A diéta Theresa Cheung nevéhez kötődik, aki 7 jó tanáccsal is szolgál a diétázók számára.

„Röviden és tömören, a citromlé serkenti az emésztést. A jó emésztés nélkül lehetetlen a szervezet számára biztosítani azokat a tápanyagokat, amelyek a fogyáshoz szükségesek. Ezen kívül a citrom megnöveli a fogyást-segítő C-vitamin, kalcium, pektin és quercetin szintjét.”

Nagyon fontos azonban megjegyezni, hogyha gyomorégése van, illetve vese vagy epehólyag problémája, vagy esetleg citrus-allergiája, akkor ezt a diétát nem Önnek találták ki. Hogy a fogak számára se jelentsen problémát a citromlé, sose mosson fogat közvetlenül a citrom elfogyasztása utána. Várjon legalább 30 percet a fogmosással.

Cheung akkor kezdett érdeklődni a citromok „szuperereje” iránt, miután meglátogatott néhány „egészséges farmot”.

„A pácienseknek először mindig citromlevet adtak ezeken a helyeken. Másrészről minden táplálkozással kapcsolatos könyv, amelyen dolgoztam, mindig arra ösztönözte a diétázókat, hogy a napot kezdjék egy kis citromlével.”

Cheung olyan egészséggel kapcsolatos cikkeket író újságíró, aki körülbelül 10 éve ír egészséggel és diétával kapcsolatos könyveket. A citromlé diéta mögött meghúzódó tények és bizonyítékok Dr. Marylin Glenville, táplálkozási szakértő nevéhez köthetőek. 

De hogy rátérjünk a diétára: mik azok a méreganyagok, amelyektől érdemes megszabadulni, és hogyan kerülnek egyáltalán a szervezetbe?

Cheung ezt egyszerűen azzal magyarázza, hogyha az étrend során az ember sok sót, adalékanyagot, tartósítószert és telített zsírt fogyaszt, akkor gyűlnek fel a szervezetben a méreganyagok. Ezen kívül ezek a káros anyagok a környezetünkből a füst és a vegyszerek segítségével is a szervezetbe juthatnak.

A Cheung által javasolt 7 alapelvet ezért érdemes beépíteni a napi étrendbe egy hét időtartam alatt.

„Ha viszont úgy érzi, hogy több időre van szüksége, nyugodtan építse be az alapelveket az életébe lassabban. Mindig koncentráljon csak az egyik alapelvre, és csak akkor térjen át a következőre, ha már nem okoz gondot az előző. Néha, ha egyszerre történik sok változás, az ijesztő és nyomasztó lehet, ezért az embernek magának kell kitapasztalni, mi a legjobb saját magának és a gyomrának.”

A citromlé diéta 7 alapelve

Első nap

Az első dolga az legyen minden reggel, hogy iszik egy kis citromleves vizet. Nap közben ne felejtsen el sok (legalább 6-8 pohár) folyadékot (főleg vizet) fogyasztani – ha még sportol is, akkor a szervezetének még több vízre lesz szüksége.

Ha a napot egy pohár citromleves vízzel kezdi, akkor kiválóan serkentheti az emésztését és elősegítheti a bélmozgásokat.

A kora reggeli citromlé elkészítéséhez facsarjon ki egy egész citromot egy pohár meleg, desztillált vízbe. Azonnal ébredés után igya meg, aztán haladjon a megszokott, reggeli rutinjával és teendőivel. Hogy a citromlé kifejthesse a hatását, 30 percig ne egyen vagy igyon semmi mást.

Második nap

A C-vitamin ereje

A mai napon, azon kívül, hogy reggel a citromlé elfogyasztásával indítja a napot, valamint hogy sok folyadékot iszik nap közben, meg kell bizonyosodnia arról, hogy legalább ötször fogyaszt gyümölcsöt és zöldséget, mivel ezzel biztosíthatja azt, hogy a szervezete elegendő C-vitaminhoz juthasson hozzá.
Ideális esetben kétszer gyümölcsöt, három esetben pedig zöldséget kellene fogyasztania. Egy adagnak a nyers zöldség esetében 1-2 csészényi, a főzött zöldség esetében pedig 1 csészényi számít. A gyümölcs esetében egy adag egy közepes méretű gyümölcs, ami lehet alma, banán, narancs vagy citrom.

