Ismerkedjünk meg kicsit a tényekkel, ígérem, érdekes lesz.

Ázsiában élt  a Homo erectus, Európát  a neandervölgyi faj tagjai népesítették be, míg az Ural hegység környékén egy harmadik hominida faj, a gyenyiszovai ember élt.

Az első kőeszközök, amiket a kutatók megtaláltak, 2,5 millió évesek. A mi fajunk, a homo sapiens azonban csak kb. 200 ezer éves múltra tekinthet vissza. Kelet-Afrika szarván ringott fajunk bölcsője. Abban az időben nem egyedüli hominida fajként léteztünk a Földön.

Összlétszámuk tíz és százezer fő közt lehetett, tehát nem alkottak domináns fajokat még együtt sem Földünkön.

Legelőször a Kelet Ázsiában élő Homo erectus pusztult ki, majd a jégkorszak végére eltűnt a neandervölgyi ember is. Nagyjából vele egy időben halt ki a gyenyiszovai ember típus is.

Az utóbbi három hominida faj közt némi keveredés mai tudásunk szerint biztosan kialakult.

Az első komolyabb népességrobbanás kb. 5 ezer évvel ezelőtt történt, amikor is fajunk egyedszáma már meghaladta a tízmillió főt. 

Napóleon idejében már 600 millióan voltunk, jelenleg pedig több mint hétmilliárd ember él a Földön.

Ha kiszámoljuk, hogy az elmúlt 200 ezer évben hány ember élt és halt meg, akkor ez kb. 110 milliárd embert jelent.

A paleolit korban egy generáció maximum 10 ezer gyermeket hozott a világra, ma egy generáció kb. egymilliárd gyermeket „produkál”.

A népességrobbanás tehát alig két-három ezer évvel ezelőtt kezdődött, így nem sok fogalmunk lehet arról, hogy táplálkozásunk kényszer szülte, drasztikus megváltoztatása hogyan hat ki fajunk egészségére.

Az biztos: ha valóban paleolit módon étkeznénk, az kb. a Föld lakosságának a 95%-ának a pusztulásával járna.

Miért is?

Mert ennyi ember táplálása ma már csak ipari módon lehetséges. Tenyésztünk évente a csirkegyárainkban 20 milliárd baromfit (és évi 4-5 influenza törzset), kb. másfél milliárd szarvasmarhát, egymilliárd sertést és juhot.

Szárazföldjeink 40%-át intenzív művelésbe vontuk, tengereinket vízi sivataggá halásztuk, édesvízi tavaink többsége hal hizlaldaként funkcionál.

Ugyanakkor mi hétmilliárdan döntő többségben ma is ugyan azokkal a génekkel létezünk, mint mikor fajunk alig néhány tízezer főt számlált. A genetikai változások, a mutációk fixálódásához nagyon kis idő az eltelt kétszázezer év. Nem tudjuk, hogy 200 ezer évvel ezelőtti őseink meddig éltek és csak nagyjából tudjuk, hogy mit ettek. Abból, amit ma eszünk, valószínűleg szinte semmit.

Amikor fajunk élő egyedeinek a száma eléri vagy meghaladja az összes elhunyt számát, akkor valószínűleg ott ér véget az emberiség története (ha addig valami más tényező ki nem pusztít bennünket). Érdekes, kiszámolható matematikai példa, az eredmény nagyon meglepő lesz.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!