Az epekövesség a fejlett világban a felnőtt lakosság egyharmadát érinti. Ez döbbenetesen nagy szám, ahhoz képest, amiről tudunk. Ugyanis az epekövesség sokáig rejtve marad (tünetmentes, "néma" kövek) és csak akkor figyelünk fel rá, ha már típusos, epegörcsös rohamai vannak a betegnek.

Valójában úgy tűnik, hogy a sok IBS-nek diagnosztizált vagy laktóz érzékenynek, illetve cöliákiás betegnek a panaszait valójában a fel nem ismert epekövesség okozza.

A nagy kövek kb. 2cm-esek, ritkán okoznak görcsöket, mert már túl nagyok ahhoz, hogy az epevezetékekbe benyomulva az epe elfolyását gátolhassák. De a puffadás, a székrekedés váltakozása a hasmenésekkel, a keserű szájíz, főleg a zsíros, krémes, vajas, olajos ételek, kelt tészták, csokoládék fogyasztása után gyakori, és tévesen azt gondoljuk, itt IBS vagy egyéb bélbetegségről van szó, pedig az ok nagyon is prózai: egy vagy több megbúvó epekő a bűnös.

A kis kövek általában sokad magukkal fordulnak elő az epehólyagban és ezek gyakran el is indulnak és vagy az epehólyag nyakánál, vagy a közös epevezeték valamely szakán elakadnak. Ekkor görcsös fájdalom jelentkezik előbbi esetben sárgaság nélkül, utóbbi esetben valamilyen mértékű sárgasággal.

A kő állandó gyulladást tart fenn a z epehólyag falában, ami a környező szervek működését is negatívan befolyásolja.

Az epekövességre való hajlam sokkal gyakoribb azoknál, akiknek a szülei, nagyszülei szenvedtek ebben a betegségben.

Kivédeni nem igazán tudjuk, de tény, hogy aki sokat sportol, vegetáriánus módon étkezik és bőségesen fogyaszt folyadékot is, náluk a betegség előfordulásának a gyakorisága kisebb. Viszont az is igaz, hogy nem egy egyiptomi múmiában, sőt Ötziben, az ötezer évvel ezelőtt élt gleccserbe fagyott vadásznál is kimutatták az epekő betegséget (három nagyobb köve volt 45 éves korára!). 

Ma a világon a legtöbb hasi műtétet epekövesség miatt végzik, többnyire laparoszkópos technikával. Ez a technika sokkal kíméletesebb, mit a hagyományos műtéti eljárás, a gyógyulás is gyorsabb, de a műtéti kockázata nem kisebb, mint a korábbi hasi műtétek esetében. Közepes kockázatú beavatkozásnak számít, ami 1-5%-ban súlyos szövődménnyel járhat. Az alacsony kockázatú műtétek esetében ez a szövődmény ráta 1% alatt van. Gerincvelői érzéstelenítéssel nem operálható, csak gépi narkózisban.

A jól sikerült műtét után nagyon sok "IBS-es, cöliákiás és laktóz érzékeny" hirtelen és látványosan meggyógyul.

Mindig gondoljunk rá, mielőtt elhamarkodott diagnózist állítanánk fel és egyre beszűkültebb diétával gyötörnénk magunkat vagy betegeinket!

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!