Ha elfogyasztja egy nyers citrom húsát és levét a nap során, valamint ezen kívül még legalább négyszer gyümölcsöt és zöldséget is fogyaszt, akkor biztos lehet benne, hogy a szervezete elegendő C-vitaminhoz jut.

Harmadik nap

Citromlé az étkezések során

Ha már megszokta, hogy reggelente egy pohár citromlével indítson, illetve napi ötször megeszik valamilyen zöldséget vagy gyümölcsöt is, akkor továbbléphet a következő alapelvre: a vércukorszint kiegyensúlyozására.

A vércukorszint kiegyensúlyozása a fogyás felgyorsításának egyik legjobb módja. Ez azért lehetséges, mert ha a vércukor szint túl alacsony, akkor a szervezet kiéhezik az édes és hizlaló ételekre.

Amikor a vércukorszint túl magas, akkor az inzulinszint is tetőzik a szervezetben. Az inzulin egy olyan hormon, amely segít abban, hogy a vércukor (glükóz) a vérből a sejtekbe kerüljön és energiává alakuljon át. Más szavakkal, az inzulin elősegíti a zsír eltárolását. Ez az oka annak, hogy az ingadozó vércukorszint együtt jár a hízással.
Számos tanulmány bebizonyította már, hogy a magas inzulinszint összefüggésbe hozható az elhízással.

Negyedik nap

Csökkentse az elfogyasztott cukor mennyiségét

Habár a hízásnak többféle oka is lehet, egy dologban mindenki egyetért: a cukor sokat ront a helyzeten.

A cukor miatt túl sok inzulin termelődik, ezért a vércukorszint lezuhan. Ha a vércukorszintje nem stabil, akkor nem csak az elfogyasztott táplálék fog sokkal nagyobb valószínűséggel zsírrá alakulni, hanem Ön is többször fogja megkívánni a magas kalóriatartalmú, cukorban gazdag táplálékokat, amelyek egy rövid időre megemelik, majd lecsökkentik a vércukor szintjét.

Ez egy olyan ördögi kör, ami miatt a fogyás szinte lehetetlenné válik, az ember pedig fáradtnak és ingerültnek érzi magát. A cukor nagyon megdolgoztatja a májat is, megzavarja az emésztési folyamatot, mivel elvonja a szervezetből a tápanyagokat – főleg azokat, amelyek a fogyáshoz és az általánosan jó közérzethez lennének szükségesek. A megoldás azonban igen egyszerű: csak le kell csökkenteni az elfogyasztott cukor mennyiségét.

Próbálja meg csökkenteni az elfogyasztott, feldolgozott szénhidrátok mennyiségét. A legtöbb feldolgozott szénhidrátot a fehér kenyér, a tészta és a rágcsálnivalók tartalmazzák, mivel ezek tele vannak liszttel és más tápanyagokkal, amelyek elég gyorsan átalakulnak a szervezetben cukorrá. Ez a cukor aztán a trigliceridekben kerül eltárolásra, amelyeket hétköznapibb néven zsír részecskéknek nevezünk.

Ezen kívül, ha lehetséges, ne fogyasszon mesterséges édesítőszereket. Ezek ugyanis elősegítik, hogy a szervezet kiéhezzen a cukorra és a szénhidrátokra.

Ötödik nap

Az étrend körülbelül 25 százalékának egészséges proteinekből kéne állnia (diófélék, magok, tojás, sovány hús és alacsony zsírtartalmú tejtermékek), 40-50 százalékban egészséges szénhidrátokból (teljes kiőrlésű gabonafélék, hüvelyesek, zöldségek és gyümölcsök, 25 százalékban pedig egészséges zsírokból.

