A gránátalma kifacsart leve olyan antioxidáns vegyületekben gazdag, mint a polifenolok, tanninok vagy az antocianidinek. Az egyetlen gond vele az, hogy egy pohár frissen facsart gránátalmalé körülbelül 30 gramm cukrot tartalmaz, így cukorbetegeknek nem ajánlott a fogyasztása.

Egy 2005-ben készült kutatásban koszorúér betegséggel küzdő résztvevőkkel itattak napi egy pohár gránátalmalevet, melynek hatására látványosan csökkent az érszűkület jelenléte testükben azokhoz képest, akik nem fogyasztottak gránátalma dzsúszt.

A gránátalma kiváló antioxidáns vegyületeket tartalmaz, polifenolokat, tanninokat és antocianidineket.

2009-ben kutatók egy csoportja a Nutrition Review című folyóiratban publikált egy recenziót az addig végzett összes elérhető gránátalmalével kapcsolatos kutatásról, melyek alapján azt a következtetést vonták le, hogy a gránátalmalé nemcsak serkenti a szívbetegek vérkeringését, hanem még a magas vérnyomást és a gyulladásokat is csökkenti azáltal, hogy megelőzi a vérerek falán kialakuló sérüléseket. 

A gránátalmalé segít megelőzni a szívinfarktust

A korábbi kutatások eredményein felbuzdulva 2010-ben indiai kutatók patkányokon végeztek kísérletet. Az egyik csoport gránátalmalevet fogyasztott, míg a másik csoport hagyományos étrenddel rendelkezett. A kutatók megállapították, hogy a gránátalma levét fogyasztó csoport tagjainál jóval kisebb eséllyel alakult ki infarktus.

Állatkísérletekben tehát egyértelműen sikerült bizonyítani a gránátalmalé jótékony hatását az infarktus megelőzésében. Már az ókorban a gránátalma levét minden gyümölcslé elé helyezték, mert sokkal finomabb és hatásosabb volt mindegyiknél.

 

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!