Mi az az EGCG a zöldteában?

EGCg a zöld teában

Rákellenes hatású:

Az EGCG látszólag erős antioxidáns hatású a szabadgyökökkel szemben, amelyek olyan instabil molekulák, melyek károsíthatják az egészséges sejteket, ezáltal rák alakulhat ki. A 2011-ben, a Biokémiai Gyógyszertan által kiadott tanulmány szerint az EGCG bizonyítottan gátolja a tumor-növekedést számos kémcsöves kutatásban, beleértve a gyomor-, tüdő-, máj-, mell- és végbélrákot. Továbbá elősegíti a rákos sejtek elhalását. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy az EGCG ígéretes gyógymódot jelenthet a rákos betegek számára, akár önmagában, akár más terápiákkal együtt.

Egészséges agy:

Egy 2012-ben, A Molekuláris táplálkozás és táplálék kutatás című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a kutatók felmérték az EGCG lehetőségeit a  agyműködések fokozásával kapcsolatban. Kifejezetten a polifenolok hatását vizsgálták a hippocampusban (az agynak az a területe, ahol az emlékek jönnek létre és amelyre a legnagyobb hatással van az olyan betegség, mint például az Alzheimer- és a Parkinson-kór) létrejövő neuronokon. A kutatócsoport megfigyelte, hogy a zöldteában lévő EGCG elősegíti a neurogenezist (neurontermelés) a kifejlett egerek hippocampusában, ezáltal javítja a kognitív funkciókat.

Egészséges szív:

Az EGCG potenciális hatásait is alaposan megvizsgálták a szívproblémák, a magas vérnyomás és az agyvérzés megelőzésének fényében. Egy 2007-es, A Táplálkozás Amerikai Egyesületének folyóiratában megjelent áttekintésben Swen Wolfram, Ph.D., kiemelte, milyen jótékony hatásokkal van a zöldtea a szív- és érrendszerre. Különösen azokra a pozitív eredményekre helyezte a hangsúlyt, amelyeket nagyobb emberi csoportok vizsgálatánál kaptak. Ezeknek a csoportoknak a résztvevői naponta 5-6 csésze teát fogyasztottak, amelyek adagonként 200-300 milligramm EGCG-t tartalmaztak.

Fogyás:

A zöldteában lévő EGCG segíti a fogyást is, mivel serkenti az étrend által indukált hőfejlesztést, valamint a zsír oxidációját. A Klinikai táplálkozás amerikai folyóiratának 1999. decemberében megjelent számában egy olyan kutatásról számolnak be, amely az emberek energiafelhasználását vizsgálta 24 órán keresztül. A résztvevők első csoportja zöldteából kivont 90 milligramm EGCG-t és 50 milligramm koffeint kapott, míg a másodiknak csak koffeint, a harmadiknak pedig placebót adtak. Ezt a résztvevők három étkezés során vették be. Csak az EGCG-s és a koffeines csoport tapasztalt jelentős energianövekedést, ami arra engedte következtetni a kutatókat, hogy a zöldteában lévő polifenol hatékonyabban segíti a fogyást, mint a koffein.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!