Sokan sok mindent gondolnak az alacsony zsírtartalomról, viszont azt fontos tudni, hogy ezzel nem lehet fogyni. Igaz, hogy a zsír sok kalóriát tartalmaz, de ha fogyni szeretne, a zsír elengedhetetlen a szervezet számára. Csak meg kell bizonyosodni róla, hogy megfelelő mennyiségű zsírt eszik. Ha az étrendje során kevés zsírt fogyaszt, akkor hangulatingadozás, meddőség, bőrproblémák és hízás fordulhat elő.

Az egészséges zsírok (például az olíva olajban található telítetlen zsír) és az esszenciális zsírok (az olajos halban, diófélékben és magvakban található omega-3 és -6 zsírsavak) segítik a fogyást, mivel késleltetik a szénhidrátok véráramba jutását, ezáltal stabilizálják a vércukor szintjét és alacsonyan tartják az inzulinszintet. Valójában az esszenciális zsírok kiváló hormon- és vércukor szabályozók.

Hatodik nap

Fogyasszon sok friss táplálékot

Fogyasszon minél több friss, feldolgozatlan táplálékot: zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonaféléket, tésztát, rizst és hüvelyeseket (például borsó és bab), amelyek természetüknél fogva tele vannak tápanyagokkal. A feldolgozatlan táplálékok nem tartalmaznak olyan adalékanyagokat, mint a mesterséges színezék és tartósítószer, viszont tele vannak rostokkal, amelyek stimulálják az emésztést és lelassítják a szénhidrátok véráramba jutását. Ezen kívül nem tartalmaznak vegyszereket, amelyek megterhelhetnék a májat, ezáltal pedig megnehezítenék az emésztést és a zsírégetést. Minél több nyers, feldolgozatlan táplálékot eszik, annál több tápanyag jut a szervezetébe, amely aztán elősegíti a méregtelenítést.

Hetedik nap

Mindegy, mennyire egészségesen étkezik, ha az emésztése mégis rossz, akkor nem fog a szervezete hozzájutni azokhoz a tápanyagokhoz, amelyek serkentik az anyagcserét és elősegítik a fogyást.

A citromlé fogyasztásával alapból javul az emésztés, de ha a következő tippeket is betartja, akkor még jobban hozzájárulhat ahhoz, hogy az emésztése megfelelő legyen.

•    Ha nem rágja meg megfelelően az ételt, akkor sokkal fárasztóbb a szervezet számára a táplálék feldolgozása.
•    Két falat között mindig engedje le a kezeit, és hagyjon időt magának. Az, hogy hogyan eszik, ugyanolyan fontos, mint hogy mit eszik.
•    A gyomor és a belek nagyon érzékenyek a stresszre. Ezért van, ha idegesnek vagy feszültnek érzi magát, akkor az emésztés leáll, így elősegíti, hogy a szervezet felkészülhessen a fuss-vagy-üss reakcióra.
•    Fontos, hogy nyugodtan egyen, ez ugyanis serkenti az emésztést.
•    Ha már nagyon fáradt, vagy mentálisan és fizikailag kimerült, már ne egyen semmit. Három órával lefekvés előtt egyen utoljára, mivel a szervezetnek is pihenésre van szüksége, nem pedig arra, hogy egész éjszaka emésszen.
•    Kapcsolja le a tévét, így az evésre koncentrál, és nem eszi túl magát. A túlevés során a gyomor túl sokat, a szív pedig keményebben dolgozik, mert a szervezetnek meg kell emésztenie a plusz táplálékot.
•    Ha befejezte az étkezést, de még mindig éhes, várjon 20 percet, mielőtt még többet enne. Körülbelül 20 percbe telik ugyanis, míg az agy „beéri” a gyomrot, és rájön, hogy az már tele van.
•    Legyen aktív: A rendszeres aerobikos edzés (legalább 30 perc heti 5-6 alkalommal) stimulálja az emésztő-izmokat, ezáltal a szervezet jobban meg tudja emészteni a táplálékot és sokkal hatékonyabban képes megszabadulni a salakanyagoktól.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!