Egy új tanulmány szerint a sóra való visszatérés nem növeli a vérnyomást vagy a szívbetegséget.

A tanulmányban a kutatók több, mint 2600 idős, egészséges amerikai só bevitelét vizsgálták 10 éven át az étrendi közvélemény kutatás segítségével. Emellett nyomon követték a szív-és érrendszeri betegségük kialakulását vagy elhalálozásukat is.

Miután az olyan adatokat begyűjtötték, mint a nem, BMI index, faj és edzés szokások és összevetették a só bevitelükkel, semmilyen összefüggést nem találtak a halálozási, szív-és érrendszeri megbetegedési kockázatokra. Sőt, azok, akik kevesebb, mint 1500 mgr (1/4 teáskanál) sót fogyasztottak naponta egyáltalán nem csökkentették jelentősen az egészségügyi kockázatot azokkal szemben, akik 2300 mgr-nyit fogyasztottak.

A kutatók még mindig óva intenek a túlzott só fogyasztástól – azonban ez a tanulmány is azt bizonyítja, hogy el van túlozva a téma. Amikor a magas sóbevitelt állítjuk egymás mellé a kissé alacsonyabbal, akkor minimális jótékony hatást lehet felfedezni, de ahogy csökkentjük a mennyiséget ez a jótékony hatás elvész. Azt is felfedezték, hogy van egy pont, ami után a kisebb sófogyasztás nem járt már jótékony hatásokkal.

Idősebb korban a 2300 mg-os határ a normális, és nem érdemes az 1500 mg-os szigorú ajánlást követni.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!