1880-ban az akkori Magyarország gabona fogyasztási sajátosságait Keleti Károly statisztikájából ismerhetjük meg, aki kortárs volt.

Azért ezt a kort célszerű vizsgálni, mert az akkori viszonyok még a ma oly idillinek gondolt Nagy Magyarországról szóltak, ugyanakkor a statisztikai kimutatások precízek és pontosak voltak. 

Pusztán dietetikai szempontból vizsgálva a kérdést, arra a következtetésre juthatunk, hogy a „Magyarok Kenyere” jó kenyér volt, sokkal jobb, mint amik a százszázalékos búzakenyér téves képzetéhez kapcsolódnak.

Tehát az asztalra került kenyérnek csak az egyharmada származott búzalisztből, a másik harmada az rozs, illetve ún. kétszeres, rozs és búza 50-50%-os keverékéből származott. A fennmaradt egyharmadot az árpa, kukorica és zab tette ki. A kukorica túlsúlya volt megfigyelhető Erdélyben (majdnem 50%), míg a Felvidéken az árpa és a zab aránya volt sokkal magasabb az országos átlagnál. 

Jó lenne, ha ezt az arányt ma is szem előtt tartanánk, sőt, mindennapi étkezéseink során betartanánk, mert ezáltal sokkal egészségesebbek és kevésbé elhízottak lennénk. Amikor majd augusztus 20-án megszegik az óriási, hófehér, tiszta búzalisztből készült kenyeret, nem árt erre az aprócska tényre emlékezni.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!