Egy újabb egyszerű étrend-kiegészítőről bizonyosodott be, hogy rendkívül jó hatással van az egészségünkre. Pontosabban a British Journal of Nutrition című folyóiratban jelent meg az az új tanulmány, amely megerősítette egy korábbi kutatás eredményeit, amely szerint a szőlőmag kivonattal sokaknál hatékonyan és biztonságos módon normalizálható a vérnyomás. Ez az új tanulmány jó hírekkel szolgál azoknak, akiknek magas a vérnyomásuk (csak Amerikában ez 74 millió embert érint), mivel biztonságos alternatívát ajánl a vérnyomás csökkentésére - és így kiküszöbölhetőek azok a jelentős mellékhatások, amelyek a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek szedésével járnak.

Háttérinformációk:

A szőlőmag kivonat flavonoid vegyületeket tartalmaz, amelyeket procianidolikus oligomerekként (PCO) vagy oligomeres proantocianidokként ismerünk (OPC). A kutatások során bebizonyosodott, hogy a PCO-t tartalmazó étrend-kiegészítő szedésével (hat héten át napi 100-300 mg) jelentősen javult a vér teljes antioxidáns szintje, valamint az oxigén szabadgyökök felszívódásának képessége (ORAC). A tudományos kutatások során pedig a szőlőmag és/vagy a fenyőkéreg kivonatról azt állapították meg, hogy a köveztkező problémákat lehet velük kifejezetten jól kezelni:

•    Asztma
•    Érszűkület, magas vérnyomás, metabolikus szindróma, és a 2-es típusú cukorbetegség
•    Figyelemzavar
•    Magas vérnyomás
•    Férfi meddőség
•    A menopauza tünetei
•    Porckopás
•    Periodontális problémák
•    Visszér, vénás elégtelenség és törékeny kapilláriserek
•    Látásproblémák, retinopathia és makula degeneráció

A vérnyomás arra a nyomáskülönbségre utal, ami az ereket és a szívet éri minden szívdobbanáskor. A szisztolés vérnyomás az, ami a szív összehúzódásakor kialakuló nyomást mutatja.

Minden szívdobbanás között azonban a szív elernyed, és a vérnyomás leesik. Az ilyenkor mutatott alacsony értéket nevezzük diasztolés vérnyomásnak. Egy átlagos felnőttnél a normális vérnyomás: 120 (szisztolés) / 80 (diasztolés).

A magas vérnyomás esetében azonban különböző csoportokat különböztetünk meg:

•    Prehipertónia (120-139/80-89)
•    Borderline hipertónia (120-160/90-94)
•    Enyhe hipertónia (140-160/95-104)
•    Közepes hipertónia (140-180/105-114)
•    Súlyos hipertónia (160+/115+)

Új információk:

Egy korábbi duplavak tanulmány soránmegállapították, hogy a szőlőmag kivonattal és általános táplálkozási irányelvekkel normalizálható azoknak az embereknek a vérnyomása, akiknek a 150/95 mm Hg tartományba esik a vérnyomásuk. Ezeken az eredményeken felbuzdulva az Illinois Technológia Intézet Táplálkozástudományi Kutatóközpontjának és a Kaliforniai Egyetem Technológiai Intézetének kutatói megpróbálták megmérni, milyen mértékben képes a szőlőmag kivonat csökkenteni a vérnyomást a prehipertóniás (120-139/80-89 mm Hg) személyeknél.

Matuzalem (30db tabletta) - WIPO-díjas termék Matuzalem (30db tabletta) - WIPO-díjas termék MATUZALEM

A 36 prehipertóniás beteget véletlenszerűen két csoportra osztották. Az első csoport placebót tartalmazó gyümölcslevet kapott napi kétszer 6 héten át, míg a második csoport ugyanennyi ideig és ugyanilyen gyakorisággal 150 mg szőlőmag kivonatot tartalmazó gyümölcslevet kapott. Mindkét csoport a vizsgálatot megelőző két hétben placebót tartalmazó italt kapott, majd a vizsgálat hatodik hete után négy hétig megfigyelés alatt állt (ekkor a résztvevők már semmilyen italt nem kaptak).

A résztvevők vérnyomását megmérték nem csak a felvételkor, de a vizsgálat nulladik, hatodik és tizedik hetében is. A kapott eredmények szerint a hat héten át szőlőmag kivonatot szedő betegeknél jelentősen csökkent mind a szisztolés (-5,6%), mind a diasztolés (-4,7%) vérnyomás. Érdekes azonban, hogy azoknál a résztvevőknél, akiknek magasabb volt a kezdeti vérnyomásuk, sokkal nagyobb vérnyomáscsökkenés volt megfigyelhető: majdnem kétszerese a fenti értékeknek. A résztvevők többsége tehát normalizálni tudta a vérnyomását a szőlőmag kivonat szedésével. Ezzel ellentétben azonban a placebót szedő csoportnál semmilyen változást nem regisztáltak. A négy hetes megfigyelési időszak után (mialatt a résztvevők már nem szedtek szőlőmag kivonatot) a vérnyomás visszatért a kezdeti értékre, ami arra utal, hogy a szőlőmag kivonat hatása ideiglenes: csak addig fejti ki jótékony hatását a szervezetben, ameddig szedik.

A kutatók úgy összegezték a kutatást, hogy "a szőlőmag kivonattal biztonságos módon csökkenthető a magas vérnyomás a prehipertóniás betegeknél".

Megjegyzés:

A vérnyomásnak 120/80 mm Hg alá kell süllyedni mind a diétával, mind az étrend-kiegészítővel. Minden ma használt vérnyomáscsökkentő gyógyszernek jelentős mellékhatásai vannak - a magas vérnyomással diagnosztizált emberek 80 százaléka pedig akár a gyógyszerek szedése nélkül is csökkenteni tudná a vérnyomását. Valójában az összehasonlító elemzések során kiderült, hogy sok gyógyszermentes terápiával (például az étrenddel, testmozgásssal, relaxációs terápiával és étrend-kiegészítőkkel: például szőlőmag kivonattal) jobban kezelhető a prehipertóniás és enyhe hipertóniás magas vérnyomás, mint a gyógyszerekkel - és ezeknek a terápiáknak még mellékhatásaik sincsenek.

A közepes és súlyos hiprtónia esetében elengedhetetlen a gyógyszeres kezelés, de kiegészítő terápiaként érdemes változtatni az étrenden és az életvitelen, valamint érdemes étrend-kiegészítőket is szedni, hogy a vérnyomáscsökkenés tartós maradhasson. A gyógyszerszedést érdemes mindig másodlagosnak tekinteni (még akkor is, ha elengedhetetlen a betegség szempontjából), és elsődlegesen a fentebb leírt módszerekkel kell megpróbálni változtatni a problémán.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!