A béta-glükán egy poliszacharid (vagyis egy glükóz molekula lánc) mely a következő ételekben található: zab, árpa, gombák, és élesztő. Ezen felül, kevesebb mennyiségben, a búzában és a rozsban is megtalálható.

Már évtizedek óta tudják a tudósok, hogy a béta-glükán egy étel alkotóelem és tudták, hogy temérdek mennyiségben megtalálható a fent említett ételekben. Viszont meglehetősen nehéz kinyerni, és tiszta egyedülálló formájában előállítani.  A zabkorpa körülbelül 7 százalék béta-glükánt tartalmaz, és hozzávetőlegesen olcsón hozzáférhető, de csak ételként hasznos, túl gyenge ahhoz, hogy kiegészítőt vagy krémet csinálhassunk belőle. Szárazon lapított zab körülbelül 5 százalékot tartalmaz, hasonló ahhoz, amit a szemezett árpában találunk. Teljes kiőrlésű búza vagy rozs kb. 2 százalékot tartalmaz. 1980-ban jelentek meg az első béta-glükán krémek (kapszulák még nem). Általában gyengék voltak és túlságosan drágák, hiszen az előállítás ára nagyon magas volt.  Végül, 1999-ben a technológia győzedelmeskedett és olcsóbban is elő tudunk állítani béta-glükánt mind zabból, mind sörfőző élesztőből (miután a sör elkészült). Most már 200 mg-os szájon át használatos tablettákat lehet kapni, melyek hatásosak is. Erős 1%-os bőrre kenhető krémet is megjelentek.

Egyes cégek, még ezek után is képesek voltak a megfelelőnél jóval kevesebb béta-glükánnal ellátni termékeiket.

Egy cég, például, kidobott a piacra két különböző erősségű tablettát. Az egyiket „-24”-nek nevezték, de mindösszesen csak 3 mg béta-glükánt tartalmazott kapszulánként! A másikat „-100”-nak nevezték el, de csak 10 mg volt benne kapszulánként. Ezek nagyon-nagyon drága termékek voltak, miközben hatásuk az egészségünkre elenyésző. Szerencsére, ehhez hasonló elfogadhatatlan termékek eltűntek a piacról. Csak olvassa el mi van rá írva a termékre, mielőtt megveszi azt. Törvény szerint rá kell írni, hogy hány százaléka béta-glükán a terméknek. 

Ezután még nagyobb technológiai áttörésre került sor. Képesek lettünk béte-glükánt nyerni sörfőző élesztőből 80 százalékos tisztasággal (80 százalékos tisztaság meglehetősen hasznos a béta-glükánhoz). Még 2011-ben sem tudták a zab alapú termékek felülmúlni az ilyen élesztő alaptú termékeket, sem az árra tekintve, sem erejében, de sikeresen előállítottak 80 százalékos tisztaságú termékeket elfogadható áron. Gomba eredetű glükán egyszerűen túl drága.

Azt is észben kell tartani, hogy a természetese étrend kiegészítőkkel foglalkozó ipar ugyanolyan rossz lehet, mint bármelyik másik, hiszen a reklám és a profit fontosabbak, mint a fogyasztók egészsége, és hosszúélete. Persze, az iparban találhatunk számos csodálatos, őszinte, és elszánt egyéneket, de ők a kisebbséget képezik. Végtelen olyan hírt lehet hallani, hogy gomba glükán ( a legdrágábbik fajta) a leghatásosabb, vagy hogy, élesztő glükán a leghatásosabb, vagy netán a zab glükán. Egy cég azzal állt elő, hogy az ő termékük „zsír és fehérje mentes” és ezért jobb! A vevőt ez igazán megzavarhatja, melyik forrás a legjobb, mennyit kell belőle venni, melyik ár az elfogadható.

