Étkezési tanácsadóktól rengeteget tanulhat, főképp, ha a felesleges kilók leadásáról van szó. Alább olvashatja néhány szakember főbb tanácsait.

Legyen kedves önmagával. 

Bonnie Taub-Dix, az ’Olvassa el mielőtt megeszi’ szerzője azt javasolja, beszéljen úgy önmagával, mintha az egyik barátjával beszélne. Nagyon gyakran fordulunk negatívan önmagunkhoz, főképp ha saját testünkről van szó, olyan szavakat használunk önmagunk jellemzésére, amelyeket egy hozzánk közelállóra sosem használnánk. Igyekezzen önmaga legkedvesebb barátja lenni, ne a legrosszabb ellensége. A sok negatív szó ugyanis apátiához, túlzásba vitt mennyiségű étel elfogyasztásához, és a megfelelő étrend szabotálásához vezethet. 

Kérdezze meg önmagától, valóban éhes-e.

Alexandra Caspero, az ’Ízletes tudás’ alapítója azt tanácsolja, tanuljon meg különbséget tenni a fizikai és az érzelmi éhségérzet között. A hagyományos diéták a kalóriabevitel csökkentését írják elő, amely nagyon drasztikus lépésnek tűnhet, ha hozzászokott, hogy több kalóriát visz be szervezetébe, mint amennyire szüksége van.

Ha azt érzi, megfosztották valamitől, nehéz megtalálni a motivációt a folytatáshoz. Ez az oka, hogy a legtöbb hagyományos fogyókúra sikertelenül végződik. Ehelyett inkább arra figyeljen, hogy tápláló, egészséges ételekkel töltse meg szervezetét. Ha a délutáni rágcsálnivaló felé nyúl, csak mert mindig is ezt tette, kérdezze meg önmagától, ezt valóban éhségből teszi, vagy csupán azért, mert unatkozik, kimerült, vagy stresszes. Ha éhesnek érzi magát, válasszon egy egészséges rágcsálnivalót, amennyiben mégsem éhes, igyekezzen a háttérbe szorított érzelemre összpontosítani és megoldani a problémát. Ez a gondolkodásmód nagymértékben megkönnyíti a felesleges kilók leadását. 

Ne rágódjon azon, mit nem szabad ennie. 

Tori Holthaus, az ’IGEN! Táplálkozás’ alapítója azt javasolja, azokra az ételekre és italokra koncentráljon, amelyekre igent mondhat, és ne azokon rágódjon, amelyeket nem lenne szabad fogyasztania. Hiszen ha azt hajtogatja magában, hogy nem ehet gyorsételeket, nagy valószínűséggel a gyorsételek fognak az eszében járni folyamatosan. Inkább gondoljon azokra az egészséges ételekre, amelyeket örömmel fogyaszt, ilyenek például a sült karfiol, a gránátalma, vagy a hummusz. Találja ki, hogyan tudja ezeket az ételeket napi rutinja részévé tenni, így könnyebben el tudja kerülni az egészségtelen ételek választását. 

Az egészséges ételek helyett inkább a teljes értékűekre koncentráljon. 

Bridig Titgemeier, a Cleveland Klinika táplálkozásügyi szakértője azt vallja, amennyiben megfelelő, teljes értékű, tápláló ételeket fogyaszt, a felesleges kilók leadása ezek mellékhatásaként be fog következni. Friss kutatásokkal bizonyítható, hogy az egészségesnek kikiáltott ételek fogyasztása is hozzájárulhat a tömeges elhízáshoz, mivel ezeket az ételeket nyugodt szívvel fogyasztják túlzott mennyiségben. 

Mozogjon többet. 

Jim White, a Táplálkozási és Dietetikai Akadémia tagja és a virginiai Jim White Fitness és Táplálkozási Stúdió alapítója szerint nem csak az elfogyasztott kalóriákra kell odafigyelni, hanem az elégetett kalóriákra is. Felmérések szerint ugyanis egy átlagos felnőttnek heti százötven perc közepes intenzitású testmozgásra van szüksége egészsége fenntartásához. Emellett Jim White erőtréning, a keringési rendszert segítő edzés, és a tartóizmokra fókuszáló mozdulatok bevezetését javasolja, ezáltal hatékonyabbá válik az edzés és könnyebb lesz a felesleges kilük leadása. Vezessen naplót szokásairól, vagy használjon erre kifejlesztett mobilapplikációt, így könnyen vezetni tudja, mennyi időt töltött el hetente testmozgással. 

