ami hatékonyan szabályozza az inzulinszintet, glükózt juttat a sejtekbe és elősegíti a szervezetben a glikogén szintézist.

A fahéj ezen kívül metilhidroxikalkon (MHCP) polimervegyületet tartalmaz, amely azért felelős a szervezetben, hogy a glükózszint állandó legyen. Az MHCP stimulálja a sejtek glükózfelvételét, így a sejtek jobban reagálnak az inzulin hatásaira. Ez azt jelenti, hogy javul a glikogén szintézis a szervezetben, ezáltal pedig nő az inzulinérzékenység. A megnövekedett inzulinérzékenység miatt pedig csökken a testzsír-százalék is.
2003-ban, a Diabetes Care című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a fahéj javítja a vércukor-, valamint csökkenti a koleszterin- és triglicerid szintet a cukorbetegeknél.

2010-ben, a Journal of Diabetes Science and Technology című folyóiratban publikált tanulmány szerint pedig a fahéj és a fahéj összetevői jótékony hatással vannak az anyagcserezavart befolyásoló összes faktorra, így az inzulinérzékenységre, az antioxidánsokra, a lipidekre, a glükózra, a vérnyomásra, a gyulladásra és a testsúlyra is.

Végezetül pedig, az International Journal of Preventive Medicine című folyóiratban 2012-ben látott napvilágot egy tanulmány, amely szerint a 2-es típusú cukorbetegeknél a fahéj kifejezetten felgyorsítja a fogyás folyamatát.

A szakértők azt tanácsolják, hogy naponta 1-3 gramm (fél-egy teáskanál) fahéjat fogyasszunk el húsz napon át, ha fel akarjuk gyorsítani az anyagcserénket. A fahéjat fogyaszthatja minden második nap is, mivel egy adag csupán egyetlen napig fejti ki a hatását a szervezetre.

9. Mandula

Lehet, hogy furán hangzik, de a mandula fogyasztásával is növelhető a szervezet energiafelhasználása.

Habár a mandulában elég sok kalória található, ez a magféle tele van esszenciális omega-3 zsírsavakkal, amelyek viszont rendkívül jól képesek felgyorsítani az anyagcserét. Ezek a zsírsavak csökkentik a leptinnek nevezett hormon termelését, amely egy olyan természetes vegyület, amely az anyagcsere lelassításáért felelős.

2007-ben, a British Journal of Nutrition című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a mandula napi, rendszeres fogyasztásával kiválóan fenntartható az egészséges testsúly, mivel a mandula nem hizlal. Ez annak köszönhető, hogy a mandulában nagyon sok rost található.

Egy másik 2007-es tanulmány szerint, amely a Metabolism című lapban jelent meg, azon kívül, hogy csökkenti a szérum koleszterin szintjét, a mandula csökkenti az elfogyasztott szénhidráttartalmú ételek glikémiás hatását is.

Továbbá, mivel a mandula gazdag proteinben, ezáltal a fogyasztása segít abban, hogy a szervezet még több kalóriát tudjon elégetni.

Ez viszont nem azt jelenti, hogy egészséges, ha túl sok mandulát fogyasztunk - napi egy marék mandula ugyanis már elegendő a szervezet számára.

10. Brokkoli

A brokkoli egy olyan csodás hatású zöldség, amely serkenti az anyagcserét, mivel gazdag kalciumban és C-vitaminban, vagyis esszenciális vegyületekben. Míg a kalcium az, amely serkenti az anyagcsere működéseket, addig a C-vitamin elősegíti a kalcium jobb felszívódását.

Továbbá a brokkoli olyan fitovegyületekkel van tele, amelyek felgyorsítják a sejtekben a zsír lebontását, ezáltal az ember könnyebben meg tud szabadulni a súlyfeleslegétől. A brokkoli rendkívül pozitív hatású zöldség, mivel gazdag folsavban, étkezési rostban, omega-3 zsírsavakban, magnéziumban és C-, K-, B6- és B12-vitaminban, valamint hozzáadott, extra kalóriák nélkül segíti a zsírégetést.

Már napi 1-1,5 csésze nyers vagy főtt brokkoli elfogyasztásával is rendkívül hatékonyan felgyorsítható az anyagcsere és a fogyás folyamata.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!