Az egyik legközkedveltebb indiai fűszer, a kurkuma rengeteg előnyös hatással rendelkezik egészségünk szempontjából. 

Számos kutatás foglalkozik a kurkuma tápanyagtartalmával, illetve előnyös hatásaival, melyek különféle betegségek ellen hatékonyak. Az utóbbi években a kurkumát vizsgáló kutatások a rákkutatásban is megszaporodtak.

A kurkuma tisztítja és védi a májat, szabályozza a vércukorszintet, így segít a cukorbetegség kialakulásának megelőzésében, és még a ráksejtek halálát is elősegíti, ezáltal a rák elleni küzdelem egyik hatékony eszköze is lehet.

Az Asian Pacific Journal of Cancer Prevention című folyóiratban például egy olyan friss kutatást közöltek, melyben a kurkuma elősegítette a ráksejtek programozott sejthalálát (az apoptózist). Ezek alapján azt nyilatkozták, a kurkuma hatékony fitomedicína lehet a rákgyógyításban.

Korábbi tanulmányok is hasonló eredményekre jutottak, így például egy 2007-ben végzett kutatás is, melyet a Liver International című lapban közöltek. Az izraeli kutatók itt méreg által okozott májkárosodást kezeltek kurkuminnal, a kurkuma legfőbb aktív összetevőjével, és annak erős gyulladásgátló hatásáról számoltak be.

Egy évvel később taiwani kutatók olyan eredményeket publikáltak, melyek szerint a kurkuma a tüdőrák gyógyításában is hatékony, mivel nemcsak a ráksejtek kialakulását és terjedését akadályozták meg, hanem a testben olyan kulcsfehérjéket aktiváltak, melyek blokkolják és elfojtják a tumorok kialakulását. 

2010-ben pedig a Journal of Ovarian Research című lapban közölt egyik kutatás szerint a kurkuma a petefészek rákos elváltozásainak kezelésében is egyedülállóan hatékony. Ezt a fajta tumort nagyon nehéz kezelni, de a kurkuma segítségével a hagyományos rákkezelési eljárások hatása kiegészíthető és stabilizálható.

Előzzük meg a rákot: főzzünk kurkumával, szedjünk kurkumát tartalmazó étrend-kiegészítőt

A Life Extension Foundation nevű szervezet széleskörű kutatást végzett a kurkuma rákmegelőző hatásairól, és azt találta, hogy a fűszernövény 10 olyan faktort érint, melyek a rák kialakulásában felelősek, mint például a DNS-elváltozás, krónikus gyulladás, a test környezeti mérgekkel való telítődése, illetve az elbomlott sejtek halmozódása.

A kutatások azonban még nem állították fel hivatalosan a kurkuma bevitel napi mennyiségét rák megelőzéséhez; de a rákos betegeket bevonó kutatásokban átlagban a napi 3600 mg-nyi kurkumin volt körülbelül az a mennyiség, amely segített a rákos sejtek pusztításában és lebontásában. Ha csak étrendünket színesítjük vele, akkor gondoljunk arra, hogy az indiai konyha egyik legfontosabb alapanyaga a kurkuma. Az indiai konyha pedig méltán világhírű és semmivel sem értéktelenebb, mint pl. a kínai konyha.

 

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!