Az alábbiakban felsoroltak lehetséges okok arra, hogy miért nem hullanak le kilói – mindegy, hogy 5 vagy 50, vagy több kilót szeretne ledobni- és mit tehet annak érdekében, hogy végre láthassa a változásokat.

1. Ha csak a mozgásra számít a fogyás reményében

Nem titok, hogy a mozgás és a helyes étkezés nagyon fontosak a fogyás elérése ( és a súly megtartása ) érdekében. Ennek ellenére csak az egyik, a másik nélkül nem lesz annyira hatásos, legalábbis nem olyan gyorsan, mint azt szeretné. Ezt a teóriát támogatva egy nemrég a Current Biology által publikált tanulmány megjegyzi, hogy az emberi test képes alkalmazkodni a magasabb aktivitási szinthez. Tehát azok az emberek akik azzal a tudattal edzenek, hogy ezzel extra kalóriát égetnek el, lehet el lesznek keseredve amennyiben ez nem biztos, hogy megtörténik. A Science Dailyben dióhéjban összefoglalva ez azt jelenti, hogy azok az emberek, akik mérsékelt aktivitási szinttel mozogtak némiképpen magasabb napi energiaszintet dolgoztak le – körülbelül 200 kalóriával többet- mint azok, akik nem mozogtak. Azonban azok az emberek, akik a közepesnél nagyobb aktivitási szinttel rendelkeztek nem érzékeltek változást az extra mozgás hatására az energia ledolgozásának tekintetében. 

Megoldás: Fontolja meg a rutinja változtatását. Ha folyton sétál , próbálja ki a biciklit vagy az elliptikus gépet. Ha fut , próbáljon meg lejtőn sétálni. Próbáljon meg mindent megtenni, hogy testét kimozdítsa a megszokott rutinból és valószínű, hogy látni fogja az eredményeket. Emellett pedig ne csak az edzőteremre tartogassa az erőfeszítéseit. Fogyasszon egészséges ételeket, amik segítik a fogyást és tartsa az adagokat felügyelet alatt. Kerülje az egészségtelen zsírokat, a feldolgozott ételeket és a hozzáadott cukrot. Próbáljon meg frissen és tisztán étkezni. 

2. Olyan gyógyszereket fogyaszt, amik lelassítják a fogyást

Egy ideális világban senki nem használna gyógyszereket. Ennek ellenére a látogatások a gyógyszertárban a felírt gyógyszerek kiváltására gyakoriak, ha kell, ha nem recepteket írnak. A valóságban sok probléma megoldható lenne étrendbeli változtatásokkal és wellness életmóddal, de ez egy másik cikkre marad. A lényeg az, hogy rengeteg ember használ többféle gyógyszert, amik közül számos akadályozhatja a fogyást. Több gyógyszer , az antidepresszánsoktól kezdve a hormonális gyógyszereken keresztül a koleszterin csökkentő gyógyszerekig, a migrén gyógyszereket beleértve vezethetnek súlygyarapodáshoz. 
Megoldás: Beszéljen orvosával és kérdezze meg tőle, hogy a súlygyarapodás mellékhatása lehet e gyógyszereinek és ha igen, akkor esetleg létezik e másik márka, amit helyette használhat. Az egészségügyi problémájától függően érdemes utánanézni az alternatív gyógyszereknek. Ebben az esetben egy szakmabeli tanácsolni tud majd több metódust is, amik nem rendelkeznek olyan problémákkal, mint a súlygyarapodás és egyebek, amik sokszor összefügghetnek a hagyományos orvosi megközelítéssel. Bizonyos ételek, olajok, gyógynövények és más kiegészítők segíthetnek az állapotán anélkül, hogy megakadályoznák fogyását. 

3. Nem igyekszik eléggé,hogy súlyt veszítsen

Nehéz hallani, ugyanakkor az igazság az is lehet, hogy nem tesz akkora erőfeszítést a fogyás érdekében, mint amit hisz, hogy tesz. Az edzések változatlansága és kihagyása visszatarthatja, csakúgy, mint a nassolás vagy a nem megfelelő ételek vagy a túl sok repeta. 

Megoldás: Ahelyett, hogy két szelet pizzával jutalmazza magát edzés után azzal a gondolattal, hogy az elvégzett mozgás elégeti az extra kalóriákat próbáljon a teljes képre fókuszálni. Emlékezzen rá, hogy mind a mozgás, mind a helyes étkezés kéz a kézben járnak, ha azt szeretné, hogy a számok a mérlegen csökkenjenek, ennek érdekében győződjön meg róla, hogy elég figyelmet szenteljen mindkét területre. Tudja, hogy mikor sétál épphogy csak a futópadon és, hogy mikor kényeszteti magát egészségtelen ételekkel. Hozza ki a legjobbat magából, hogy a pályán maradjon és fontolja meg mindkét elgondolást maximális éberséggel. 

4. Rejtett, veszélyes cukrokat fogyaszt, amik leállítják a fogyást

Bizonyított, hogy már azzal fogyhat, ha kiiktatja a cukros üdítőitalokat étrendjéből, mivel ezek nagy mennyiségű cukrot tartalmaznak. Rengeteg ember számolt be a súly csökkenéséről, miután elhagyták ezeket az italokat. Ha ön is így tett, azt nagyon jól tette. Ennek ellenére meg lenne lepve, ha tudná, hogy még hol lapulnak meg testében cukrok és alakulnak át  kilókká. 

Megoldás: Kerülje a hozzáadott cukrokat, amennyire csak lehet. Ne szórjon cukrot gabonapelyhe tetejére, ne addja hozzá zabkásájához és ne használja kávéja ízesítésére. Tartózkodjon a feldolgozott élelmiszerektől, melyek általában tele vannak cukorral. A cukor a természetben is előfordul az ételekben, amik egészégesek az ön számára, mint például a gyümölcsök, szóval próbáljon meg ezekhez ragaszkodni. Minden körülmények között kerülje el a mesterséges édesítőszerek fogyasztását, mivel ezek összefüggésbe hozhatók rengeteg egészségügyi problémával, mint például a súlygyarapodás. Emellett bizonyított, hogy kijátszák az agyat és azt idézik elő, hogy túlzottan édes ételek kívánjon. Ez azt idézheti elő, hogy hízlaló ételeket fog választani azzal szemben, amik természetes cukrot tartalmaznak, mint például az alma, vagy úgy dönt, hogy cukrot tesz az egészséges ételekre, hogy elérje azt a cukros ízt, amire számít. A valóságban ezek az édesítőszerek nem segítenek a fogyásban, sőt sokat játszanak közre az általános egészség károsításában.

Ha megfontolja ezejet a lépéseket semmi sem állhat fogyásának, vagy a kívánt súly megtartásának egészséges útjában.  

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!