Ez a módszer a legkisebb ellenállással dolgozik, hogy teste a legjobb énjét nyújthassa.

Hét #1: Méregtelenítés és felkészülés 

Az első hét lényege, hogy befejezze a régi rossz szokásait és kitisztítsa szervezetét, hogy új szokásokat és életmódot tehessen magáévá. Dobja ki tehát a régit és adjon helyet az újnak. A legtöbb diéta épp ezért sikertelen, mert rögtön az első nap más életvitelt igényel, nem adja meg a szervezetnek a felkészülési lehetőséget a változásokra. Biztos és tiszta alap kell azonban egy építkezés elkezdéséhez, egy nagymértékű váltást pedig nem lehet bizonytalan alapokra helyezni, sikeresen legalábbis biztosan nem. 

Ameddig a végcél lebeg szemei előtt, ennek eléréséért pedig fontos és lényeges stratégiai lépéseket tesz, teste megújul, a korábban hitt szükséges idő töredéke alatt. Ameddig a testét rossz ételekkel eteti és ülő életmódot folytat, nem lehet olyan csodás, amilyen szeretne.

Ajánlott lépések (felcserélheti vagy megváltoztathatja a napokat, ahogy önnek megfelelő):

    1. nap:

Takarítsa ki a szekrényeit. Szabaduljon meg minden olyan előre csomagolt ételtől, amely a visszaterelné régi életvitele irányába. Szervezete tisztítására és méregtelenítésére készül, ehhez pedig egy lépést szeretne előre lépni és nem kettőt hátra. 

    2. nap:

A mai nap feladata a béltisztítás. Ez a szervezet leggyakrabban eltömődött része, rengeteg jó származhat tehát egy megfelelő tisztításból. Olyan anyagot keressen, amely nem tartalmaz psyllim héjat, vagy egyéb stimulánst, mert azok arra szoktathatják a szervezetet, hogy csak használatukkal működjön rendesen. 

    3. nap: 

TV méregtelenítés. Próbálja meg kiiktatni a televíziót az életéből a program alatt. A gyorséttermek, egészségtelen ételek, és étteremláncok reklámjai bevonják önt is a fogyasztói társadalom végeérhetetlen körébe. Meg fog lepődni, mennyire nem vágyik majd gyorsételekre, amint nem emlékeztetik önt azok létére nap mint nap. 

    4. nap: 

Készítsen egy edzésre alkalmas területet otthonában. Szabadítson fel egy sarkot, vagy takarítsa ki a garázst. Rengeteg otthon végezhető, hatékony edzésprogram létezik. Válasszon ki egyet, és készítse fel magát, hogy ne legyen kifogása az edzés kihagyására. A testmozgásról a harmadik heti programban lesz szó.

    5. és 6. napok:

Tartson két napos léböjtkúrát. Rengeteg jó minőségű léböjtprogram létezik, amelyek megvásárlásával könnyedén elláthatja szervezetét a szükséges tápanyagokkal és a megfelelő folyadékokkal. Ez segíti emésztőrendszere kitakarítását, valamint ellátja a szervezetet tápanyagokkal és ásványi anyagokkal, amelyek segítik az egészséges étkezési rendszer kiépítését.
 
    7. nap:

Ellenőrizze le családját és baráti körét, hogy felfedezze, ki van önre rossz hatással. Igyekezzen távol maradni tőlük, vagy lehetőség szerint minél kevesebbet találkozni velük amíg testét próbálja változtatni. A negativitás szörnyen le tudja húzni, törekvései során pedig csak pozitív támogatásra van szüksége, amely segíti a változáshoz vezető úton. 

A hét végére nagy változásokat tett életében. Megszabadította önmagát a kísértésektől, és kitisztította szervezetét, hogy ezentúl csak jót tegyen vele. 

Hét #2: Átszoktatás az egészséges étkezésre

Az előző hétben szervezete rengeteg változáson esett át, itt az ideje, hogy új ételeket vezessen be életébe. A méregtelenítés során megszabadult minden olyan ételtől, amely nem viszi önt előre. Most itt az ideje, hogy olyan ételekkel töltse meg konyháját, amely támomgatja az új, egészséges életmódját. Rengeteg programot találhat, amely pontosan felsorolja, mit ehet és mit nem, könnyedebbé téve a bevásárlásokat.

