Az első ebolás megbetegedéseket vérláz néven jegyezték fel 1976-ban. A két párhuzamosan megjelenő megbetegedés a szudáni Nzara-ban és a kongói köztársasági Yambuku-ban tört ki.

Fertőzött vérrel vagy testfolyadékkal (vizelet, nyál, izzadtság, vagy széklet) történő közvetlen kapcsolat útján fertőz. A hordozó lehet egy fertőzött személy, állat, vagy tárgy is, mint a különböző orvosi műszerek vagy tűk. Cseppfertőzéssel nem terjed, tehát köhögéssel vagy tüsszentéssel nem fertőződhet meg, azonban néhány egészségügyi dolgozó már felvetette annak lehetőségét, hogy az ebola cseppfertőzővé mutálódhat, ám ennek a többség szerint nagyon kicsi az esélye (azért azt ne feledjük, hogy az Ebola Reston, mely emberre nem halálos, de a majmokban többnyire végzetes, cseppfertőzéssel terjed!).
 
Jelenleg nincs rá gyógyszer, se védőoltás, ám mindkettőn nagyon erősen dolgoznak a kutatók. A nemrég kifejlesztett potenciális vakcinákat a napokban kezdik el embereken tesztelni, miután a majmokon végzett tesztek hosszútávon sikeresnek bizonyultak. Jelenleg azonban annyit tudnak tenni a gyógyítása érdekében, hogy a fertőzött betegnek intravénás folyadékot adnak, kiegyensúlyozzák a szervezet elektrolit szintjét, figyelik a vérnyomást és az oxigénnyomást, és kezelik az esetlegesen az ebolával párhuzamosan megjelenő fertőzéseket (és anitviralis szerekkel próbálkoznak több kevesebb sikerrel).
 
Az ebola az Egyesült Államokban
 
A jelenlegi kitörés tavaly decemberben vette kezdetét, amikor a guineai Guéckédou-ban egy kétéves gyermek vérlázban halt meg. Idén márciusig ötvenkilencen haltak bele a betegségbe, és ekkor diagnosztizálták biztosan ebolaként. Májusban Sierra Leone-t, júliusban Libériát, augusztusban pedig Szenegált is elérte a megbetegedés.   
 
Az ebola vírust terjesztheti: 

Nagyon súlyos betegség, amely öt különféle vírus családját alkotja, melyek a filovírusok tagjai. Közülük négy emberre is veszélyes, ezek a Tai Forest ebola vírus, a szudáni ebola virus, a Bundibogyó ebola vírus és a jelenlegi járványt okozó zairei ebolavírus (a filovírusok családja ennél sokkal népesebb, hiszen vérzéses lázat okoz a Marburg vírus is, és majmokban az Ebola Reston vírusa is). Tünetei a 38,6 foknál magasabb láz, erős fejfájás, izomfájdalom, hasmenés, hányás, gyengeség, hasfájás, és megmagyarázhatatlan sebesedés illetve külső és belső vérzések. A tünetek a fertőzést követő 2-21 napban jelentkezhetnek, leggyakrabban a fertőzés utáni 8-10. napon jelennek meg.

    ebolás beteg vagy elhunyt közvetlen érintésre
    ebolás fertőzött vérének, anyatejének, vizeletének, nyálának, izzadtságának, hányásának, ürülékének, vagy spermiumának érintése
    ebolával fertőzött injekcióstűk és fiolák használata
    fertőzött állatok vérének, testnedveinek, vagy húsának érintése.
 
A vírus nem terjed:

    levegőben
    vízben
    élelmiszerben
    szúnyogok vagy egyéb rovarok által
    az ebolát túlélőket érintve, bár a vírus a gyógyulás után három hónappal is kimutatható a spermiumban.
 
Augusztusban az Egyesült Nemzetek Egészségügyi Világszervezete (WHO) az ebolát nemzetközi egészségügyi veszélynek nyilvánította, miután a vírus halállistája ezer fő fölé emelkedett. Szeptember 10-én azt jósolták az illetékesek, hogy az ebolának 1:5 esélye van, hogy a hónap végéig átterjed az Egyesült Államokba. Úgy tűnik, számításaik beigazolódtak, szeptember 30-án ugyanis a Járványügyi Központ igazolta, hogy diagnosztizálták az első ebolás beteget. A beteg, Thomas Duncan, Libériából repült a texasi Dallasba, és hazaérte után négy nappal jelentkezett a kórházban ebola gyanús tünetekkel. Október 8-án halt bele a betegségbe. 
 
