Az allergiák több millió ember életét keseríti meg életük valamely szakaszán, amely állapot kezelése csak az Egyesült Államokban évente nettó 6 milliárd dollárnyi egészségügyi ellátásba kerül. Az Amerikai Asztma és Allergia Alapítvány szerint az allergiák a nemzet leggyakoribb betegsége, azonban a legkevésbé sem fordítanak rá elegendő figyelmet, pedig ötből egy amerikait érint. Az allergiás esetek száma ráadásul kitartóan növekszik évről évre.

Az allergiákat két főbb csoportra lehet osztani, a belélegzett allergiákra, amelyek tüsszögést, orrfolyást, orrdgulást, és túlzott váladékképződést okoznak, és ételallergiákra, amelyeknek sokféle tünete lehet a kellemetlentől az életveszélyesig. 

Az allergia során immunrendszere túlzott módon reagál idegen fehérjékre. Ezek a komplex reakciók többféle immunrendszeri összetevő felszabadulásával járnak, köztük a hisztaminéval is. A káros fehérjék bármilyen forrásból származhatnak, lehet az pollen, penész spóra, ételek, elhalt hámsejtek, por, vagy csótányürülék is.

Habár rengeteg vényköteles és vény nélkül kapható antihisztamin, tódulatoldó, és egyéb termék özönli el a piacot, az allergiákra nem létezik gyógymód. Néhány gyógyszer mellékhatásainak ismeretében pedig nem csoda, ha sokan inkább a természetes gyógymódokat választják. 

Többféle gyógynövényt is lehetséges allergiagyógyszernek tartanak, habár némely esetben további kutatások szükségesek. 

Petasites Hybridus

Az amerikában honos gyógynövény kivonata csökkenti bizonyos, az allergia során jelentkező immunreakciók erősségét. Ezek a leukotrien nevű immunrendszer összetevők fontos szerepet játszanak a duzzadások, gyulladás, és orrjárat elzáródás kialakításában és fenntartásában, amely tünetek a belélegzett allergiákra jellemzőek. 

A Petasites Hybridus-t hosszú idők óta alkalmazzák a gyulladás csökkentésére. Kutatásokkal kimutatható, hogy a gyógynövény az antihisztaminok hatékonyságával vetekedhet az allergiák tüneteinek csökkentésében, azonban kevesebb mellékhatás jelentkezhet alkalmazásakor. Bizonyos gyógyszerekkel ellentétben ez a gyógynövény nem okoz szédülést. Felhasználásával a 2000-res évek elején piacra dobtak úgynevezett leukotrien gátló gyógyszereket, amely évtizedek alatt az első allergia elleni áttörés volt, azonban sajnos súlyos mellékhatásai is voltak a gyógyszereknek. 

Silybum Marianum

Ezt a tiszteletre méltó növényt évezredek óta alkalmazzák sokféle betegség gyógyítására. Intenzív kutatásokkal kiderült, hogy a növény kivonata rengeteg olyan aktív összetevőt tartalmaz, amelyek sokféle egészségügyi hatással bírnak. Ezek közül az egyik a silybin, amely hatékony antioxidáns összetevő segít az immunoglobulin nevű fehérjék termelésének csökkentésében, amelyek főképp az allergiás reakcóban vesznek részt. A silymarin segíti a májregenerációt, és fontos természetes antioxidáns tartalma (glutathion) pedig a máj idegen kemikáliákat méregtelenítő folyamatában segít. 

Tinospora Cordifolia

Indiai  kutatások szerint a hagyományos indiai ayurvédikus orvoslásban alkalmazott gyógynövények nagy mértékben csökkentették az allergiás szénanátha tüneteit. Egyéb kutatások szerint a tinospora stimulálja az immunrendszert még azok körében is, akiknek immunfunkciói gyengék. Sajnlatos módon kevés további kutatást végeztek, amelyek alátámasztanák ezeket az eredményeket. Az ajánlott napi beviteli mennyiség 300 mg napi háromszor. 

Urtica Dioica

Egy kontroll klinikai kísérlet során közel száz allergiás szénanáthától küzdő beteg fagyasztással szárított gyógynövényt vagy placebo-t kapott. Egyhetes kezelés után a gyógynövényes kezelés hatásait jobbra értékelték a placebos kezelés hatásainál. A gyógynövény hatékonyságának bizonyítására azonban további vizsgálatok szükségesek. 

Ezzel páárhuzamosan végzett laboratóriumi kísérletekkel kimutatták, hogy az Urtica Dioica kivonata sok, az allergiás rakcióban résztvevő immunreakciót segít blokkolni. Ezek a gyulladást előidéző összetevők okozzák az orrjáratokra hatással levő, az allergiák legrosszabb tüneteit, mint például az orrüregek elzáródását. A klinikai kutatás során a résztvevők napi 600 mg fagyasztással szárított gyógynövényt fogyasztottak el egy héten át. 

Astragalus Membranaceus

Egy európai klinikai kutatás során bizonyították, hogy a gyógynövényes kezelés hat hete alatt a szezonális allergiák tünetei, amelyek az orrüregre és az arcüregre hatnak, nagymértékben csökkentek a placebos kezeléssel összevetve. A legfőbb hatás az orrfolyás csökkenése volt, azonban kevés kutatást végeztek, így nem lehet biztosan bizonyítani az eredményeket. A kínai gyógynövényeket is alkalmazó kombinációs terápiák hatásai szerint a gyógynövény segítette az immunrendszer kellemetlen reakcióinak csökkentését az allergénekre. Az ajánlott napi adagja 120 mg, naponta kétszer. 

C-vitamin

Több forrás is ajánlja a C-vitamint is alkalmazó kiegészítő kezelést az allergiák tüneteinek csökkenntése érdekében, azonban kevés tudományos bizonyíték támasztja alá ennek eredményességét. Azonban az orvosi szakirodalomból kiderül, hogy a főképp zöldségeket fogyasztó értendet követők, mint a Mediterrán étrendet folytató, friss gyümölcsöket és zöldségeket, teljes kiőrlésű gabonákat, halakat, hüvelyeseket és olívaolajat, ezáltal pedig sok C-vitamint fogyasztók között kevesebb allergia alakul ki, valamint az allergiák kevésbé súlyosak, mint a más étrendet folytatók körében.

Hasznos lehet tehát ha több ilyen jellegű ételt fogyaszt és kevesebbet eszik a Mediterrán étrendbe nem beleillő ételt, mint a zsíros vagy olajban kisütött ételek, a tartósított húsok, a feldolgozott ételek, stb. Emellett a Mediterrán étrendet sokféle betegség kialakulási esélyének csökkenéséhez kötik, mint a szívelégtelenség, a cukorbetegség, a rák, és az izületi fájdalmak is. Mivel az étrend sok természetes antioxidánst és gyulladáscsökkentő hatóanyagot tartalmaz, mint a halakban található omega-3 zsírsavak, nagy valószínűséggel az étrend egész szervezetére gyulladáscsökkentő hatással van.  

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!