Ajánlott lépések: 

    1. nap:

Itt az ideje bevásárolni. Az előző héten túlesett a béltisztításon és a léböjtkúrán is, nem fogyasztotta tehát a tipikus bevásárlólistás ételeket. Ezen a héten töltse meg szekrényét és hűtőjét olyan ételekkel, amelyek segítik a programban. 

    2. nap: 

Próbáljon ki egy olyan gyümölcsöt, amit még sosem fogyasztott. Lehetséges, hogy ez egy egzotikus gyümölcs, de az biztos, hogy bármelyik évszak bármelyik hónapjában rengeteg gyümölcsféle közül válogathat. 

    3. nap: 

Próbáljon ki egy olyan zöldséget, amit még sosem fogyasztott. Az üzletek polcain annyi zöldség található, hogy biztosan van köztük legalább egy tucatnyi, amit még nem kóstolt. Az internet pedig tele van jobbnál jobb vegetariánus receptekkel, illetve akár YouTube videók formájában is keresheti a felhasználási lehetőségeket, ne féljen tehát kipróbálni az ismeretlent. 

    4. nap:

Rúgja ki a cukrot. A cukor nem a barátja, és nem tesz jót szervezetének. Amint bekerül szervezetébe, csupán csak felborítja annak működését. Megemeli a vércukorszintet és ha nem égeti el elég gyorsan a szervezet, zsírrá alakul. A cukor kiiktatásával rengeteg pozitív hatás éri majd szervezetét, amit túl teszi magát a cukor iránti vágyon.

    5. nap: 

Hagyja el a búzaféléket. Egyre több bizonyíték van arra, hogy a búzafélék nincsenek jó hatással az emberi szervezetre, és több diéta is azt javasolja, teljesen iktassa ki étrendjéből. Akár a benne található glutént, akár a szénhidrátokat kellene kiiktatni, az biztos, hogy nélkülük könnyebben és sikeresebben fog lefogyni. 

    6. nap: 

Ne fogyasszon tejtermékeket. A tejtermékekben a vonzó azok kalciumtartalma lehet, ám ezt könnyedén pótolhatja zöldlevelű zöldségekből és egyéb módon. A kevesebb tejtermék fogyasztása remek hatással van szervezetére, ha nem próbálta még, mindenképp adjon neki egy esélyt. 

    7. nap:

Keressen fel egy éttermet, ahol egészséges ételeket is talál az étlapon. Nézze meg az étlapot az interneten, és válasszon előre. Ilyen módon megajándékozhatja önmagát az eddigi sikereiért, és bebizonyíthatja önmagának, hogy eljérhat étterembe a barátaival annak a veszélye nélkül, hogy elrontaná az eddigi teljesítményét, vagy rossz ételeket választana. 

Hét #3: Vezesse be a testmozgást is     

Most, hogy étrendjét egészséges irányba terelte, itt az idő hozzászoktatni szervezetét az aktívabb életmódhoz. Ez most egyszerűbben fog menni, mint ha két héttel ezelőtt próbálta volna, hiszen szervezetét már megszabadította a káros anyagoktól, és feltöltötte tápláló, természetes ételekkel, emiatt több energiája is van. A testmozgás típusa nem annyira fontos, mint maga a testmozgás ténye. Ezért mindenképp olyat válasszon, amit napról napra képes csinálni. 

Ajánlott mozgásformák: 

    Gyaloglás:

Semmi sem természetesebb az emberi test számára, mint a gyaloglás. A négkézláb mászás után ez az első mozgásforma amit megtanulunk, és életünk során minden nap végzünk. Nagyon kevés kifogást lehet találni a sétálás elmulasztására, hiszen időjárástól függően vihet magával esőköpenyt, vagy vehet fel rövidnadrágot. Nem szükséges gyors tempóban sétálnia sem, csupán élvezze a napsütést és használja ki annak D-vitamin tartalmát. 