Október 12-én a második ebolás beteg is megjelent az Egyesült Államokban, egy egészségügyi dolgozó, aki Mr. Duncan (az Egészségügyi Központ által “index” betegnek besorolt személy) egészségéért felelt. A hírek szerint “jól van”. 
 
Pár nappal később egy másik egészségügyi dolgozó is pozitív eredményt kapott az ebola vizsgálat során, ő szintén az index beteggel foglalkozott. Később kiderült, hogy a tünetek megjelenése előtt egy Cleveland-Dallas járaton utazott. 
 
Három hét alatt három ebolás beteggel, közülük egy halottal az Egyesült Államokat széleskörű pánik jellemzi. Ám valóban ok van a félelemre?
 
Valóban vészes a helyzet az Egyesült Államokban? 
 
A második egészségügyi dolgozó megbetegedése után Barack Obama elnök krízistalálkozót hívott össze, amely során azt mondta, az ebola terjedésének veszélye hihetetlen alacsony. Ezt már az első ebolás beteg diagnosztizálásakor kijelentették, hiszen “az ebola ijesztő lehet, de az Egyesült Államokban egész más a helyzet, mint Afrikában, ahol a vírus szabadon terjedhet” - mondta akkor Dr. Tom Frieden - “Az Egyesült Államok erős egészségügyi rendszerrel rendelkezik, és olyan egészségügyi dolgozókkal, akik mindent megtesznek, hogy a vírus ne terjedhessen tovább. Az nem lehetetlen, hogy a következő hetekben az index beteghez valamilyen módon tartozó személyek is tüneteket fognak mutatni, de abban biztos vagyok, hogy meg fogjuk fékezni a nagyobb mértékű megbetegedést.”
 
Nem mindenki biztos azonban abban, hogy az Egyesült Államok képes megfékezni a vírust.   (Magam is azon az állásponton vagyok, hogy talán egy járvánnyal egy időben képesek megbirkózni, de ha közben egy másik járvány is megjelenik, pl. csak egy influenza, az már megoldhatatlan nehézséget jelenete a világ bármely országa számára). Szeptember 30-án Dr. Michael C. Burgess, a texasi kongresszus tagja azt mondta, hogy az Egyesült Államokban “vészes a helyzet, és mindenkire szükség van megoldásában.” Azt is hozzátette, hogy “A mostani fertőzésre még nem volt példa. Több, mint hatezer fertőzöttről tudunk, amely köztudottan alacsonyabb szám, mint ahányan valóban betegek. Bár az ország terjedésmegelőző képességei és vírus elzárási stratégiái nagyon erősek(?), nem szabad alábecsülni a vírus komolyságát, és azt, milyen könnyen terjedhet (mindenki cáfolja a cseppfertőzést, de akkor a szkafanderes ápoló személyzet hogyan lett beteg?) Fokozott éberséggel kell figyelni a helyieket, akik kapcsolatba léphetek a megbetegedett személyekkel.”
 
“Jobban odafigyelhettünk volna” a kórházi terjedés megelőzésekor – mondta a Járványügyi Központ
 
Az index beteg diagnózisa után a Járványügyi Központ szakértőket küldött Dallasba, hogy biztosítsák a beteg megfelelő elszigetelését és kezelését. A beteget kikérdezték utazása részleteiről, ami alapján azt próbálták megállapítani, hol és hogyan fertőződhetett meg, és azt próbálták kideríteni, kikkel lehetett kapcsolatban. 
 
“Tudjuk, mennyire fontos a megfelelő elővigyázatosság a vírus terjedésének megakadályozásában” - mondta Dr. Frieden - “A Járványügyi Központ, egyéb szakemberekkel egyetemben erősen dolgozik az intézkedések megfelelő fenntartásán.”
 
Azonban úgy tűnik, az intézkedések mégsem voltak olyan sikeresek, mint ahogy állítják. A Járványügyi Központ azt állítja, hogy szakembereik biztosították a dallasi kórház betegét és azt is, hogy “megfelelő vírusellenes lépéseket tesznek”. Mégis hogyan lehet akkor az, hogy az index beteget gyógyító két egészségügyi dolgozó is elkapta a vírust? 
 
