A kutatás előzetes vizsgálatai szerint a végbélrák a világon a harmadik leggyakoribb rák, és a negyedik legtöbb halálos kimenetelű rákos megbetegedés okozója. 

Az Egyesült Államokban ez a második leghalálosabb rákos megbetegedés. A Járványügyi- és megelőzési Központ adatai szerint 2011-ben 51.783 halálos kimenetelű végbélrákos megbetegedésről tudnak. 

A kutatás eredményeit a Gut magazinban publikálták, ez volt az első alkalom, hogy igazán nagymértékben, sok emberre kiterjedően mérték a D-vitamin és az immunrendszer reakcióját a rákos sejtekre.

Korábbi kutatások sejtették, hogy a D-vitamin megelőző hatású lehet a végbélrákra. A vitamint a napfényből nyeri szervezete, valaimint bizonyos ételekkel és étrendkiegészítőkkel is beviheti szervezetébe. 

A D-vitamin segíti az immunrendszer megfelelő működését, biztosítja a szervezet megfelelő kalcium felszívó képességét, és segíti a csontok megfelelő növekedését és gyógyulását is. Néhány kutatás szerint a D-vitamin csökkenti a multiple sclerosis kialakulásának és a szívroham bekövetkezésének esélyeit, valamint az asztma tüneteit is csökkenti. 

„Azok körében, akiknek a vérében magas D-vitamin szint mérhető, kisebb a végbélrák kialakulásának kockázata.” - mondta Dr. Shuji Ogino, a kutatás egyik vezetője - „A laboratóriumi kutatás eredményei arra mutatnak, hogy a D-vitamin a T-sejtek aktiválásával javítja az immunrendszer reakcióját, amely során a T-sejtek felfedezik és megtámadják a rákos sejteket.”

Immunrendszer segítés és a rák kialakulásának veszélye

„A kutatás során arra kerestük a választ, vajon a két jelenségnek köze van-e egymáshoz.” - magyarázta Dr. Ogino - „Vajon a D-vitamin és annak az immunrendszerre gyakorolt hatása okozza a kevesebb végbélrákos megbetegedést azok körében, akiknek magasabb D-vitamin szint mérhető vérében?”

A tanulmányhoz a kutatók 170.000 résztvevő adatait vetették össze, amelyek két régebbi, hosszú távú egészségügyi dolgozók által végzett kutatási projektből, a Nurses' Healty Study-ból és a Health Professional Follow-Up Study-ból származtak. 

A kutatócsapat azt a hipotézist állította fel, hogy a két jelenségnek köze van egymáshoz. A végbélrák tumoros betegek körében azok, akiknek vérében magas D-vitamin szint mérhető, nagyobb ellenállóképességű immunrendszerrel rendelkeznek, mint azok, akiknek vérében alacsonyabb D-vitamin szintet mértek. 

Az eredeti adatmennyiségből a kutatók 942 résztvevőt választottak ki, akik közül 318-an végbélrákban szenvedtek, 624-en pedig teljesen mentesek voltak bármilyen rákos megbetegedéstől. Az összes résztvevő átesett egy vérvizsgálaton még a kilencvenes években, amikor mindegyikük egészséges volt. Ezeket a vérmintákat összevetették és a D-vitamint, valamint annak származékait keresték. 

D-vitamin és végbélrák D-vitamin és végbélrák - A D-vitamin segíti az immunrendszert a végbélrák el...

Azoknál a résztvevőknél, akiknek nagy mennyiségben volt a vérében 25-hydroxyvitamin D (25(OK)D), amely egy D-vitamin származék, kisebb eséllyel alakultak ki végbélrákos tumorok, valamint immunsejtjeik is nagyobb számban voltak jelen. Az eredmények azt sugallják, hogy a kutatók hipotézise igaz. 

Az eredmények „alátámasztják az alapvető laboratóriumi felfedezéseket” 

„Ez az első olyan kutatás, amely bemutatja a D-vitamin hatásait a rákellenes immunreakciókra, és mindezt valós betegeken teszi. Alátámasztja az alapvető laboratóriumi felfedezéseket, amelyek szerint a D-vitamin képes együtt dolgozni az immunrendszerrel és hatással van rá, így a szervezet védekezőképessége megnő a rákkal szemben.” - állítja Dr. Ogino. 

A kutatók elismerik, hogy biztonyos nem mért változók befolyásolhatták a kutatás eredményeit. Azt vallják, hogy eredményeiket egyéb kutatások során is alá kell támasztani, „a jelenlegi kutatás egyedi” mivolta miatt. 

A D-vitamin rákellenes tulajdonságait a Dana-Farber Rákkutató Intézet egyéb kutatásai is bizonyítják. Az egyik kutatócsoport Dr. Kimmie Ng onkológus vezetésével áttétes végbélrákos betegeket vizsgáltak. Eredményeik azt mutatták, hogy azok, akiknek vérében magasabb volt a D-vitamin szintje a gyógykezelések előtt, hosszabb ideig maradtak életben, mint azok, akik vérében alacsony volt a D-vitamin szintje. 

„Ez jelenleg a legnagyobb szabású kutatás, amely az áttétes végbélrákos betegeket és a vérükben található D-vitamin szintet vizsgálja” - mondta Dr. Ng. - „Így további bizonyítékot nyújtottunk arra, hogy a megfelelő D-vitamin szint fenntartása javítja a betegek túlélési esélyeit.”

Dr. Ogino így zárja le: „A jövőben lehet, hogy képesek leszünk egy személy D-vitamin szintjének növeléséből és immunfunkciói javításából megjósolni, mekkora eséllyel csökkenti az a végbélrák kialakulásának esélyét.”

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!