Mégis az ötezer-ötszáz éves Ébers papiruszokból tudjuk, hogy már akkoriban törődtek a fogak ápolásával, foglalkoztak hajnövesztéssel, fogpótlással, de a legfőbb betegséget kiváltó okának a test belső bepiszkolódását tartották. 

Ezért havonta egy napot böjtöltek, és havonta háromszor hashajtást alkalmaztak (uborka, málna, ciprus, aloe segítségével). A hashajtás során megszabadultak az uhedu-tól (undorítóan bűzös bélsár), amit minden baj okozójának tekintettek. Ismerték a talpmasszázst, és tiltották az ételek közül a sertést, a babot. Csak forralt és szűrt Nílus vizet ittak. Naponta többször fürödtek, és tudták, az egyoldalú táplálkozás káros.

Az egyiptomiak a szervezet központjának a szívet tartották, melynek legfőbb feladta a testnedvek keringetése volt. A testnedvek a metu nevű csatornákon keresztül keringtek, de az érpálya fogalmát nem ismerték. A gondolkodás és a légzés központja is a szívben volt (érdekes, hogy az agynak semmi jelentőséget nem tulajdonítottak, gyakorlatilag takonymirigynek tartották).

Az uhedu a székletből származik, a belekben halmozódik fel és ha nem ürül ki, akkor a metun keresztül eljut a többi szervbe is, és megbetegíti azokat.

A seb gennyedését jó jelnek vélték, mert ezáltal is távozott a testből az ártó uhedu.

A mézet univerzális gyógyszernek tartották, külső és belső használata egyaránt elterjedt volt. A kortárs Mezopotámiában főleg a médek jeleskedtek (a medikus szavunk valószínűleg innen származik. A gyógyító méd lehetett a fogalom őse).   

A vérkeringést elsőnek pár ezer évvel később, de még bőven az időszámításunk előtt a kínai orvosok írták le pontosan (majd Európában is újra felfedezik bő 1500 évvel később!).

A pulzus diagnosztikájuk hihetetlenül fejlett volt. Nem csak a ritmust figyelték, hanem a pulzus tónusát is. Majd jelen napjainkban jutunk el ide, mikor kifejlesztettük a tonometriás vérnyomásmérést, ami egy igen drága és bonyolult eszköz, de lehetővé teszi a centrális vérnyomás mérését, ami nem azonos a perifériás vérnyomással, de annál sokkal pontosabban tükrözi a vérnyomás aktuális állapotát. A tonométer a kínai orvosok finoman tapintó ujja volt, amit megtanulni ma sem lehetetlen, de nem egyszerű. A himlőoltást több száz évvel korábban alkalmazták, mint Európában (de ők a szárított porrá tört himlő hólyagok porát az orron keresztül felszippantották).

A gyógyszereket három nagy csoportba osztották. Növényi, állati és ásványi alapanyaguk szerint. 

Hatalmas gyógynövény könyvük a Ben Cao Gang Mu, mely Li Szi Hen és tanítványainak kb. 30 évig tartó munkájának a gyümölcse ma is a herbalisták Bibliája. A világ minden komoly nyelvére lefordították és kiadták (magyar változatát ne keressék).

A tibeti orvoslás anatómiai ismeretek voltában még a kínait is meghaladja. Gyógynövény kincsük szegényesebb, hiszen az éghajlat közel sem olyan ideális, mint Kínában a megfelelő flóra kialakulásához.

Kevesen tudják, hogy Tibet milyen gazdag gyógyforrásokban ezért gyógyfürdő kultúrájuk az egyik legfejlettebb volt a világon. A jakvaj és a fermentált jaktej gyógyhatásáról Kőrösi Csoma Sándor is megemlékezett.

Az új világ ősi gyógyítóinak köszönhetjük az avokadót, az aloe fajtáit (főleg sebek kezelésére), a rágógumit (ámbrafa gyantát rágcsáltak), a szágópálmát, míg a yukka fajokat emésztési panaszok esetében fogyasztották előszeretettel.

Az európai gyógyítás alapjait a görögök rakták le (Hippokratész, i.e. 460-375), amit a rómaiak továbbfejlesztettek, majd ez a tudáskincs az araboknál (Avicenna) csiszolódott tovább, míg Európában a sötét középkor homálya el nem oszlott. A kolostorok és a gyógyító szerzetesek őrizték az évezredes tudást, míg az újkor hajnalán a reneszánsz és a barokk kor szédületes fejlődése során fokozatosan tudományos alapokra helyeződött.

Francesco Ricci már a Mediciek udvarában leírja alap mondatát: omne vivum ex vivo (élet csak életből keletkezhet), majd Leuvenhook felfedezi a mikroszkópot. Rudolph Virchow még konkrétabb, mikor leírja, „omnis cellula ex cellula”, sejt csak sejtből származhat. A modern medicina kialakulása itt kezdődött, melynek, mint látjuk alig háromszáz éves múltja van. De ezt a történetet már Európában írták, illetve ma már az egész világon írják, nap, mint nap.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!