Mint annyi minden mást, a teát is Kínától vették át, de azután a kultúrájuk szerves részévé vált, mintha ősidőktől fogva ismerték és fogyasztották volna. Pedig alig nyolcszáz éve, hogy a Zen buddhista szerzetes, Eiszai megírta híres kis röpiratát a tea fogyasztás jótékony hatásáról. 

Pártfogója, Joritomo sógun súlyos alkoholista volt és a Zen buddhista bölcs abban bízott, a tea fogyasztásával leszoktathatja a sógunt az alkoholról. Nos, azt nem tudjuk, hogy ez mennyire sikerült neki, de az tény, hogy már rég óta Japán legnépszerűbb itala a tea.

A japánok a tea fogyasztásának megadják a módját. Évszázadok alatt csiszolták ki a teaszertartás minden kis lépését. A pontos szabályokat Rikju csiszolgatta tökéletesre és ma sem térnek el ettől. Őt később más okból Hidejosi sógun kivégeztette.

Rikju azt írta: A világban létezés legnagyobb élvezetét a csasicu-ban való tartózkodás jelenti. Ez egy 3x3m es bambuszkunyhó (csasicu), ahol a teát előkészítik a fogyasztásra. A teát egészen finom porrá zúzták, majd kevés vízzel egy bambusz csészében egy bambuszszárból készült seprűvel jól összekeverték.

A vendégek (max. 5 fő) eddig a pillanatig a szomszédos helységben, a szintén bambuszból készült macsaiban várakoztak.

Innen sétáltak be a teakert ösvényén keresztül (rodzsi) a csasicu-ba, ahol a tea koncentrátumot bambuszból készült nyeles edényke segítségével felhígították.

A teáscsészének füle nem volt, a két markukba tartották, hogy a tenyerük átvegye az ital melegét. A teát soha semmivel nem ízesítették.

A teafogyasztás közben hallgattak, vagy nagyon értelmes, szép dolgokról beszélgettek. Mást megvitatni a teázás közben nagyfokú illetlenségnek tartottak (még ma is!). Meg adták a módját.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!