Most nem a napjainkat oly annyira jellemző, plázákban kóborló vásárlási kényszertől fűtött emberekről írnék, hanem azokról, akik járás közben a lábaikban jelentkező, intenzív vádli fájdalmak miatt megállásra kényszerülnek, és csak a fájdalom múltával folytathatják útjukat a következő kényszerítő megállásig.

Jellemző tünete ez az alsó végtagot ellátó verőerek szűkületének. Csapdás a dolog, mert ugyan a beteg a fájdalmat lenn a vádlijában érzi, de az elzáródás vagy súlyos szűkület sokkal feljebb keresendő (többnyire a combtő magasságában).

Ne feledjük: ez a betegség tízszer gyakrabban fordul elő azoknál, akik dohányoznak hosszú évtizedeken át!

A betegség súlyosságának a legfontosabb fokmérője a járástávolság. 

Minél kevesebb séta után kényszerül valaki megállásra, annál súlyosabb az érszűkülete. Manapság nagyon elterjedt ez a betegség, mert a dohányzás és a kevés mozgás hajlamosít a kialakulására. De persze előfordulhat ez a betegség ritkábban akkor is, ha valaki soha nem dohányzott.

Elég csak arra gondolnunk, hogy mintegy száznyolcvan évvel ezelőtt, amikor ezt a betegséget leírták, az első helyes megfigyelést nem is emberen tették, hanem egy lovon. Igen, valóban egy állatorvos volt az (Jean-Francois Bouley), aki megfigyelte még 1831-ben, hogy egy könnyű hintót húzó ló, mindig csak bizonyos hosszúságú út megtétele után kezd el sántítani konzekvensen. Ő a hátsó végtagokat ellátó fő verőerek szűkületére gondolt, és valóban, amikor az állat elpusztult, ezt a feltételezését a boncolás meg is erősítette (pedig a szegény ló nem is dohányzott és "vegetáriánus" volt.). 

 

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!