Hozzászoktunk már ahhoz, hogy az ételeket különböző, megszokott kombinációkban fogyasszuk – a sajtot hússal, a gyümölcsöt a saláták részeként, a tejet gyümölccsel. Ezektől azonban gyakran felfúvódhat és letargikussá is válhat. Ezek az ételek együtt gátolják az emésztést és gyomorfájáshoz, hányingerhez, kimerültséghez vezethetnek, valamint megnehezítik a méreganyagok távozását is.

1. Szénhidrát és állati protein:

Ha szénhidrátot fogyaszt proteinnel (mint például húst krumplival vagy kenyérrel), akkor ezek az anyagok egymással ellentétes módon viselkednek: a protein rothad, míg a szénhidrát erjed. Ez gáz kialakulásához, felfúvódáshoz vezet. Akik évek óta így táplálkoznak, talán már immunissá is váltak erre, de egyébként jobb a hús mellé babot vagy rizset fogyasztani.

2. Két magas proteintartalmú tápanyag:

A bacon és tojás jó példa a magas proteintartalmú tápanyagokra, melyeket jellegzetesen együtt fogyasztunk. Ezek azonban lefoglalják az emésztőrendszert, és sokáig tart a megemésztésük. Ehelyett először fogyassza a könnyebb proteineket és csak később a húst, de sose várjon 10 percnél többet két étkezés között.

3. Étel és víz/gyümölcslé:

Ha az étel fogyasztása közben iszik, azzal nem tesz jót a szervezetének. A víz ugyanis felhígítja a gyomorsavat és csökkenti a proteinek, szénhidrátok és zsírok lebontásának hatékonyságát. Ezért aztán étkezés előtt 10 perccel igyon, így se nem fog túl sokat enni, se nem fogja felhígítani a gyomorban található enzimeket.

4. Gyümölcs más étellel:

Sokan szeretik a mangót hallal vagy az epret a salátában. Ez azonban nem jó kombináció, mivel a gyümölcs, ami amúgy gyorsan áthaladna a beleken, megreked a szervezetben, a benne lévő cukor pedig erjedni kezd.

5. Joghurt gyümölccsel:

A joghurt sok baktériumot tartalmaz, amely hatással van a gyümölcsben található cukorra. Ennek eredményeképp méreganyagok szabadulhatnak fel, és allergia alakulhat ki. Ezt azonban elkerülheti, ha ízesítetlen joghurtot szobahőmérsékleten elkever mézzel, fahéjjal vagy mazsolával a friss gyümölcs helyett.

10 káros ételkombináció, amit jobb elkerülni 10 káros ételkombináció, amit jobb elkerülni...

6. Müzli tejjel és narancslével:

A tej kazeint tartalmaz, a narancslé pedig savat. Együtt azonban megalvasztják a tejterméket és elpusztítják a keményítő tartalmú müzliben található enzimeket. Ha ezt el szeretné kerülni, a gyümölcslevet legalább egy órával a müzli előtt vagy után fogyassza.

7. Banán és tej:

Sokan szeretik a banános milkshake-t, ami azonban megülheti a gyomrot. Ezért inkább adjon a milkshake-hez egy csipet szerecsendiót vagy fahéjat, amivel serkentheti az emésztését.

8. Bab és sajt:

A babot és sajtot gyakran kombinálják a mexikói ételekben. A sajt, bab, forró szósz és guacamole biztos recept, melytől az ember felfúvódik és más emésztési panaszai lesznek. Ha érzékenyebbek a belei, inkább ne fogyassza a babot sajttal.

9. Paradicsom és tészta:

A paradicsom olyan savakat tartalmaz, amelyek gyengítik a keményítőt tartalmazó tésztát lebontó enzimeket, valamint megalvasztja a sajtot is.

10. Sajt és hús:

Sajtos húsgolyók, hús sajtfondüvel, sajtos-húsos omlett: ezeknek mind magas a proteintartalma, ezért nagyon nehéz megemészteni őket. Ehelyett inkább kockázzon fel zöldséget és fogyassza azt a fondüvel, illetve tegyen kevesebb húst az omlettbe.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!