A szakemberek és a népesség nagyja is úgy hiszi, a nagyobb mértékű omega-3 olaj fogyasztása jótékony hatással van a szív egészségére. Azonban kutatások alapján ez nem feltétlenül igaz.

Az Amerikai Orvosok Szövetsége húsz különféle, összesen hetvenezer vizsgált személy részvételével készült kutatások szerint nem talált olyan egyértelmű bizonyítékot, amely szerint a halolaj tartalmú étrend-kiegészítők fogyasztása csökkentené a szívroham, a stroke, vagy a korai halál kockázatát. 

Ezzel szemben egy 2011-es, a Michigan Egyetemen végzett kutatás szerint a halolaj fogyasztása javíthatja a vérkeringést, mivel csökkenti a triglicerid szintet és csökkenti az érelmeszesedéses plakkok lerakódásának tempóját és mértékét. 

A halolaj azoknak is segített, akik artériáiba sztentet ültettek be. Azok körében, akik szívében sztentek voltak és kétféle vérhígító gyógyszer mellé omega-3 zsírsavakat is fogyasztottak, kisebb lett a szívroham bekövetkezésének esélye mint azok körében, akik nem fogyasztották a halolajat. 

Köze lehet a japánok körében ritkán jelentkező szívbetegségeknek a nagymértékű halolaj fogyasztásához? 

A Pittsburgh Közegészségügyi Iskola kutatói úgy döntöttek, felfedik annak titkát, miért alacsonyabb Japánban a szívelégtelenséges megbetegedések száma, mint az Egyesült Államokban, Kanadában, Nyugat-Európában, és Ausztrál-Ázsiában.  

A kardiológiai témákkal foglalkozó Journal of the American College of Cardiology szaklapnak 2008 áprilisában azt nyilatkozták, hogy az omega-3-ban gazdag halak fogyasztása sokkal nagyobb mértékű Japánban, mint az összes többi fejlett országban. A szerzők úgy hiszik, a nagyobb mértékű halolaj fogyasztása járulhat hozzá ahhoz, hogy Japánban sokkal kevesebb szívproblémás esetet regisztrálnak. 

A kutatók szerint ezt a különbséget nem lehet genetikai összetevőkkel magyarázni. A harmadik és negyedik generációs Japán-Amerikaiak körében ugyanakkora, vagy még nagyobb mértékű az artériák keményedése, mint az Egyesült Államok egyéb lakóinak körében. Az erek keményedése pedig nagyban növeli a szívelégtelenség bekövetkezésének kockázatát. 

A kutatst vezető Akira Sekikawa, M.D., Ph.D. az alábbi módon magyarázta kutatásaik eredményét: 
“Kutatási eredményeink azt sugallják, hogy a szervezetbe nagy mennyiségben bevitt omega-3 zsírsavak olyan hatással rendelkeznek, amely megakadályozhatja a koleszterin felhalmozódását az artériákban. Az Egyesült Államokban jelenleg heti kétszeri hal fogyasztása javasolt. A japánok körében ennél sokkal nagyobb mértékű a hal fogyasztása, amely erős értisztító hatású lehet.”

A halolaj fogyasztásának hatásai a szív egészségére A halolaj fogyasztásának hatásai a szív egé...

A japán felnőtt férfiak általában napi 100 gramm halat fogyasztanak el. Ezzel szemben az Egyesült Államokban nem esznek halat heti kettőnél több alkalommal. 

Az Észak-amerikai étrend nem tartalmaz elegendő omega-3 zsírsavat

Az amerikaiak és a kanadaiak túl sok húst és nem elegendő mennyiségű halat esznek, mutatták ki a British Columbia Egyetem kutatói egy 2008-ban a tápanyagokkal foglalkozó American Journal of Nutrition egyik cikkében. 

A cikk szerzői hozzátették, az észak-amerikai életvitel azt eredményezi, hogy az emberek nem jutnak elegendő mennyiségű omega-3 zsírsavhoz. Kiemelték, hogy a terhes nőknek és a szoptatós anyukáknak különösképp szüksége van a megfelelő mennyiségű omega-3 olaj fogyasztására.

Kimutatták, hogy az észak-amerikai nők gyermekei nem szerepelnek annyira jó eredménnyel a szemvizsgálatokon, amennyiben édesanyjuk a terhesség során nem fogyasztott elegendő mennyiségű omega-3-at. 

Mely ételek tartalmaznak omega-3 zsírsavakat? 

Az alábbi ételek mind gazdagok omega-3 zsírsavakban:  

    olajos halak (szardella, hering, szardínia, lazac, pisztráng, és makréla),
    lenmag,
    kendermag, 
    perilla olaj,
    spirulina,
    dió, 
    tojás (főképp ha kiemelten tartalmaz omega-3 zsírsavakat), 
    chia mag, 
    retekmag spóráztatva, nyersen fogyasztva,
    friss bazsalikom,
    sötétzöld leveles zöldségek, mint például a spenót, 
    szárított tárkony.

Hogyan biztosíthatom omega-3 zsírsav bevitelemet vegán étrendet folytatva? 

Az ételek megfelelő megtervezése nélkül a vegetariánusok és a vegán étrendet folytatók sokkal könnyebben szenvednek omega-3 hiánytól, mint azok, akik állati fehérjéket is fogyasztanak. 

A vegán étrend követői semmiféle állati eredetű ételt nem fogyasztanak, így mézet sem, míg a vegetariánusok megengedik maguknak a tojás és a tejtermékek fogyasztását. A nem megfelelő omega-3 zsírsavak bevitelének veszélye nagyobb a vegánok körében mint a vegetáriánusoknál, amennyiben nem tervezik meg megfelelő módon étrendjüket.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!