    Úszás:

A gyaloglás és a futás után az úszás a legtermészetesebb mozgásforma. Talán őseinknek köszönhető, hogy ujjaink között még mindig található egy nagyon pici hártya, és egészen egyszerűen jó érzés a vízben lenni. Ha nem magabiztos úszó, ne habozzon és ne féljen beiratkozni egy felnőtteknek szóló úszástanfolyamra. A víz okozta jobb közérzet, az úszás szeretete, és az úszás utáni azonnali örömérzet olyan dolgok, amelyeket élete végéig fenntarthat és gyakorolhat. 

    Kerékpározás:

A kerékpározás remek módja a szabadtéri testmozgásnak, miközben remekül megdolgoztatja a lábakat és a tartóizmokat is. Csupán arra figyeljen oda, hogy ne az év rossz időszakában kezdje el, majd használja fel az időjárást arra, hogy ne menjen kerékpározni. A szobabicikli ilyenkor jó megoldás, amelybe megéri befektetni ha a kerékpározást szeretné testmozgásának választani.

    Jóga:

A jóga remek testmozgás, hiszen sok módon megmozgatja a testet. Nyújtja az izmokat, fejleszti a rugalmasságot és a mozgást, emellett viszont erősít és a szívritmust is javítja. Ha a mindennapi jógát ismeri, kipróbálhatja a forró jógát, ám ez nem szükséges, anélkül is érezni fogja az egyszerű, ám annál nagyszerűbb pózok hatását. 

Hét #4: Tegye rutinná

Rövid idő alatt sokáig jutott, most itt az ideje, hogy ezt az életmódot rutinná tegye, így ezentúl nem kell gondolkodnia teendőin, egyszerűen csak tenni fogja őket. Azért fontos kiiktatni a gondolkodást ha ilyesmiről van szó, mert úgy sokkal nagyobb a hosszú távú siker esélye. Olyan rutint kell kialakítania tehát, amely a leginkább megfelel önnek és az életvitelének. Néhány ilyen szokás univerzálisan működik, ezeket listáztuk alább, hogy ön is felhasználhassa őket saját, ideális rutinja kialakításában. 

Ajánlott rutin: 

    Feküdjön le korán:

Úgy kezdi a másnapot, ahogy az előzőt befejezte. Ha sokáig fentmarad és küzd az álmossággal, hogy be tudja fejezni tennivalóit, vagy csak TV-t néz, másnapját fáradt szemekkel és fáradt testtel fogja kezdeni. Az este egy pontján észre fogja venni, hogy ásítozni kezd, és szemeit nehezen tartja nyitva. Így jelzi önnek szervezete, hogy ideje aludni.

    Keljen korán:

A korai lefekvéssel könnyebben tud másnap felkelni. Képzelje el, milyen az, amikor kipihenten ébred az óracsörgés előtt. Meg tudja ezt tenni, mert hetekig egészségesen étkezett, és korán fekszik le, tehát biztosítja szervezetének a megfelelő mennyiségű alvást, ráadásul olyan időszakban, amikor pihentetőbben és mélyebben tud aludni.

    Az ébéd legyen a fő étkezés:

Fogyasszon kielégítő ebédet, amelytől jól lakik, hiszen ott lesz a nap további része, hogy ledolgozza az elfogyasztott tápanyagokat. Ne egyen olyan sokat, hogy a délután további részében eltelítődött és fáradt, de ne is csak gyorsan egyen meg pár falatot, amitől egy óra múlva megint éhes lesz. 

    Könnyű vacsora:

Fogyasszon el egy könnyű vacsorát, vacsora és lefekvés között pedig ne egyen semmi mást. Nagyjából egy hétig tart kialakítani ezt a szokást, hiszen eléggé korán fekszik le ahhoz, hogy ne legyen éhes vacsora és lefekvés között.

    Relaxáljon naplemente után:

Ha lement a nap, itt az ideje átvezetni szervezetét egy aktív állapotból a pihenés és relaxáció állapotába. Töltse fel magát egy egészséges, könnyű vacsorával, majd végezzen olyan relaxáló tevékenységeket, amelyeket lefekvésig végezhet. Olvasson, hallgasson nyugtató zenét, beszélgessen barátaival és családtagjaival, tegye azt, ami megnyugtatja.

