A tea hasznos hatását az egészségre rengeteg tanulmány bizonyította :

1. Egy felfedezés amit 2008-ban publikáltak azt mutatta, hogy azoknál az embereknél, akik teát fogyasztottak kevésbé volt valószínű a májproblémák kialakulása, mint például a zsírmáj, a májzsugor és a krónikus májproblmák. 

2. Tanulmányok úgy találták, hogy a napi három bögre tea fogyasztása csökkentette a depresszió valószínűségét. 

3. A tea bizonyítottan csökkenti a valószínűségét a stroke és szívproblémák előfordulásának és azok közt, akik legalább 3 bögre teát fogyasztanak naponta 21%-al kevesebb eséllyel fordultak elő ezek a betegségek , mint a naponta csak egy bögre teát fogyasztóknál.

4. Egy 2014-ben publikált meta-analízis szerint, a  rendszeres teafogyasztás csökkentheti a kettes számú diabétesz kialakulását .

5. A napi egy bögre zöldtea fogyasztása csökkentheti a mélnyálkhártya rák kialakulását 11 %-al . A zöldtea emellett csökkentheti a prosztatarák esélyének kialakulását is. 

6. Egy 2001-es tanulmány szerint a tea fogyasztása megelőzheti a vakságot és hatékonyan növelheti a látóképességet , köszönhető nagyszámú antioxidánsoknak, amik a teában találhatók. 

A már felsorolt hasznos hatásai mellett, a tea még ennél is több módon segítheti az ön egészségét:

1. A teában található antioxidánsot védelmet nyújtanak az öregedés pusztítása ellen és javítják bőrét.

2. A tea 1/3-al kevesebb koffeint tartalmaz a kávénal, ami azt jelent, hogy egy két decis bögre teában csak 30-40 mg koffeint található, míg ugyanennyi kávéban 135 mg, ami azt jelent, hogyha teát fogyaszt kávé helyett, akkor csökkenti az esélyét a fejfájás illetve az emésztési valamint alvási problémák kialakulásának. 

3. Egy kutatás azt mutatta ki, hogy azok az emberek a csontjai, akik legalább 10 évig fogyasztottak teát erősebbek voltak azokénál, akik nem fogyasztanak teát. Ez azt jelenti, hogy a tea védi a csontokat. 

4. A tea azzal segít leküzdeni a betegségeket, hogy erősíti az immunrendszert. Egy kutatás azt találta, hogy azoknál az embereknél, akik naponta 5 bögre teát fogyasztottak egy hónapig magasabb aktivitással működött az immunrendszer a vérben, mint azoknál, akik tea helyett kávét fogyasztottak. 

5. A teában lévő aktív vegyületek segítik csökkenteni a gyulladások számát, ami segít megelőzni olyan betegségek kialakulását, mint a köszvény, depresszió, valamint a kardiovaszkuláris betegségek. 

6. A tea kalóriamentes ital, ami telítettségérzetet okoz. Ha fogyni szeretne fogyasszon pár bögre zöldteát naponta. Úgy találták, hogy a zöldtea segíti az anyagcserét és segít a kalóriák elégetésében is. 

Néhány egészséges tea, amit nyugodtan fogyaszthat

1. Fekete tea

Egy tanulmány szerint a napi 3 vagy több bögre fekete tea fogyasztása csökkenti a stroke esélyét, 21%-al. Emellett a fekete tea tartalmaz antioxidánsokat, mint példáuul a thearubiginok és a theaflavinok, amik bizonyítottan csökkentik a koleszterin szintet. 

2. Zöld tea 

A zöld tea már régóta nagyon népszerű a gyógyászati tulajdonságai miatt: segíti a fogyást, megelőzi a cukorbetegséget, megelőzi a szívbetegségeket, csökkenti a rák kialakulásának esélyét, megelőzheti az Alzheimer és Parkinson-kórt,  megelőzi a magas vérnyomás kialakulását és hasznos a bőr számára is. 

3. Oolong tea

Az oolong tea nagyon jó zsírégető, emellett pedig tartalmaz B3 vitamint, ami rendkívül jó itallá teszi azok számára, akik méregteleníteni szeretnének.

4. Fehér tea

A fehér tea katekint tartalmaz, ami segít harcolni a rákkal az Amerikai Rák Szövetség szerint. A fehértea rendszeres fogyasztása segíthet csökkenteni a rák visszatérésének esélyét a mellrák túlélőknél.

5. Kamilla tea

A kamillateában található antioxidáns segíthet megelőzni a cukorbetegséget és a veseproblémákat.

6. Kasvirág tea

A kasvirág tea általban segít megelőzni a fertőzéseket és segít harcolni több betegséggel is.  

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!