Ne zárja ki a zsírokat. 

Kelly Pritchett, a Washington egyetem táplálkozásügyi és testmozgási szakjának asszisztense azt mondta, sokan tévesen azt hiszik, a testsúlyfelesleg leadásához ki kell zárniuk étrendjükből a zsírokat. Azonban a zsíros halakban, mint például a lazacban található omega-3-zsírsavak, valamint az egyszeresen telítettlen zsírsavak, mint az avokád vagy az olívaolaj fogyasztása összefüggésbe hozható az egészséges derékbőséggel. Fogyassza tehát ezeket az egészséges zsírokat, amelyek segítik a teltségérzet növelését és a testsúlyfelesleg leadását. 

Tervezzen. 

Wesley Delbridge, a Táplálkozási és Dietetikai Akadémia tagja szerint a tervezés az egészséges testsúly és egészséges életmód fenntartásának kulcsa. Előre tervezze meg, mit fog enni, ennek megfelelően vásároljon, készítse elő az ételeket amennyire csak tudja, és találja ki, hogyan fogyaszthatja mértékkel kedvenc egészségtelen ételeit. Amennyiben megfelelően tervez, kicsi az esélye annak, hogy nem jár sikerrel. 

Dolgozza át kedvenc ételeit. 

Keri Gans, a ’Kis változtatások étrendje’ szerzője nem javasolja kedvenc ételei kizárását étrendjéből, inkább tanulja meg, hogyan tudja egészségesebbé tenni ezeket az ételeket. Ne hagyja el a tészták fogyasztását, inkább adjon hozzá sok zöldséget és fehérjét, mint a rák, a csirke, vagy a babfélék, és kerülje el a nehéz, tejszínes szószokat. Tartsa észben, célja nem csupán a kilók leadása, hanem azok lent tartása is. 

Tartson ki választása mellett. 

Sharon Palmer, a ’Zöldségekkel az életért’ szerzője szerint nagoyn fontos az olyan étrend megtalálása, amely mellett egész életében ki tud tartani. Kutatások szerint ugyanis a diéták azért nem működnek, mivel nem tartanak ki mellettük. Az étrendnek azonban nem kellene olyannak lennie, amelyet egy ideig csinál, aztán abbahagyja. Fontos, hogy fenntartható étrendet válasszon, amely során nem marad éhes, nem érzi magát megfosztottnak, és nem lesz megszállottan az étel rabja. 

Járjon saját utakon. 

Maria Elena Rodriguez, a Mount Sinai egészségügyi szervezet cukorbetegekkel foglalkozó szakembere fontosnak tartja, hogy megértsék, nincsen olyan étrend, amely mindenki számára megfelelő választás. Fel kell fedeznie tehát, melyik az az étrend, amely az ön számára, önnek megfelelő módon segíti az egészségesebb étkezést. 

Ne feledkezzen meg a kalóriákról.

Holly Herrington, dietetikus azt javasolja, ne feledkezzen meg a kalóriákról. Mindegy, milyen étrendet követ, amennyiben túl sok energiát visz be szervezetébe, a felesleg elraktározódik. Amennyiben tudja, nagyjából hány kalóriát vitt be szervezetébe reggelire és ebédre, meg tudja állapítani, ehet-e vacsora után egy kis desszertet. 

Csak lassan. 

Georgie Fear, a ’Könnyű szokások a folyamatos fogyásért’ szerzője szerint ne próbáljon meg minden azonnal megváltoztatni. Először változtassa meg, mit eszik, vagy változtassa meg, mennyit eszik, de a kettőt ne tegye egyszerre. Lassú, apró lépésekkel sokkal könnyebbek lesznek az egészséges életmódhoz vezető lépések. 

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!