Napjainkban, amikor az egészséges élelmiszerekre vadászunk, nem árt tisztába lenni néhány alapvető információval.

A nagyüzemi növénytermesztés egyáltalán nem járt feltétlenül minden esetben az élelmiszer biztonság növelésével. Sajnos azonban ez ugyan úgy igaz a kis gazdaságokban, farmokban előállított élelmiszerek igen nagy részére is.

Mivel több, mint 7,5 milliárd ember él a Földön, nyugodtan kijelenthetjük, az élelmiszer bomba immár felrobbant. A tét civilizációnk fennmaradása vagy bukása. Most minden ezen múlik.

A monokultúrák különösen sérülékenyek és ezek megóvása ma két féle módon lehetséges.

- intenzív kemizáció
- GMO technológia alkalmazása. 

Előbbi inkább az Európai Uniót jellemzi, míg utóbbi inkább az USA-t.

Az Unió és köztük Magyarország is azon a véleményen van, hogy a génmanipulált élelmiszerek takarmányként vagy humán élelmiszerként fogyasztva ma még nem pontosan megjósolható veszélyeket hordoznak, míg a tengerentúlon azt tartják, hogy az intenzív kemizáció ma már nagyon is jól kimutatható negatív hatásokkal bír. 

Az emésztőrendszert érintő rosszindulatú megbetegedések, az autoimmun alapú bélgyulladások nagyrészt összefüggésbe hozhatók a vegyszer maradványokkal, mivel ezen betegségek száma egyáltalán nem csökken, sőt, fokozott növekedést mutat.

A kisgazdaságok élelmiszer biztonságával is baj van. Vitatható sok esetben, hogy permet napló ide vagy oda, a vegyszerek felhasználása megdöbbentően elterjedt, és ennek az ellenőrzése egyáltalán nem megoldott megnyugtató módon.

Sok esetben a fokozott vegyszer használattal próbálják meg ellensúlyozni a szakértelem hiányát.

Új fogalommal kell megismerkednünk: ez pedig az integrált növényvédelem. A létező összes védekezési módot kombinálni kell és a kemikáliákat csak a lehető legkisebb dózisban és kizárólag akkor, ha feltétlenül szükséges, szabad csak adagolni. Tudomásul kell vennünk, hogy nem lehet cél a teljes termésmennyiség megvédése. Ezt a veszteséget le kell nyelni ahhoz, hogy a megmaradó termés valóban biztonságosan fogyasztható legyen. Ez egyaránt érvényes a kis és a nagyobb gazdaságok esetében!

Az integrált növényvédelmi rendszer kontra GMO ütközet napjainkban teljes erővel zajlik. A mérkőzés még messze nem lefutott.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!