Összehasonlítottuk már az anyatejjel a tehéntejet és a kecsketejet és ebből levontuk a nyilvánvaló következtetést, miszerint egyik sem képes sem hígítva, sem máshogy kiváltani az anyatejet.

Most vizsgáljuk meg kicsit közelebbről ebből a szempontból a kókusztejet is.

A kókusztej fehérje tartalma kifejezetten alacsony, alig harmada az anyatejének. Zsírokban még szegényebb, kb. egy tizednyi mennyiségben tartalmaz zsírokat az anyatejhez képest. Viszont tejcukor tartalma 4,2g, ami már igen közel van az anyatejben mért értékekhez. 

A kókusztej kiváló szupertáplálék, azonban az anyatejet nem lehet helyettesíteni vele.

27mg kalciumot tartalmaz 100ml, ami megegyezik az anyatejben mért értékekkel. A vas tartalma is hajszál pontosan ugyan annyi (0,1mg/dl). Nátrium tartalma magasabb, két és félszer annyi, tehát sósabb, káliumból ötször annyit tartalmaz, mint az anyatej. 

Az anyatej 81%-a víz, míg a kókusztejnek 94%-a. A kalória tartalma alacsonyabb, kevés benne a fehérje, túl sok benne a só és a kálium, következésképpen a kókusz tej sem alkalmas a csecsemők kizárólagos táplálására.

De gyermek- és felnőttkorban sokkal egészségesebb, mint bármelyik tejféleség, mivel a zsírtartalma alacsony és fajidegen fehérjékben is sokkal szegényebb, mint a tehén- vagy a kecsketej.

A csendes-óceáni kiterjedt szigetvilág ősi kultúrái a kókuszdión alapultak.
 
A kókusztej igazi elixír, teljesen steril, ami nagyon nagy dolog abban a trópusi környezetben. Olyan tiszta ital, amit még intravénásan is be lehet adni, amiként erre sor is került a második világháborúban, amikor a sebesültek vérpótlása és intravénás folyadék pótlása másképpen nem volt megoldható.

Az ős kókuszdió igen apró volt, kb. akkora, mint egy mai dió, és az őshazája  Új-Zéland volt. A tudatos nemesítés, az ember 5 ezer éves szelekciós tevékenysége révén nőtt olyan nagyra, mint napjainkban. Az óceán hullámain jutott el a szigetekre és Indiába. Ahol gyökeret eresztett, ott hamar megteremtődtek az emberi létezés feltételei is.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!