Egy, az első egészségügyi dolgozó diagnózisa utáni sajtóközlemény során Dr. Frieden azt mondta, hogy “valamelyik ponton a protokoll megsértésre került, amely a jelenlegi fertőzést okozta”. Azt is hozzátette, azt nem tudta megmondani a dolgozó, mi lehetett az, amivel megsérthette a szabályokat. 
 
Dr. Frieden azt állította, hogy “meg kell erősíteni a gyakorlati és protokoll feladatokat, és ilyen módon megbizonyosodni arról, hogy a protokollt betartják.” Emiatt október 14-én a Járványügyi Minisztérium bejelentette, hogy második csapatukat is elküldték a dallasi klinikára a “legmagasabb járványkontroll érdekében.” A Járványügyi csapatot a megfelelő személyi védőfelszerelés használat ellenőrzése miatt küldték a kórházba, valamint annak kiderítésére, milyen orvosi folyamatok vezethettek az egészségügyi dolgozó fertőzéséhez. Ezen túl a fertőtlenítési és fertőzést kordában tartó folyamatokat is ellenőrizték, és ez alapján azt próbálták feltérképezni, milyen gyakorlati és protokollbeli változtatásokra lehet szükség.    
 
Két nappal később jelentették be a második egészségügyi dolgozó teszteredményeit. 
 
A Járványügyi Központ nyíltan beismeri, hogy többet is tehettek volna az első fertőzés megelőzése érdekében, például az első esetnél küldhettek volna profibb csapatot. Dr. Frieden egy sajtótájékoztatón a következőt nyilatkozta: “Elküldtük néhány specialistánkat a fertőzés kordában tartása érdekében, de visszagondolva nagyobb csapatot is küldhettünk volna, és nagyobb odafigyelésre ösztönözhettük volna őket. Ily módon az első naptól kezdve pontosan tudtuk volna tájékoztatni a kórházat a megfelelő eljárási módszerről.”
 
A reptéri ellenőrzéseken fertőzöttet találni olyan, mint tűt keresni a szénakazalban
 
Október 8-án, az index beteg halálának napján a Járványügyi Központ és a Határbiztonsági és Bevándorlásügyi Hivatal bejelentette, hogy az öt nagy, nemzetközi amerikai reptéren fokozott ebola ellenőrzési eljárást vezetnek be. Ezek a repterek a new yorki JFK, a Washington-Dulles, a Newark, a Chicago-O'Hare, és az Atlanta nemzetközi repterek.  
 
Az ellenőrzés során az útlevelek ellenőrzőse után minden Guineából, Libériából, és Sierra Leonéból érkező utast megkérnek, hogy kövessék az egyik reptéri dolgozót egy vizsgáló szobába. Itt szakemberek megvizsgálják őket az ebola jelei után kutatva, testhőmérsékletüket megmérve. Ezen felül általános egészségi állapotukra és lehetséges ebola veszélyre vonatkozó kérdéseket tesznek fel nekik, majd egészségügyi információkkal látják el őket, amely leírja, hogyan vizsgálják meg önmagukat a lehetséges tüneteket kutatva. 
 
Azokat az utasokat, akik potenciálisan ebola tüneteket mutatnak, a Járványügyi Központ egyik munkatársa karantén alá helyezi, ahol további vizsgálatokat végeznek, majd ha vizsgálataik pozitívnak bizonyulnak, a beteget tovább irányítják a helyi illetékes egészségügyi központba. A tüneteket nem produkáló és utazásuk során ebolának nem kitett utasokat megtanítják a megfelelő önellenőrző módszerekre.    
 
“Folyamatosan dolgozunk az Egyesült Államok lakói biztonságának emelésében” - mondta Dr. Frieden - “Úgy hisszük, az újabb szabályok még jobban fogják segíteni az amerikaiak egészségének biztonságát, csak azt kell megérteniük, hogy amíg nem ér véget a Nyugat-afrikai járvány, máshol sem tudunk teljes és abszolút biztonságot ígérni.”
 
Néhány egészségügyi szakértő azonban megkérdőjelezte a vizsgálatok hatékonyságát. Dr. Bruce Aylward, az Egészségügyi Világszervezet vezetőasszisztense a következőt nyilatkozta a BBC világhírekkel foglalkozó szerveinek: 

“Tűt keresnek a szénakazalban. Annak a valószínűsége, hogy reptéri szűrőrendszerekkel és vizsgálattal ebolás beteget találnak, nagyon alacsony. Sokkal hatékonyabb lenne, ha az érintett országokban vezetnék be a védelmi rendszereket, és az országot elhagyókat vizsgálnák meg.”
 
