Az olíva olaj minden olajok királya. Az egész mediterráneum, az ókortól napjainkig, nem tud létezni e nélkül a kiváló olajfajta nélkül. Az olasz csizma sarkában most éppen egymillió fát kell kivágni egy nem kezelhető fertőző betegség miatt. Így várhatóan ez az olaj még drágább lesz, mint eddig volt.

Az EU-ban forgalmazott étkezési olajok több mint a fele az olíva olaj. Annyi féle olíva olaj létezik, ahány féle bort ismerünk. Egyszeresen telítetlen zsírsavai védenek a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben és a rákbetegségek (gyomor, bél) megelőzésében is fontos szerepet játszanak. A fák törzse 700 évig él, majd elhal és utána csak sarjhajtásokkal újul meg a fa. 

Az öreg olajfa is átültethető, szemben a diófával. A vízözön után a galamb nem véletlenül olajágat hozott a csőrében, mert ez az a fa, ami egy kataklizma után a leghamarabb megújul. Ez volt a jel, hogy a világ újra lakhatóvá vált, van hova és van miért kikötni. Szinte mindent kibír a fagyon kívül. Az ókori keleti civilizációk kivétel nélkül a gabona (árpa, búza, köles), az olíva olaj és a bor "szentháromságán" alapultak.

Mai civilizációnk is ezeken alapul. A keresztény világban is ez a három komponens szakrális összetevő (ostya, bor, olaj).

Minden olajfa vadnak születik, csak úgy, mint a mandula, de oltás után már nemes gyümölcsöt hoz. A gyökérből kihajtó sarjak mindig visszavadulnak. Mivel ilyen értékes, sokan hamisítják, illetve az utolsó cseppeket is kinyerik mérgező vegyületek segítségével a magvakból. Ezért nem mindegy milyen olíva olajat is vásárolunk.

A legjobb a préselés nélküli, saját súlyától kicsöpögő sűrű olaj, a bloom of fruit. Nagyon jó még az extra szűz, hidegen, kis nyomással sajtolt olaj. A szűz olaj még elmegy, a jelzés nélküliek csak kozmetikai célból felhasználhatók. 

De a palettát méltán színesíti a kiváló tökmag olaj, mely a nyomelemek tárháza és ezen felül fitoösztrogén tartalma miatt a prosztata megbetegedések megelőzésében használatos (viszont emlőrákban nem ajánlott). A dió olaj, mely omega-3 zsírsavakban és jódban gazdag, a lenmagolaj, mely a legtöbb omega-3 zsírsavat tartalmazza, tehát kardioprotektív, és ásványi anyagokban különösen gazdag, a szőlőmagolaj, mely a hevítést nagyon jól bírja, és telis-tele van antioxidáns vegyületekkel, a nagy értékű olívával vetekedő argán olaj, mely a marokkói konyha alapját képezi.

A természet bölcsen rendezte el. Kissé északabbra nálunk a diófa, a mandulafa, hoz bő termést a mediterráneumban az olajfa, míg a szubszaharai régióban az argánfa.

Olajaik sokkal nagyobb kincset képeznek, mint a föld alatt rejlő fekete arany. 

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!