Mint tudjuk, a hivatalos legendáriumban az áll, hogy egészséges táplálkozás mellett semmiféle vitaminpótlásra étrend-kiegészítő formájában nincs szükség. 

Ha most eltekintünk az „egészséges táplálékok" kérdéskörétől (a hivatalos ajánlás  szerint ez mai is szénhidrátokban dús, erősen diabetogén), akkor sem igaz ez az állítás.

A világ egyik leggazdagabb országa ma Norvégia. Pár éve ott végeztek egy alapjaiban elhibázott tanulmány sorozatot (Norvit I és Norvit II.), ahol a vitamin pótlás előnyeit nem sikerült kimutatni a kontroll csoporthoz képest. Igaz, ott a GDP egy főre vetítve legalább tízszerese a hazainak, az egészség kultúrájuk is fényévekkel előttünk, tehát ennél rosszabb helyre aligha tervezhettek volna vizsgálatot. Valószínű, ha mi is úgy élhetnénk, mint a norvégok, annyit utazhatnánk a déli országokba, és annyit is költhetnénk ott bármire, annyit mozoghatnánk, olyan nyugodtan élhetnénk, olyan kiváló egészségügyünk lenne, nálunk is megbukott volna a vitamin tanulmány. De hol vagyunk mi ettől?!

Nézzük meg a részleteket

A C vitamin „diadalmenete" rendületlen. Már egész 100 mg a napi ajánlott dózis, ami az elmúlt harminc évhez képest 40mg növekmény (lesz ez még több is, a fontolva haladás is haladás, csak kissé lassú, kár, hogy éppen Szent-Györgyi országában van ez így).

Sajnos a zöldségek és gyümölcsök C vitamin tartalma nem túl magas (kevesen esznek meg naponta 6-8 paprikát nyersen) és a hő hatására nagyon gyorsan el is bomlik (20 perc főzés után kimutathatatlan). 
A D vitaminból sokáig a napi 400 IU volt az ajánlott dózis. E mellett sikerült is elérni, hogy a magyar lakosság 95%-a súlyos D-vitamin hiányba szenved (hazai friss felmérés, melyet egy klinika végzett). A napfény messze nem elegendő (az év 8 hónapjában szinte alig süt) és bár a D-vitamin bár zsíroldékony vitamin, sokat mégsem tudunk belőle raktározni, ma már hivatalosan is 2000 IU-ra emelték a napi ajánlott dózist. 

Na, de az A vitaminnal minden rendben? Koránt sincs így. Bár zsíroldékony vitamin, a hő hatására hamarabb elbomlik, mint a C vitamin! Nagyon hőérzékeny, ezért a napi 2000 IU közelében sem vagyunk, így pedig a nyálkahártyák sérülékenyek és a bőr ellenálló képessége is csökken. A színlátás a hiányában károsodik (farkasvakság), ami lassan népbetegség szintet ölt.

A lakosság B-vitamin szintje, talán amióta a teljes kiőrlésű termékek divatba jöttek, megfelelő. 

Az olajos magvak E-vitamin tartalma megfelelő forrás, a helyzet ebből a szempontból javulni látszik, de messze nem ideális.

 

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!