A sajtkirály természetesen ugyan úgy francia, mint ahogy francia volt a Napkirály is (XIV. Lajos). 

Otthona Franciaországon belül is a Jura hegység. Kizárólag csak tehéntejből készülhet.

A tehéntejet felmelegítik, majd emésztő enzimek segítségével megalvasztják. Mikor megalvadt, akkor kb. körömnyi darabokra törik az alvadékot és újra felmelegítik, de csak egy-másfél óráig. Az így nyert sajttésztát ezután formába öntik és egy napon át préselik, majd só fürdőbe rakják.

Emmental Grand Cru-nek nevezik és természetesen köszönő viszonyban sincs a nálunk kapható ementáli sajttal. Ez a sajt hatalmas. A súlya egy sajtnak 70-130 kg lehet. Egy közepes méretű sajthoz kb. ezer liter tej szükséges.

Ezt követően egy-két napig pihentetik, azután pedig 25 C fokos, 60%-os páratartalmú pincébe helyezik el egy hónapra.

Ekkor intenzív széndioxid képződés kezdődik a sajttésztában, aminek a következtében gázzal telt üregek képződnek a sajtban. Közben sárgás kérget növeszt.

Íze intenzív, édeskés, enyhén sós, kissé csípős, enyhén kesernyés utóízű, pörkölt mogyoró illatú, állaga rugalmas, színe, mint az elefántcsont.

Mézzel és mogyoróval passzol össze legjobban az íze. A legjobb hozzá a gesztenyeméz. A sajt olyan, mint a csokoládé. Csak keveset kell belőle egyszerre enni, mert hamar eltelít. A kevés sajt nagyon egészséges, csak úgy, mint a kevés csokoládé. Nem előétel. Mindig az étkezések végét jelenti a feltálalása. Az illatos, fehér bor (pl. Irsai Olivér, Hárslevelű) illik hozzá a legjobban.

 

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!