Kémiai szempontból az egyetlen ismérv az hogy amit veszünk az igazán 1,3-D-béta-glükán. Ez azt jelenti, hogy ez egy szokásos, „1,3”-as elhelyezkedésű molekula a glükóz láncon. Élesztő és gomba glükánok 1,3/1,6 pozíciójúak, míg zab és árpa glükánok 1,3/1,4-esek. Semmi különbség nincsen igazából. Ezek mind igazi 1,3 glükánok, és ugyanaz a biológiai hatásuk.  Ezt átfogóan alátámasztották 1997-ben a Hamburgi egyetemen (Carbohydrate Researcfh v 297). Dr. Kulicke és társai a következőket találtál; „Az összes megvizsgált glükán, molekuláris tömegtől és vegyületi struktúrától függetlenül, jobban stimulálja a vizsgált immun folyamatokat, mint a piacon elérhető gyógyszerek, melyeket referenciaként használtunk. Ezt akkor fedezték fel, amikor az emberi vérben található monocitákat vizsgálták „daganat nekrózis, alfa együttható kibocsátási tevékenységével” kapcsolatban. Ez annyit jelent, hogy valós emberi vért vizsgáltak, azzal kapcsolatban, hogy a glükánok segítik-e annak immun tulajdonságait és ellenállak-e a fertőzésnek. 

Mik a fő előnyei a béta-glükánnak?

Ez az elengedhetetlen tápanyag előnyös bárkinek, aki egészségesebb akar lenni, könnyebben felszeretni dolgozni a modern élet stresszét, szeretné csökkenteni allergiáját, felgyorsítani a gyógyulást és szeretne ellenállni veszélyes mikrobáknak, baktériumoknak és vírusoknak, amik látszólag mindenütt felvetik a fejüket.  Mint ahogy azt fentebb is észrevehette, a béta-glükán fő haszna, hogy megerősíti immun rendszerünket. Ha jó- vagy rosszindulatú daganatai vannak, akkor a béta-glükán egy hatásos segéd, bármilyen terápiához, amit emiatt folytat, legyen az kemoterápia vagy makrobiotikus étrend. Emellett hasznos a koleszterin és a trigliceridek csökkentésére is, főleg ha más természetes kiegészítőkkel együtt használjuk. A bőrre igazán jó hatása van (főleg az arcon), és a napi bőrkúra szerves részét képezi. Kutatások arra mutatnak, hogy hatásos a vércukor szint szabályozásához is, főleg cukorbetegeknél.  Ezen kívül számos más haszna is lehet, például védelem az ionizált sugárzástól. Ezeket később a 7-ik fejezetben részletezzük. Hiszen most már a béta-glükán olcsón elérhető, így ennyi év utána bekerülhetett a tudományos köztudatba, így biztos, hogy sokkal több kutatás fogunk látni, melyeket valós embereken végeznek el. Ez segíthet minket, hogy feltárjunk újabb előnyöket is. 

Nos, akkor mennyit is vegyek belőle? Egyes állatokon végzet kutatásokban hihetetlen mennyiségeket használtak, például 100 mg per kilogramm. Ez körülbelül 7000 mg-ra jön ki (7 egész gramm!) az emberekben. Érdekes, hogy még ilyen hihetetlen magas dózisban sem találtak semmi negatív mellékhatást. Általában az emberek körülbelül 200 mg-ot szednek naponta az immunrendszer erősítése és a koleszterin szint kordában tartása végett. Ha már egy meglévő egészségügyi problémája van, és szeretné kipróbálni a béta-glükánt, akár 400 mg-ot is szedhet naponta! Ha például cukorbeteg, rákos, vagy valami hasonló súlyos betegsége van, próbálhat egy évig 400 mg-ot szedni, majd utána lemenni a szokásos 200 mg-os dózisra. Csak 50 gramm szárazon lapított zab 2500 mg-ot tartalmaz! Csak 100 gramm (főzetlen) teljes kiőrlésű búzatészta 2000 mg-ot tartalmaz.

Lehet szedni vénnyel kapható gyógyszerekkel együtt is? Persze, hogy igen. De a „kiegészítő gyógyszerek” nem működnek. Miért használna mérgező szereket, melyekre nincs is szüksége, amikor természetes módon is meggyógyíthatja magát. A béta-glükán egyszerűen egy ételkivonat, melyeket nagy mennyiségben találhatunk zabban, árpában, gabonában vagy rozsban. Nincsen ismert mellékhatása, még extrém adagokban sem. Az FDA „Generally Recognized as Safe”-nek értékelte (GRAS, Biztonságosnak vélt). Sőt, megfigyelték, hogy sok gyógyszer hatásait erősíti is. 

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!