Egy másik nyilatkozatban Dr. Jay Keystone, a torontói kórház trópusi vírus osztályának vezető orvosa azt mondta, hogy “a reptéri szűrések szemfényvesztések, leginkább az ország biztonságérzetének növelésére alkalmasak. Meg fogja ez állítani az ebola behozatalát az országba? Ez nagyon, nagyon, nagyon nem valószínű.”
 
A reptéri szűrővizsgálatok helyett néhány szakértő szerint a teljes Nyugat-afrikai ki- és beutazást kellene korlátozni, sőt, teljesen megszűntetni. Dr. Frieden szavaival: 

“A probléma a hasonló hozzáállással az, hogy megnehezíti a járvány kitörésére adható megfelelő reakciót. Nagyon nehéz úgy odaküldeni a segítő kezeket ha utána nem jöhetnek el onnan. Ha pedig ilyen módon megnehezítjük a Nyugat-afrikai járvány megfékezését, nem csak a jelenleg érintett három országban fog még jobban elterjedni, hanem egsz Afrikát veszélyeztethet, ami végül növeli a többi kontinensre nehezedő veszélyt is. Ezért olyan fontos megfelelően kezelni a problémát és nem kárt tenni.”
 
Hogyan tovább? 
 
A második ebolás egészségügyi dolgozó a tünetek megjelenése előtt repülőgépen utazott. A Járványügyi Központ és az érintett légitársaság, a Frontier Airlines, megkérte a gépen utazó 132 személyt, hogy lépjenek kapcsolatba az illetékes szervekkel. A Járványügyi szakemberek interjúkat fognak készíteni az utasokkal és további vizsgálati időpontokra hívják majd be őket. Amennyiben bármelyik utast fenyegeti az ebolás megbetegedés veszélye, közelebbről is megvizsgálják a helyzetet.
 
Természetesen annak lehetősége, hogy 132 újabb személy lett kitéve az ebola veszélyének, tovább növeli az Egyesült Államokban uralkodó félelmet. Az egészségügyi szakemberek azt állítják, nincs ok a pánikra. 
“A probléma csak a dallasi kórház azon dolgozóit érinti, akik érintkeztek az ebolával munkájuk során. Az átlagembereknek nincs okuk aggódni.” - mondta Dr. William Schaffner, a nashville-i Vanderbilt egyetem orvostudományi központjának egyik vezető tagja. 
 
Ugyanezt vallja Dr. Friedman is, aki elismeri, hogy azok az egészségügyi dolgozók, akik az index beteget gyógyították, veszélynek vannak kitéve, de biztos abban, hogy a járvány ennél tovább nem fog terjedni. 
“Az ebola egy nagyon komoly és nehezen kezelhető betegség, de mi tudjuk, hogyan harcoljunk ellene és győzzük le. A helyzet napról napra változik, mi pedig mindig nyitottak leszünk azzal kapcsolatban, amit tudunk. Inkább többet fogunk megosztani a sajtóval, mint elhallgatni tényeket. Extrán oda fogunk figyelni az amerikaiak biztonságára.” - nyilatkozta a napokban. 
 
Úgy tűnik azonban, sokak nagyon kevéssé bíznak a Járványügyi Központ ebola kezelő módszerével. Egy brooklyn-i gyűlésen Michael Grimm, a new york-i 11. kerület kongresszusi tagja azt állította, nem tesznek eleget a járvány ellen. 

“Ebben a kerületben, a híd másik oldalán van az ország legnagyobb libériai populációja. Az, hogy a Járványügyi Központ nem tájékoztatott engem, a helyiek által választott helyi lakost a terveiről, azt feltételezteti velem, hogy nem tesznek eleget. … A pánik a legrosszabb ami történhet, ezt nem akarjuk. Azonban érkezik az influenza szezon, amelynek tünetei hasonlóak az ebola kezdeti tüneteihez. Meg kell előznünk azt, hogy emiatt az influenzás betegek körében pánik törjön ki, hiszen azt hihetik, az ebola fertőzte meg őket. Ezt csakis úgy lehet megelőzni, ha tömegesen kezdjük oktatni az embereket az ebolával szemben, amelyet a Járványügyi Központ nem tett még meg.” 

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!