„Becsléseink szerint közel 4 millió amerikai, 65 év feletti felnőtt szenved naponta az éjszakai lábizomgörcsöktől, amely kezelésére gyors és hatékony megoldást kell találni, mivel jelenleg nem létezik gyógymódja” - nyilatkozta a kutatást vezető Dr. Rod MacKinnon, Nobel laureate és a Flex Pharma alapító tagja. - „A lábizom görcsei kellemetlenséget okozhatnak, megzavarják az alvást, valamint az élet minőségét és a napi aktivitások minőségét is rontják.”

A kutatás során a szakemberek 37 résztvevő lábizmait sokkolták, ezzel görcsöt stimulálva az egyébiránt egészséges személyekben. A résztvevők fele kapott gyógyszeres kezelést a problémára, míg a többiek placebot. A gyógyszeres kezelés percekkel a gyógyszer bevétele után hatni kezdett, és hatása 8 órán át tartott. Ezen felül a gyógyszert szedők háromszor kisebb intenzitású fájdalmat érzékeltek mint azok a résztvevők, akik placebot szedtek. 

Az izomgörcsök kezelése, főképp ha valamilyen idegrendszeri betegség okozza a problémát, igen nehéz, azonban nem lehetlen. A jelenleg elérhető gyógyszerek segítik az izom feszülésének csökkentését, ilyen gyógyszerek például a baclofen. Ezen kívül sok esetben ajánlják különféle fájdalomcsillapítók alkalmazását, amennyiben a fájdalom kezelhetetlenné válik. A neuronokra hatással levő betegségek különböző mértékű görcsöket tudnak okozni, az új keletű gyógykezelés pedig éppen a gerincben található idegeket célozza, amelyek az összehúzódásokért felelnek. Ezek leválasztásával a kutatók felfedezték, hogy képesek már azelőtt megfékezni a szükségtelen izomösszehúzódást, hogy az elküldte volna az üzenetet az izomnak. 

Évtizedeken át quinin-t írtak fel az éjszakai izomgörcsökkel küzdők számára, azonban az Élelmiszer- és Gyógyszeradmnisztráció 2012-ben betiltotta a gyógyszert. Kijelentették ugyanis, hogy komoly veszélyei vannak a gyógyszer alkalmazásának. A kutatók azóta igyekeznek egyéb, biztonságosabb megoldásokat találni. 

„Az eredmények alátámasztják abba vetett hitünket, hogy a gyógykezelés hatékonyan szüntetheti meg nem csak az izomgörcsöket, hanem az egyéb, görcsökkel járó idegrendszeri problémákat is, mint a szklerózis multiplex, a gerinc izmainak merevsége, vagy a nyaki disztónia” - mondta MacKinnon. - „Az izomgörcsök a világ legedzettebb sportolóira is hatással vannak kritikus időkben.”

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!