A prosztatarák bizonyos formái igen agresszívek, gyorsan átterjedhetnek a test távolabbi részeibe (úgynevezett áttétet képeznek), míg más formái lokalizáltak maradnak, és lassan növekednek, így nem fenyegetik az egyén életét. 

Korábbi kutatások kimutatták, hogy a rákos sejtek növekedését elősegíti az a fajta étrend, amely nagyrészt hidrogénezett zsírokat és cukrokat tartalmaz.

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a diófogyasztásnak köszönhetően a mellrák előfordulási gyakorisága szignifikánsan csökken.

A San Antonio-ban található University of Texas Health Science Center Orvosi Karán dolgozó kutatócsoport egy tanulmányt jelentetett meg a Cancer Investigation nevű folyóiratban, amelyben azt magyarázzák, hogy egy kisebb mennyiségű dió napi elfogyasztása is védelmet nyújthat a prosztatarákkal szemben. 

Kutatók egér kísérleteken vizsgálták a prosztatarák kialakulását, mégpedig úgy, hogy az immunhiányos egereknek emberi prosztatarákos sejteket fecskendeztek be. 3-4 héten belül az egerek nagy részénél a tumor növekedésnek indult. A kutatók megállapították, hogy a 18 egér közül, akik dióban gazdag étrendet fogyasztottak, 3-nál (18%) fejlődtek ki rákos sejtek. A diómentes étrendet fogyasztó 32 egér közül 14-nél alakult ki (44%) a daganat. 

Továbbá a dióval etetett állatoknál a tumor mérete egynegyede volt a prosztata tumoros egerekéhez képest, akiken az ellenőrzött étrendet alkalmazták. 

Megdöbbentő, hogy a dióban gazdag étrend mennyire hatékonynak bizonyul az emberi prosztatarákkal szemben. 

A kísérletben résztvevő egerek összemorzsolt diókeveréket fogyasztottak, amely emberi fogyasztás tekintetében kb. 1 maréknak felel meg.

Az adatok tehát azt sugallják, hogy a diófélék rendszeres fogyasztása kifejezetten hasznos lehet bizonyos rákbetegségek megelőzésében, beleértve a mell- és prosztatarákot. 

A dió az emberi egészségre bizonyítottan jótékony hatást gyakorol: csökkenti szívbetegségek előfordulását, gátolja a kognitív hanyatlást, javítja a férfiak reproduktív egészségét, ráksejt pusztító hatású, optimalizálja a koleszterinszintet, kontrollálja a testsúlyt. 

A jelenlegi kutatások azt mutatják, hogy naponta egy marék dió elfogyasztása segíthet megelőzni számtalan krónikus betegség kialakulását.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!