A bogyósgyümölcsökben és a hagymafélékben található flavonolok a nem dohányzók esetében 25%-kal, míg a dohányzók esetében majdnem 60%-kal csökkentik a hasnyálmirigyrák kialakulásának esélyét, derül ki az American Journal of Epidemiology című folyóirat egy nemrégiben publikált kutatásának eredményéből.

Mindez egyértelmű összefüggést mutat a flavonolok fogyasztása és a hasnyálmirigyrák kockázata között, ráadásul különösen jó hírrel szolgál a dohányosok számára.

Egy friss kutatás szerint az áfonyafélék és hagymafélék rendszeres fogyasztása jelentősen csökkentheti a hasnyálmirigyrák kockázatát.

A kutatásban 8 év alatt több mint 180 000-ren vettek részt, akik közül 529 résztvevő esetében fejlődött ki hasnyálmirigyrák. Mivel a hasnyálmirigyrákot általában csak nagyon későn sikerül diagnosztizálni, igen magas a halálozási rátája.

A kutatás eredményei szerint azoknál, akiknek étrendje nagyobb arányban tartalmazott flavonolban gazdag ételeket, így például bogyósgyümölcsöket és hagymaféléket, 25%-kal kisebb eséllyel fejlődött ki hasnyálmirigy daganat, ehhez képest. A dohányosok eleve nagyobb kockázattal indulnak káros szenvedélyük miatt e ráktípus esetében, ezért az ő náluk az egyébként is magas kockázat nagy arányban csökkent, így jöhetett ki a közel 60%-os csökkenés.

Az összflavonol-fogyasztás mellett a flavonolok egyes típusait külön-külön is nyomon követték, így az almában, szőlőben és a hagymában található kvercetin, a bogyósgyümölcsökben és a hagymában található myricetin, és a spenótban és a káposztafélékben található kempferol hatásmechanizmusát is megvizsgálták. A nem dohányzók esetében az utóbbi antioxidáns volt a leghatékonyabb, míg a dohányzók esetében a myricetin volt a legkevésbé hatékony. 

Ezek az antioxidánsok nem csak a hasnyálmirigyrákot előzhetik meg, de gyulladásgátló hatásukkal és az oxidációs folyamatok okozta károk regenerálásával minden daganattípus ellen hatékony fegyvernek számítanak.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!