Mik a természetes étrend alaptörvényei?

1, Csak a szükségletnek megfelelő mennyiségű ételt szabad elfogyasztani.

2, Minden nap mozogni kell eleget (nem definiálom az eleget, mindenki úgy is tudja, miről van szó)

3, Csak igazi élelmiszereket szabad elfogyasztani. Az igazi ételek a fákon teremnek, vagy a földből nőnek ki, vagy a tavak, tengerek, folyók mélyéről hozzuk a felszínre. 

Ezeket termelni kell, learatni, leszedni, kihalászni, mert az igazi táplálékok mindig is megtalálhatóak voltak a Földön, legfeljebb az emberi beavatkozás a hozamukat növelte, többnyire a minőségük kárára.

Vagyis a tejszínes csokoládé és vanília fagylalt nem igazi étel, mint ahogy nem az a dobos torta sem. A csokoládék összes formája, a cukorkák, a jégkrémek mind-mind a nem igazi ételek kategóriájába tartoznak.

A porlevesek, szószok és mártások sem igazi ételek. Az üdítőitalok sem! A banán úgy jó, ahogy van, nem kell belőle shaket készíteni. 

Ezen belül a valódi bio élelmiszerek ásványi anyag és vitamin tartalma legalább kétszerese a nagyüzemileg lebutított változatoknak.

A szomjúság csillapításának a legtermészetesebb módja víz ivása. Semmi olyan ételt ne együnk, amit forró olajban vagy zsírban tocsogva kell elkészíteni. Ezen a hőmérsékleten minden olaj tönkre megy, gyakran rákkeltő anyagok képződnek a folyamat során bennük. 

A növényi eredetű ételek kell, hogy képezzék a táplálkozásunk gerincét. A köret nem köret, hanem az a főétel, a hús maximum annak a fűszereként jöhet szóba.

A belsőségeket kerüljük, ha már húst eszünk és a belőlük készült pástétomokat is. Az a kenőcs szerű massza képletes, de igaz hasonlattal, ugyan olyan tapadósan rakódik le az erek falába, ahogy a tányérban is megfigyelhető.

Az állati zsírok emberi fogyasztása minimum megkérdőjelezhető, de az iparilag sajtolt napraforgó olajjal is ez a helyzet.

Az oliva olaj, ha jó minőségű, illetve a kókuszzsír a jó választás. A szőlőmag olaj kiváló, az argánolaj úgyszintén. A tökmag olaj is nagyon egészséges. A mákolaj a csontritkulásban kiváló, de sokan érzékenyek lehetnek rá. A csonthéjas magvak olajai kiválóak, de inkább a maguk természetes módján fogyasszuk őket. A fermentált tejtermékek fogyasztása is ajánlott, de nem eper, málna, barack meg még egyéb ízekben, hanem úgy ahogy vannak.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!