Mindhárom fajra az a jellemző, hogy az evolúciójuk során elvesztették a C-vitamin szintetizáló képességüket. Az összes többi állatfajban a C-vitamin nem vitamin, mivel képesek saját maguk az anyagot szintetizálni, éppen annyit, amennyire a szervezetüknek szüksége van.

Ez a három faj azonban ma még tisztázatlan okok következtében ezt a képességét elveszítette, így számukra a C-vitamin valóban vitamin, amit a táplálékból kell beszerezniük nap, mint nap.

A C-vitamin felnőttek számára javasolt napi mennyisége éppen arra elegendő, hogy kivédjük a C-vitaminhiány legsúlyosabbkövetkezményét, a skorbutot.

A C vitamin emberben már igen kis dózisban képes kivédeni a skorbut nevű betegséget (napi 60mg) és sokáig azt hitték, hogy akkor a C-vitamin napi dózisa ennyi is. Ezzel éppen akkorát tévedtek, mint a D-vitamin esetében, mikor a napi dózist 80 IU-ban határozták meg, mert ennyi szükséges az angolkór elkerüléséhez.

Ma már tudjuk, hogy a D vitaminnak (hormonnak) nem csak ez a szerepe, hanem ennél sokkal összetettebb és azt is tudjuk, hogy a napi szükséglet inkább 2000 IU körül van.

A C vitaminnál ugyan ez a helyzet. A skorbuton kívül a C-vitamin döntő szerepet játszik szervezetünk leghatékonyabb antioxidánsának a szintézisében (glutathion), a kollagén szintézisben, a karnitin szintézisben (ez egy olyan molekula, aminek az a feladata, hogy a zsírokat a sejt energia termelő központjába, a mitokondriumokba szállítsa).

Az epesavak szintézisében sem nélkülözhető és feltűnően sok a C-vitamin a mellékvesékben, ahol a kéreghormonok és a katecholaminok szintetizálódnak.

Az optimális dózisa úgy tűnik napi 1000 mg, ami nem túlzás, hiszen azok az emberek, akik napi fél kg zöldséget és 30-40 dkg gyümölcsöt elfogyasztanak - amit ma ideálisnak tartunk – ezzel a mennyiséggel kb. ennyi C-vitamint visznek be a szervezetükbe.

Mega dózisú C-vitaminról akkor beszélünk, ha a napi bevitel meghaladja a 100g-ot! Ezt természetesen csak infúzióban lehetséges kivitelezni, de kisszámú, nem randomizált betegcsoportnál erre bizonyos rosszindulatú daganatos betegségek kezelésében sor került már. Ez a hatalmas dózis sem volt toxikus, de a mega dózisok klinikai haszna ma még messze nem eldöntött kérdés.  

A citosztatikus gyógyszerek hatását csökkentheti (mai nevén kemoterápiás gyógyszerek), ezért ezekkel nem célszerű együtt szedni. Sejtvédő hatása ugyanis ezekkel a mérgekkel szemben is érvényesül és így segíthet túlélni a ráksejteknek is.

 

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!