Hét #5: A megfelelő gondolkodás

A test és a lélek kapcsolatát gyakran elhanyagolják a különböző diétás- és mozgásprogramok. Ezen a héten fókuszáljon arra, hogy megtalálja a napnak azt a szakát, amikor lehetősége van meditálni, végiggondolni az életét, és felfedezni olyan rejtett tehetségeket és képességeket, amelyek erősítik új énjét. 

Ajánlott lépések: 

    Stresszoldás:

Minden nap szakítson időt arra, hogy megszabaduljon a stressztől. Ennek módszere mindenkinél más. Van, akinek a mozgásformák segítenek, mint a kickbox vagy az egyéb küzdősportok, amikkel levezetheti a fezültséget.

Másoknak épp ellenkezőleg, egy meleg kádfürdő hatékony. Naponta legalább 30 percet töltsön stresszoldással és máris sokkal jobban fogja érezni magát. 

    Meditáció: 

A meditálást mindenkinek gyakorolnia kellene, ám nagyon kevesen találunk rá időt. Ha a harmadik héten a jógát választotta, talán már most érzi, milyen lehiggadni és önmagába nézni. Akár a jógával szeretne meditálni, akár szeret egyedül ülni a szobájában és magába fordulni, csupán azt tegye biztossá, hogy ezt mindennap teszi, és elsődleges szerepe van életében. 

    Vegye magát körül pozitív emberekkel:

Erről már az első héten szó esett, amikor azt ajánlottuk, kesevebb hangsúlyt helyezzen az önre rossz hatással levő emberekre. Ennek a másik oldalán az van, hogy ilyen módon könnyebben keresheti olyanok társaságát, akik között jól érzi magát. Ezt most sokkal könnyebb megtennie, hiszen a program ötödik hetében járva sokkal jobban érzi magát. Lehet, hogy azt is érezni fogja, hogy ezek a pozitív személyek az elmúlt egy hónapban közeledtek önhöz. 
 
    Mindig legyen egy erős 'miért':

Mindig tartsa szem előtt a célt és az okait, így nem lesz nehéz folytatni a programot és megfelelően gondolkodni róla. Okkal kezdte el a változást, lehet, hogy ezt már elérte, és más okot kell keresnie. Akár régi, akár új indokokat is talál, tudja, miért fontos önnek a megfelelő testi-lelki egyensúly fenntartása.

Hét #6: Csak előre

A program hatodik, utolsó hetéhez érkezett, az eddig eltöltött idő csupán ugródeszkája volt az ön új, jobb énjének. Felért a hegy csúcsára, és innen jobban látja, mit szeretne legközelebb elérni. Könnyebb, több energiája van, és jobb az életről alkotott képe. Kezdjen új terveket alkotni, és meg fog lepődni, mik jutnak majd eszébe. 

Ajánlott lépések: 

    Tervezzen egy évre:

Úgy érezheti, képes a világot meghódítani, és olyan dolgokat megtenni, amelyek hat héttel ezelőtt lehetetlennek tűntek. Íratkozzon fe egy futóversenyre, tervezze meg nyaralását, amelyet egészségügyi okok miatt nem tehetett volna meg korábban. El sem tudja képzelni, egy év múlva milyen remekül fogja érezni magát. 

    Legyen izgatott a jövő miatt: 

Ki tudja, milyen irányba fog alakulni az élete. Ha eddig problémákba ütközött ha a jövőre gondolt, itt az ideje izgatottnak lenni az elkövetkező évek miatt. Új énjével ez sokkal egyszerűbb, és amíg szórakoztató programokat talál ki, mindig lesz valami, amire lelkesen várhat. Jobb fizikumával többet utazhat, többet élhet át, és megfelelő társát is megtalálhatja ha azt még nem tette meg. A világ az ön kezében van!

Siker!

42 napja indult el a változás útján, és ha betartotta a lépéseket, most már bátran kimondhatja, jobb és egészségesebb a szervezete, és ez napról napra jobb lesz. Ezt nem mindenki mondhatja el magáról, és valószínűleg ön is köztük volt, mielőtt elkezdte a programot. Gratulálunk!

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!