Minden egyes emberi sejtre tíz bélbaktérium jut. Születésünk után nagyon hamar kolonizálják a bélrendszert (főleg a vastagbelet) és életünk során békésen együtt élnek velünk, de ha szervezetünk védekező rendszere bármilyen ok miatt meginog, abban a pillanatban kíméletlenül fölénk kerekednek és akár el is pusztítanak minket, még a későbbi saját pusztulásuk árán is.
Ősünk több min tíz millió évvel ezelőtt a fák lombkoronájának a szintjén élt. Itt rengeteg gyümölcsöt, rostot, levelet, madárfészket, tojást, virágot, rovart fogyasztott, mert a lombkoronában lévő ökoszisztéma ilyen táplálkozásra nyújt lehetőséget.
A földre szállás után egy egészen más ökoszisztémába került az ős, ahol már a gyümölcsök és rügyek, friss hajtások, levelek, tojások, rovarok közel sem álltak olyan bőséggel rendelkezésére, mint fenn a fán.
Más "rokonaink" (csimpánz, gorilla, orángután) nem hajtották végre ezt az életmódváltást. Jól megfigyelhető, hogy minél lejjebb lakik valaki a lombkorona világától, annak az étrendje annál rostszegényebb.
Ennek megfelelően az emberi vastagbél hossza jelentős mértékben megrövidült, és míg a gorillákban és a csimpánzokban a vastagbél 60%-át teszi ki a bélrendszerüknek, addig ez az arány nálunk már csak 17%. A bélrendszerünk általában is megrövidült. A rostokból mi kevés kalóriát tudunk kinyerni, max. 7%-nyit, míg a gorillák és a csimpánzok a rostokból tízszer annyi kalóriát tudnak kinyerni a bélbaktériumaik révén.
A bélbaktériumok a rostokból képesek rövid szénláncú zsírsavakat gyártani, amiket azután a szerevetünkben lévő enzimek hosszabb szénláncú zsírsavakká fonhatnak össze, de ezek mindig csak telített zsírsavak lehetnek.
Bár az evolúció során bélrendszerünk közel 80%-át elvesztettük, de azért annak a másfél kg bélbaktériumnak nagyon nagy szüksége van az élelmi rostokra, melynek napi bevitele el kell, hogy érje a 40-50g-ot.
Ha nem eszünk elegendő rostot, bélbaktériumaink majd a táplálék szénhidrátját vagy fehérjéit, zsírjait hasznosítják, amiből könnyen túlesszük magunkat. Ha az étrend szénhidrát túlsúlyos, akkor a vastagbélben az erjedéses diszpepszia következményeivel kell számolnunk, ha pedig a fehérjékben gazdag az étrendünk, akkor rothadásos diszpepszia a következmény.
Mindkét esetben jellemző a rendkívül bűzös, rossz konzisztenciájú széklet. Ha a zsírokból esszük túl magunkat, a széklet is zsíros lesz, ami nehezen tisztítható, kenőcsös székürítéssel jár.
Ezért naponta el kell fogyasztanunk ideális esetben kb. 40-50 g élelmi rostot.
De hogy a dolog még bonyolultabb legyen, meg kell barátkoznunk a hasznos rostok és a káros rostok fogalmával is, mivel nem minden rost kívánatos.
A káros rostok nem tartalmaznak elegendő pektint, nem tudják a bélbaktériumok jótékony vajsavvá bontani és felhasználni, kóros fehérjéket tartalmaznak (pl. glutén, gliadin), vagyis az állandóan hangoztatott teljes kiőrlésű gabonák egyáltalán nem egészségesek! A kukorica sem az. A burgonya, a gyümölcsök minden formája jó rostokat tartalmaz, ami bélbaktériumaink számára rendkívül hasznos (ide sorolható még a rizs is).
A glutén, a gliadin kibírja az őrlést, a dagasztást, a tüzes kemencét, rendkívül ellenálló fehérje féleségek. Azért valamit szelídülnek a sok procedúra során, hiszen ki ne tudná, hogy a gyermekkorban elcsent nyers süti tészta egy-két óra múltán milyen bosszút áll. Van, akiben súlyos tüneteket vált ki (coeliákia), de a bélfalon átjutva a vérbe kerülve olyan kóros immunválaszt indíthatnak be, ami pl. dr. Shonefeld szerint az esetek 8%-ában a sclerosis multiplex kialakulásáért is felelős lehet. A megőrölt mag bosszúja ez. Mert a természet a magvakat úgy alkotta meg, hogy azokat az állatok egészben nyeljék le, majd a széklettel bántatlanul távozzanak, és ezzel egyben rögtön ideális tápanyagban dús környezetben kezdhetik meg csírázásukat. De ha a magot szétrágjuk, a növény büntet: pl. cián van az almamagban, meggymagban, cseresznye magban, a keserű mandulában, glutén és gliadin a gabonákban, stb., ami nagyon is érthető, mert a mag szétrágása a növény végleges pusztulásával jár. A magokhoz egyébként is nehéz hozzájutni, vastag páncél védi őket, pl. cseresznye, meggy, őszibarack, sárgabarack, mandula, dió, stb. De ne feledjük, a mandula és a dió is intenzív nemesítés következtében vált ehető és egészséges maggá (gondoljunk csak a keserű mandulára).
Bélbaktériumaink szeretik az egészséges rostokat, de bélrendszerünk ezekből is csak napi maximum 50g-ot képes feldolgozni. Jelenlegi étrendünk azonban kétségbe ejtően rostszegény, és az is legalább ekkora baj, hogy ezt felismerve olyan rostok elfogyasztását propagálják, amik kifejezetten károsak.
drtihanyi
dr. Tihanyi László
Az otthonában megbúvó allergén – a penészallergia tünetei