A szervezetünkben lezajló anyagcsere folyamatok döntő többsége savtermeléssel jár. A folyamatot endogén (belső) savképződésnek nevezzük. Az endogén savak legfőbb forrása a glukóz és a zsírsavak bontása során keletkezik. 

Az így keletkező savakat két csoportra osztjuk:

1, Illékony savak
2, Nem illékony savak

A lúgosító étrendet a szervezetet érő savterhelés ismeretében dolgozták ki.

A savtermelés mintegy melléktermékeként az emberben a táplálékok lebontása során naponta 400 ml víz is keletkezik, amit oxidációs víznek nevezünk.

Az illékony savtermelésünk naponta 22 000 mEq hidrogén-ion mennyiségnek felel meg. Ezektől a légzés által szabadulunk meg minden kilégzés alkalmával.

A nem illékony savak mennyisége 1 mEq/testsúlykilogramm, amik az aminosavak, a nukleinsavak, a foszfolipidek és a zsírsavak tökéletlen égése során keletkeznek. 

A nem illékony savaktól a veséink szabadítanak meg minket. Ezen felül a vesék még képeznek naponta 4500 mEq bikarbonátot is, amivel szerveztünk a folyamatosan felhasználódó puffer készleteit pótolja.

A szervezetben működnek savközömbösítő  puffer rendszerek is, amiknek a kapacitását azonban az endogén savtermelés percek alatt kimerítené, ha a veséink, illetve a tüdőnk nem segítene.  

Az emberben tehát nem keletkeznek semmiféle közömbösítő lúgok, téved, aki úgy gondolja, hogy lúgok intravénás adásával a szervezet pH-ja egyensúlyban tartható.

Mivel egész életünk során  anyagcsere folyamataink következtében folyamatosan savterhelés ér minket, ezért tüdőnk, vesénk és a puffer rendszereink állandó és intenzív működése szükséges ahhoz, hogy a pH viszonyaink (akár sejten belül, akár sejten kívül) az élettanilag megengedett határok között maradjanak.

Ezt tudomásul véve és jól ismerve dolgozták ki a lúgosító étrend legfőbb elemeit. 

Nem többről van itt szó, csupán annyiról, ha már biokémia folyamataink során úgyis minden a „savra” megy ki, akkor talán nem túl szerencsés az a gyakorlat, hogy az étkezéseink során még több exogén (külső) savval árasztjuk el szervezetünket (pl. bor - pH 2,8, sör - pH 3,3, kávé - pH 3, 4). 

Mivel a pH skála logaritmikus skála, ez azt jelenti, hogy pl. a fehér bor kb. százezerszer savasabb, mint a saját vérplazmánk. Mi lenne, ha helyette pl. egy liter tiszta vizet innánk? A víz pH-ja 7.0. A kérdés csupán annyi: melyikkel terheltük meg sokkal jobban a szervezetünket, annak savmenetesítő rendszereit?

Erre mondhatnánk, hát ezért vannak a veséink, a tüdőnk, a puffer rendszereink. De az előbb világosan  bizonyítottam, hogy nem ezért vannak, hanem azért, hogy a bennünk keletkező (endogén) savaktól szabadítsanak meg minket.

Persze védenek az általunk bevitt külső savak károsító hatásaitól is, de ennek ára van! Ezt valaminek a terhére, valaminek a rovására valósíthatjuk csak meg. 

Az élet nevű „társasjátékban” mindig meg kell fizetni, minden körülmények között, mindennek az árát. Az ár pedig a következő: rosszabb közérzet, több betegség, rövidebb élet. Csupán ennyi az egész. 

És nem érdekel a 32 fogú, 100 éves paraszt bácsi legendája, aki 2dl pálinkát és 2 liter bort ivott naponta, szalonnán és kenyéren élt, stb., mert nekem a 32 éves praxisom során nem sikerült vele találkoznom, de annál több 30-65 éves emberrel, akik számtalan, egyébként elkerülhető betegséggel kínlódtak, katasztrofális fogazatuk volt, illetve haltak meg, jóval idő előtt.

Senki ne gondolja, hogy a külső savbevitel mértékét nem vesszük figyelembe, főleg intenzív terápiás körülmények közt. Nagyon figyel a dietetikus arra, hogy a penge élen táncoló betegnél milyen mértékben képes a szervezet az endogén savakkal megbirkózni, sőt, még arra is figyelemmel van, hogy az adott étel pl. illékony vagy nem illékony savképződéssel jár az emésztéskor. Pl. COPD-s betegnél nyílván olyan étrend kell, aminél az illékony savképződés nem dominál, míg pl. veseelégtelenségben olyan étrend kialakítására törekszünk, ami a nem illékony savtermelést lehetőség szerint minimalizálja.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!